2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gazdanap a Csűrszínházban

Szeptember 6-án az RMGE Maros szervezete gazdanapot szervez a mikházi Csűrszínházban. A rendezvény 9.30-kor kezdődik az iskolában, ahol Kozma Ödön agrármérnök festészeti kiállításának megnyitója lesz.

 

Szeptember 6-án az RMGE Maros szervezete gazdanapot szervez a mikházi Csűrszínházban. A rendezvény 9.30-kor kezdődik az iskolában, ahol Kozma Ödön agrármérnök festészeti kiállításának megnyitója lesz. Beszédet mond Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínházi Egyesület elnöke és Vajda György újságíró, az Artecotur Egyesület elnöke. 9.45-kor megnyitják a szabadtéri kiállítást, ahol többek között mezőgazdasági termékek, népművészeti tárgyak, mezőgazdasági gépek és traktorok lesznek láthatók. 

Megnyitja Kiss Miklós, az RMGE Maros pályázatvezetője. A Csűrszínházban 10 órakor kezdődik a szakmai tanácskozás. Az üdvözlőbeszédeket követően Csomós Attila, az RMGE Maros elnöke a szervezet tevékenységéről és a tervekről beszél. Ezután sorban a következő előadók értekeznek: Nagy Péter Tamás, a Romániai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára Románia 2014–2020 időszakra vonatkozó Nemzeti Vidékfejlesztési Programját ismerteti. Isán István Csongor, a Környezetvédelmi és Klímaváltozási Minisztérium miniszteri tanácsadója a minisztérium hasonló időszakra szóló programját ismerteti. Az APIA és az AFIR képviselői a Nemzeti Vidékfejlesztési Program támogatási lehetőségeiről tájékoztatják az érdekelteket. Dr. Torda Márta, a magyar Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályának vezetője a nemzetközi és Kárpát-medencei együttműködési lehetőségeket vázolja fel. Dr. Péter Mihály, a magyarországi Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Pest megyei elnöke a nemzeti agrárgazdasági kamarai egységes gazdatámogató rendszert mutatja be. Somogyi Norbert, a magyar Földművelésügyi Minisztérium Mezőgazdasági Főosztálya kutatási, fejlesztési és innovációs osztályának vezető főtanácsosa A mezőgazdaság az EU nyugati országaiban, a fiatal gazdák versenyképessége címmel tart előadást. Déltől Borbély Emma, a Kis-Küküllő Balavásár–Sóvárad LEADER Egyesület, Antal Zoltán, a Nyárádmente LEADER Egyesület, Orbán Lehel, a Marosmenti Partnerség LEADER Egyesület vezetője programjaikról, terveikről szólnak. Majd ezután Kabai Elek Csaba, az egrestői ELDI pékség marketingigazgatója cégéről beszél. Dr. Somogyi György kutatómérnök, a Csongrád megyei agrárkamara képviselője A fűszerpaprika mint alternatív jövedelemszerzés a családi gazdaságokban címmel tart előadást, György Sándor, a Hortprodimpex Kft. vezetője a fekete berkenye termesztéséről, felhasználásáról beszél. Az értekezéseket Gáspár Botond zárja, aki a BoGastro Projektet mutatja be.

A kulturális program várhatóan 13.30-kor kezdődik. Fellép a Gagyi Erzsébet Ildikó vezette sóváradi Szuszékdöngetők néptáncegyüttes, a Patkó néptánccsoport (koreográfus Iszlai István) Fehéregyházáról, majd a Táncos talpak, a Pápai Zsolt vezette marosszentannai néptáncegyüttes. 17 órától kerül sor a gasztronómiai szemlére.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató