Gézagyerek – bemutató a Nemzetiben

Új bemutatóra készülődik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Ezúttal kortárs darab próbái zajlanak a Kisteremben: Háy János magyarországi próza- és drámaíró Gézagyerek című művét Rusznyák Gábor, szintén magyarországi rendező viszi színpadra.

Új bemutatóra készülődik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Ezúttal kortárs darab próbái zajlanak a Kisteremben: Háy János magyarországi próza- és drámaíró Gézagyerek című művét Rusznyák Gábor, szintén magyarországi rendező viszi színpadra. Utóbbi nem ismeretlen a marosvásárhelyi közönség számára, ő rendezte az annak idején viharos sikert aratott A hecc (Gömböc úr) című Moliére-darabot a Nemzetiben. Vele beszélgettünk.

– Kortárs előadás, furcsa történet. Autista fiatalember vidéki környezetben.

– A Gézagyerek egy faluban játszódik a rendszerváltás után. Ugyanakkor nem realista darab, van költőisége, amit az előadásba is áthelyeztünk. Egy autista fiú van a középpontban, az ő szemszögén keresztül vizsgáljuk, hogy milyen a világ. A mű alcíme Istendráma. Sokat keresgéltem, hogy miért éppen ez, izgattak a szövegben található párhuzamok. A darab egyrészt hétköznapi, nagyon emberi, másrészt a költői nyelv miatt az előadás során valami egy kicsit megnyílik, kissé templomi lesz.

– Milyen irányba nyílik meg a megfoghatatlan?

– A kérdések irányába. A szereplők mindenki által ismert alakok, akik folyamatosan azzal szembesülnek, hogy az életük mennyire monoton, napról napra ugyanaz. Itt a változás lehetősége sincs meg. A darab arra kérdez rá, hogy ha Isten látja ezt az egészet, miért nem csinál semmit? Az autista fiúnak van egy útja, a kérdés mégis az, hogy ha bekerül egy másik világba, mi történik vele? A művet a színház választotta, úgy gondolták, jó szöveg, jól kiosztható, a szerző Vásárhelyen kevésbé ismert. Szívesen elvállaltam a rendezést, egyrészt mert ez az egyik legjobb darabja, másrészt még nem vittem színre egyik művét sem. Háy János novellista, manapság drámákat is ír, de kezdeti időszakában saját novelláit dolgozta át színpadi művekké. Ez is egy ilyen darab.

– Milyen előadásra számíthat a vásárhelyi közönség?

– Van egyfajta színházi nyelv, amit használ a szerző és a produkció is. Ez nem kisrealista nyelv, hanem a valóság leképezése, amolyan költői megfelelés. A darab erősen szövegközpontú, a szöveg pedig nagyon realista, hogy érthető legyen. A mellette lévő színpadkép pedig egy másik, költői világ. Mondhatni az emberek asszociatív világa, hogy ne csak azon gondolkodjanak, amit látnak – a kérdés, hogy mindez hogyan folytatódik.

– Rendeztél már Marosvásárhelyen, milyen volt ezúttal a munkafolyamat?

– Sokkal könnyebb volt, mint annak idején. Nincs rossz állapotban ez a társulat, nagyon sokat dolgoznak. Amikor itt voltam, havonta négy-öt előadást játszott a Tompa Miklós Társulat, most sokkal többet. Le vannak terhelve a színészek, folyamatosan dolgoznak, és noha tudom, hogy például anyagi szempontból mindez hálátlan feladat, mégis jó dolognak tartom, mert a munka körül zajlik az életük. A színháznak is jót tesz, ha színházként működik: jó volt újra itt dolgozni.

A marosvásárhelyi szereposztás tagjai: László Csaba, Berekméri Katalin, Tollas Gábor, Sebestyén Aba, Ördög Miklós Levente, Györffy András, Tatai Sándor, László Zsuzsa, Szabadi Nóra, B. Fülöp Erzsébet, Korpos András. Zene: Márkos Albert, díszlet-jelmez: Cseh Renátó, asszisztens: Máthé Tekla Noémi e.h. A bemutatóra február ötödikén kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében.