2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nemsokára átadják a nyárádkarácsoni polgármesteri hivatal új szárnyát. Ottjártunkkor javában folytak az építkezési munkálatok.

Fotó: Vajda György


Nemsokára átadják a nyárádkarácsoni polgármesteri hivatal új szárnyát. Ottjártunkkor javában folytak az építkezési munkálatok. Megtudtuk, hogy a Nyárádmente Kistérségi Társulás által benyújtott LEADER-pályázat révén a község egy komplex munkagépet vásárolhatott, amelyet elsősorban községgazdálkodási munkálatokra használnak. A járműnek garázs kellett, ezért úgy döntött a tanács, hogy a hivatal épületét bővítik, ahol a földszinten helyet kap a munkagép és természetesen a hivatal más járműve is, az emeleten pedig a jelenlevőnél tágasabb gyűlés- és esketőtermet, illetve irodahelyiségeket rendeznek be. A LEADER-támogatás mintegy 55 ezer euró volt, míg az épületbővítés, amelyet a helyi költségvetésből állnak, mintegy 230.000 lejbe kerül. Azt remélik, hogy júniusban már az új teremben esküdhetnek örök hűséget egymásnak a községbeli fiatalok.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató