2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Maros Művészegyüttes elődjét, a Székely Népi Együttest 1956. október 1-jén alapították. A 60. évfordulót, a kiemelt rendezvényen kívül, gazdag műsorral is megünnepli az együttes magyar és román tagozata. 

Fotó: Barabási Attila-Csaba


A Maros Művészegyüttes elődjét, a Székely Népi Együttest 1956. október 1-jén alapították. A 60. évfordulót, a kiemelt rendezvényen kívül, gazdag műsorral is megünnepli az együttes magyar és román tagozata. Erről tájékoztatott Barabási Attila-Csaba, az intézmény vezetője. 
Az igazgató elmondta, hogy az évadot egy különlegesebb produkcióval kezdik. Azért tér el az eddigiektől, mert a témája hagyományos ünnep, a közelgő farsang. Az Itt a farsang, áll a bál! című előadásba olyan élő farsangi népszokásokat szőttek, amelyekkel ma is találkozhatnak azok, akik Kibédre vagy akár Mezősámsondra mennek. Rendezője Füzesi Albert, az együttes művészeti vezetője, aki elsősorban saját ismerettárából vette elő azokat a rigmusokat, amelyek elhangzanak. Még attól is különleges az előadás, hogy a színpadra állítási folyamat közben a szereplők kiegészítették az alapötletet. Füzesi Albert munkáját Benedek Botond színművész segítette. A humoros, fergeteges műsorban a farsangi szokások mellett eredeti marosszéki, mezőmadarasi, nyárádselyei, sóvidéki, küküllő-menti és szászcsávási táncok is lesznek. Közreműködik Gyepesi László, a 2015-ös Széllyes Sándor népi humorvetélkedő győztese, aki Széllyes Sándor rigmusaival fog fellépni. Mivel népszokásokat elevenítenek fel, a bemutató Magyarón, a művelődési házban január 17-én 18 órától, Marosvásárhelyen a magyar kultúra napján, január 22-én este 7 órától lesz. Januárban még nyolc előadást terveznek és természetesen februárban is látható még a produkció, de azt szeretnék, hogy – iskolák kérésére – az év folyamán is műsorra tűzhessék. 
Február végén két vendégkoreográfus, a magyarországi Kádár Ingác és Kovács Norbert csatlakozik az együttes magyar tagozatához, akik hozzáfognak egy új előadás összeállításához. Ez is autentikus folklórműsor lesz, amelyben az erdélyi táncok mellett megjelennek a magyarországiak is. Az igazgató szerint szeretnék közelebb hozni a közönségükhöz az alföldi, palóc és más olyan anyaországi vidék táncait, szokásait, amelyet nálunk kevésbé ismernek. 
Március elején újítják fel a Novák Ferenc (Tata) által rendezett János vitéz című gyermekelőadást, mert a hónap végén 10 napos magyarországi turnén vesznek részt vele. Az idén olyan helységekbe jutnak majd el, mint Budapest, Gyál, Vasvár, Zalalövő, Zalaegerszeg, Pápa, Celldömölk. A János vitéz mellett a – tavaly az erdélyi hivatásos néptáncegyüttesek legjobb előadásának minősített – Szép piros hajnalban című felnőttelőadást is turnéztatják. Visszatérve külföldről, mind a magyar, mind a román tagozattal székelyföldi és szórványvidékekre szeretnének eljutni, illetve az utóbbival olyan erdélyi megyékbe, ahol még nem járt a román tagozat. 
Külön készülnek az Iskola másként hétre. Tavaly több mint 5000 diák vett részt a román és a magyar csoport előadásain. Emellett kézműves-foglalkozás, kiállítás, népviseleti ismertető várja majd a diákokat a székház előcsarnokában. 
Június 20–26. között az együttes részt vesz a győri hivatásos néptáncegyüttesek nemzetközi találkozóján. Az új felnőttelőadás mellett a János vitézt is elviszik, ezzel szeretnék megtisztelni a 85. életévét ünneplő Novák Ferencet. 
Az idei újdonság az, hogy nem zárják le az évadot a Csűrszínházi Napokon, júliusban is igyekeznek eleget tenni a különböző fesztiválok, falu- és városnapok szervezői meghívásának, ezek szerint az együttest Erdély különböző településeinek a színpadain is láthatjuk majd a nyáron. 
A szabadságolások után augusztusban egyhetes „edzőtábort” terveznek Székelyföld valamely eldugott vidékén, „ahol még mobiltelefonjel sincs”. Ott véglegesítik a következő bemutató előadást. 
Barabási Attila-Csabától azt is megtudtuk, hogy – bár nem szokták a szervezők kétszer egymás után egyazon ország képviselőit meghívni – a tavalyi szereplésük okán az idén is várják az együttest a ciprusi nemzetközi fesztiválra. Mindkét tagozattal készülnek, amennyiben sikerül a külföldi kiszállás anyagi költségeit pályázati úton fedezniük. 
A 60. évforduló ünnepi rendezvénysorozata október első hetében lesz. Szeretnék felléptetni azokat az amatőr együtteseket is, amelyekkel a román és a magyar tagozat jó kapcsolatot ápol. Két-két nap meghívott hivatásos együttesek is szerepelnek majd. Lesz közös gálaműsor is. Az emlékrendezvény ideje alatt népviseleti és fotókiállítás lesz, román és magyar nyelvű könyveket mutatnak be az együttes történetéről, kiemelt teret szentelve az 1990 utáni előadások, fellépések sikerének. 
Októberben jelen lesznek az erdélyi hivatásos néptánc-együttesek találkozóján Sepsiszentgyörgyön, ahonnan címvédőként szeretnének ismét hazatérni, ugyanis amint ismert, tavaly elnyerték a legjobb előadásnak ítélt díjat. 
Az említettek mellett a Maros Művészegyüttes intézményként, de tagjai által is rendszeresen jelen van partnerként, fellépőként a mások által szervezett rendezvényeken, s itt megemlíthetjük a magyar kultúra napját, a Csűrszínházi Napokat, a Széllyes Sándor-emlékversenyeket, a Gyöngykoszorú vetélkedőket, a különböző tánctáborokat (Jobbágytelke, Vajdaszentivány stb.). Az együttesben tevékenykedő táncosok, énekesek pedig több amatőr együttest vezetnek. Tavaly év végén beindult a Maros Művészegyüttes székházában a felnőtt néptáncoktatás is, amelynek az a célja, hogy megismertessék az autentikus folklórt az érdeklődőkkel. 
Barabási Attila-Csaba elmondta, soha ennyi előadása, fellépése nem volt még a Maros Művészegyüttesnek, mint az utóbbi években, ugyanakkor sikerült nemcsak az eredeti néptánckultúrát ápolni, hanem a táncszínház felé is nyitni, amelyet ötvöznek a néptánccal, így nemcsak megyénkben, hanem Erdélyben, sőt Romániában is úttörők ezen a téren. A 2015/2016-os évad méltó lesz tehát az együttes fennállása 60. évfordulójának a megünnepléséhez. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató