2022. augusztus 19., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Két komolyabb terven dolgozik jelenleg a kormány. Az első a költségvetés-kiigazítás. Előreláthatólag minden szaktárca kasszáját megnyirbálják, esetenként akár 10 százalékot is meghaladó arányban, de az illetékesek azt ígérik, a beruházásokra szánt összegekhez nem nyúlnak. Kérdés tehát, hogy honnan vonják el a pénzt? Mivel a személyzeti költségek, az eszközbeszerzések jelentős arányúak, a logikus az lenne, ha ezen a téren hajtanának végre „reformot”. Persze naivság lenne azt hinni, hogy a mintegy 1,2 millió állami alkalmazott egy részét leépítik, tehát más költségvetési tételekhez kell nyúlniuk. 

A kormány másik nagy gondja a télre való felkészülés, a földgáztartalékok biztosítása. Nehéz télre számítanak, főként amiatt, hogy Oroszország jelentős mértékben csökkentette a Németországba irányuló földgázmennyiséget az Északi Áramlat-1 vezetéken. Ennek egyenes következménye a gázáremelkedés lett, jelenleg a referenciaár az ebben az időszakban megszokottnak a tízszerese. Ilyen helyzetben villámgyorsan született a döntés: az EU tagállamai kedden jóváhagyták a gázfogyasztásuk összehangolt csökkentésére irányuló tervet. A végcél az orosz gáztól való függőség megszüntetése, de ez ugye nem megy egyik napról a másikra. Az EU döntésének lényege, hogy a gáztárolókat 85%-ra feltöltik a tél beállta előtt, ez pedig úgy lehetséges, ha minden tagország 15 százalékkal visszafogja a gázfogyasztását. 

Egyelőre az a javaslat, hogy a tagállamok önkéntesen korlátozzák a fogyasztást, de adott esetben, például ha nagyon kemény tél lesz, akár kötelező jelleggel is bevezetnék a gázfogyasztás csökkentését. Persze az ukrán elnök az oroszok gázárterrorizmusát emlegeti, újabb szankciókat követelve. 

Románia számára biztosítva lesznek a készletek az 2022-23-as télre – közölte a kormány. Jelenleg az ország földgáztartalékai 55 százalékon állnak, ezt az arányt szeretnék „gyorsított ütemben” november 1-jéig 80 százalékra növelni. A kormány derűlátása, miszerint a belföldi gázforrások, az ország fogyasztási profilja, a gazdaságvédelmi intézkedések garantálják a télre szükséges gázmennyiséget, enyhén szólva kissé túlzottnak tűnik, mint ahogy az az ígéret is, miszerint a lakosságot, a kritikus iparágakat nem fogják érinteni a gázfogyasztás csökkentésére irányuló esetleges intézkedések. Szépen hangzó, biztató kijelentések. A kritikus iparágak maguktól fogják csökkenteni a termelésüket, az árakról, a szociális védelemről (hogy ne utolsó percben kapkodjanak, mint tavaly) nem nagyon esik szó. 

Remélhetőleg enyhe telünk lesz…