Generációk példaképei

A Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a Református Kollégium életében mindig meghatározó esemény a ballagás. S ez nemcsak a fiatal generációk életében bír nagy jelentőséggel, hanem az öregdiákokéban is, akik életük legszebb élményeként erre emlékezve időről időre visszatérnek az alma materbe. 

Az évek múlásával szebbé válnak az emlékek, kikristályosodnak az igazán fontos momentumok, s a negyven, ötven-, hatvan- és ennél is többéves találkozók az élet igazán nagy történései közé avanzsálnak. Május 20-án 65 éves találkozót tartottak az 1952-ben érettségiző véndiákok, akik most is meghatottan látták viszont egymást, az iskolát s a folyosó falán függő tablóról visszaköszönő fiatal önmagukat. 

Méltóságot és tiszteletet parancsoló érzés kerít hatalmába, hiszen nyolcvan fölötti öregdiákok találkozója rendkívüli esemény. Egy emberöltő, a huszadik század második fele telt el azóta, s jócskán beléptünk a huszonegyedikbe, amióta ez a komoly tudással felvértezett generáció kilépett az iskolából, s elkezdte az erdélyi magyarságnak szánt, küzdelmes életet. S hogy mennyire voltak „edzettek” ezek a fiatal fiúk, azt valamennyiük életpályája igazolja. Bár a felekezeti iskolák államosítása utáni zavaros időszakban végeztek, amikor a marosvásárhelyi Református Kollégiumból is állami iskola lett, a frissen végzett generációknak meg kellett békélniük a gondolattal, hogy nem a kollégiumból, hanem a 2-es fiúlíceumból ballagnak. A politikai színtér nagy rendezőinek nem sikerült összezavarni őket, mert neveltetésük tartással és kitartással vértezte fel valamennyit. Nem hátráltak meg. Akkor 55-en kerültek ki az iskolapadból, orvosok, mérnökök, tanárok, felsőfokú végzettségű szakemberek lettek. Közülük 30-an már máshol, az örökkévalóság mezein ülik meg a nagy találkozót. Az ifjúság zajos színterére, a bolyais találkozóra tizennyolcan jöttek el, fiatalos lendülettel vagy kissé fáradtan, de örökifjú lelkülettel. Sokan közülük külföldről érkeztek. 

Az öregdiákokat Mátéfi István igazgató és Hajdú Zoltán aligazgató köszöntötte. – Szenzációs teljesítmény a 65 éves találkozó, szenzáció, hogy ennyi év után is vonzza Önöket az iskola, ami arra utal, hogy mélyen meghatározta életüket. Érdemes volt itt tanulni, dolgozni, komoly életpályát befutni. Remélem, hogy a következő években is megszervezik a találkozót, hiszen jó évente találkozni. Mi szívesen várjuk Önöket abba az iskolába, ahol jelenleg közel 1100 diák 37 osztályban tanul, s ahol próbáljuk megőrizni a hagyományokat, hiszen úgy, ahogyan 65 éven át Önöknek megmaradtak az emlékeik, a mai diákoknak is megmaradnak. Várjuk Önöket, hiszen minden generációra szükség van – hangzott el a köszöntőben.

Dr. Dragomán Pál osztályfőnöki feladatait ez alkalommal Ötvös József református lelkész vállalta el, aki elmondta, a következő generációk attól lettek helytállók, hogy előttük példanemzedékek végeztek, akikre mindig fel lehetett nézni. – Három intézmény, az iskola, a templom és a művelődési ház szükséges ahhoz, hogy egy kisebbségben élő nemzet megmaradjon. Mivel ez a három intézmény együtt létezett, kilencvenkilenc év alatt sem sikerült bennünket beolvasztani, s idegen országban is megmaradtunk magyarnak, ami a következő generációknak is kihívás lesz – fogalmazott a lelkipásztor. 

A véndiákok közül Török Gáspár, a találkozó főszervezője ünnepi beszédében tiszteletét és háláját fejezte ki az iskola egykori kiváló tanárainak, Nemes Károly igazgatónak. Felidézte a kedves emlékeket, az udvar, a tornaterem, a sportpálya hangulatát, a kosárlabdacsapatot, a szép sportiskolás lányokat, a betiltott osztálytablót, a szombat délutáni döciket, a tanároknak adott éjjelizenét, a későbbi érettségi találkozókat.

Dr. Jakab Tibor pedig minden jelen levő osztálytársát humoros jellemzéssel lepte meg. Majd következett a találkozó könnyedebb része, az estig tartó baráti beszélgetések sora.

Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem! Következik a hatvanhatodik!