2021. szeptember 26., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Marosvásárhelyi tanácsülés

Hosszas vita után döntött a marosvásárhelyi tanács: a Kistemplom mögötti, jelenleg Memorandum nevű tér ezután Gecse Dániel nevét viseli. 

Annak ellenére, hogy egyes képviselők, úgymint Sarlea Horea vagy Claudiu Maior, a határozattervezet halasztását kérték, illetve arra hivatkoztak, hogy az ottlakóknak kellemetlenséget okoz a névváltoztatás, tekintve, hogy bürokratikus a személyi iratok módosítása, a testület megvitatta a tervezetet.

Kiss Zoltán (PMP) „történelmi érzékenységre” hivatkozott, ugyanakkor amiatt „aggódott”, hogy 500 személyt „járatnak” majd öt iratcsomóval különféle intézményekhez, hogy a lakcímet módosítsák, továbbá a polgármesteri hivatal túlterhelt alkalmazottai még 500 iratcsomóval kell foglalkozzanak. Berecki Sándor (RMDSZ) javasolta képviselőtársainak, hogy Pál-Antal Sándor történész és levéltáros A marosvásárhelyi utcák, közök és terek története névtárából tájékozódjanak a szóban forgó tér névváltoztatásairól az elmúlt száz év során, hiszen látható, hogy ötször is nevet cserélt.

Az 1768-ban született Gecse Dániel 1798-ban szerzett doktori diplomát, Marosvásárhelyen telepedett le, és járványorvosként dolgozott. Alapítványt hozott létre, segítséget nyújtva a rászorulóknak, elismert, köztiszteletben álló orvosa volt a városnak, a síremlékén levő felirat szerint az „Emberszereteti Intézet Alapítója”. A Kistemplom teret többször is átnevezték, a jelenlegi Memorandum név helyett a csütörtöki tanácsülési döntés nyomán (az RMDSZ és a POL tanácsosai szavazták meg) a Gecse Dániel nevet viselheti. Azt a vádat pedig, hogy etnikai szavazás történt volna, amint azt Claudiu Maior (PPR) állította, Kelemen Márton ülésvezető határozottan elutasította.

A Memorandum elnevezést a 7. napirendi pont szerint a továbbiakban egy utca fogja viselni, a jelenlegi Fenyő utca Vulkán és Alexandru Papiu Ilarian utca közötti szakaszát nevezték el így a képviselők. A csütörtöki döntés viszont tovább borzolja a kedélyeket, Marius Paşcan volt PMP-s parlamenti képviselő a közösségi médiában „etnikai” kritériumok alapján hozott döntést emleget a református egyház javára, sérelmezve, hogy az ortodox és a görög katolikus egyházak kéréseit mellőzi az önkormányzat, miközben például a római katolikus egyház is „ajándékba” kapott egy területet (a Szent Kozma és Damján katolikus plébánia tulajdonba veheti a templom alatti területet – szerk. megj). 

Fotó: Nagy Tibor