2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A gépkocsi üzemben tartásának költségtényezői

Azt, hogy egy gépjármű használata, üzemeltetése ténylegesen menyibe kerül, csak úgy állapíthatjuk meg, ha minden felmerülő költséget pontosan feljegyezünk.


Az autózás iránt érdeklődők száma nap mint nap növekszik. A kezdő autósok általában gondos számvetést készítenek arra vonatkozóan, hogy miből és mennyi idő alatt fogják összegyűjteni a választott új vagy használt gépkocsi vételárát. Arra azonban nemigen gondolnak, hogy az autó üzemben tartása is komoly összeget tesz ki. Azt, hogy egy gépjármű használata, üzemeltetése ténylegesen menyibe kerül, csak úgy állapíthatjuk meg, ha minden felmerülő költséget – az üzemanyag árától kezdve a kisebb-nagyobb javítási, karbantartási számlákon keresztül a biztosítási díjakig, adóig stb. – pontosan feljegyezünk. Ha az így kapott, egy-egy év alatt kifizetett végösszeget elosztjuk az ugyanazon időszak alatt megtett kilométerek számával, megkapjuk az úgynevezett kilométerköltséget, amit még azután tetemesen növel az amortizáció, az egyre inkább elhasznált gépkocsi értékének csökkenése.

Melyek azok a költségtényezők, amelyekkel jelentősen csökkenthetjük az egy kilométerre eső költséget? Nyomatékosítani szeretném, hogy a költségtényezők növelése vagy csökkentése csak a vezetői stílustól függ.

Példaként: egy azonos gyártmányú és típusú, akár keleti, akár nyugati gépkocsinak azonos körülmények között lényegében ugyanannyi üzemanyagot kellene fogyasztania, a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy a különbségek igen nagyok. Az autósok többsége – mind a tulajdonosok, mind a vezetők – elsőként a gépkocsiban keresi a nagyobb fogyasztás okát, és sok esetben a gyártót okolja emiatt. Arra nem is gondol, hogy a túlfogyasztás nem lehet konstrukciós eredetű, mindenekelőtt a vezetési technikában, stílusban, a gépkocsi karbantartásában és különféle egyéb tényezőkben rejlik.

Elsőként az időjárást említeném. Például télen a motor sokkal több benzint, üzemanyagot fogyaszt, mint hasonló igénybevétel mellett a nyári vagy melegebb hónapokban.

Mindezt tetőzi egy lustán, lassan működő vagy defektes termosztát, duplájára nő az üzemanyag-fogyasztás. Az így működő termosztát észrevétlenül növeli a gépkocsi üzemben tartásának költségeit akár télen, akár nyáron. A termosztát rendellenes működését a vezetők, autótulajdonosok általában késve ismerik fel, mivel lassan és fokozatosan növeli a benzinszámla értékét. Jelentős üzemanyag-megtakarítást kifogástalanul működő termosztáttal és jól beállított gépkocsinál (értve a fékrendszert, motort, futóművet) csak vezetési stílusunkkal tudunk elérni.

A gyakran hangoztatott nézet az autósok között, hogy a kis sebesség és az alacsony fordulatszám „nyúzza” a motort és kárt tesz benne, ma már nem állja meg helyét. Igen drága mulatság lenne az autózás, ha az 1-es, 2-es és 3-as sebességfokozatokban mindig az adott maximumig növelnénk a sebességet. Aki így vezet, nem csak sok üzemanyagot pazarol, hanem a motorban és az egész kocsiban igen komoly kárt tesz.

Tisztelt autósok, állítom: nem az a jó vezető, aki mindig előz, kicentizi a távolságokat (előbb-utóbb megjárja), hónaponként cseréli a fékbetéteket, hanem aki kevés üzemanyaggal, gazdaságosan, biztonságosan vezeti gépkocsiját.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató