2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az új típusú koronavírus fenekestül felforgatta életünket. A globális felmelegedés azonban nem újdonság. Nem az ajtón kopogtat, és nem is a küszöbön áll. Észre sem vettük, hogy váratlan vendég módjára már a nappalinkat járja össze sáros cipőjével. 

A most felnövő generáció éle-tének egyik legnagyobb és legsürgetőbb problémája a klímaváltozás. A jelenség ebben az ütemben haladva mind a gazdasági, mind a szociális rendszert hamarosan fenekestül felforgatja, ráadásul nemcsak minket, embe-reket érint, hanem minden élőlényt a Földön. A Game over? Don’t let climate change the game! egy olyan nemzetközi projekt, mely a globális felmelegedés problémájára hívja fel társadalmunk figyelmét. Nyolc ország civil szervezetei fognak össze, hogy tevékenységeik révén elsősorban olyan fiatalokat célozzanak meg, akik jobbá tehetik a Föld jövőjét.

A kampány tudatosítani szeretné a fiatal generációban a klímaváltozás következményeit, és kísérletet tesz a fiatalok bevonására a globális felmelegedés elleni harcba. Ennek érdekében a projekt folyamán ifjúsági nagykövetekkel, illetve múzeumokkal dolgozunk majd együtt, fesztiválzöldítéssel foglalkozunk, pedagógusok továbbképzési lehetőségeit teremtjük meg, online kampányokban és nyilvános rendezvényeken veszünk részt, és bekapcsolódunk a ma már százezreket megmozgató világmozgalomba, a geocachingbe.

A gyermektáborok a kisebbeket szeretnék közelebb hozni a természethez, a klímaváltozásról szóló didaktikai csomagok pedig a pedagógusok munkáját könnyíthetik meg. Mindemellett tervezünk egy olyan mobilapplikációt, amely a fenntartható irányba mutató életmódváltásban nyújthat segítséget.

Nem felejtjük el azt sem, hogy tényleges döntéshozatal nélkül nem történhet valós változás. Lobbitevékenységeink során mind európai uniós, mind országos döntéshozóknak szeretnénk felhívni a figyelmét a klímaváltozás problémájának súlyosságára, illetve pozíciójukból adódó felelősségükre. A négyéves program a The European Commission’s Development Education and Awareness Raising Programme finanszírozásával jött létre. A projektben részt vevő egyesületek: Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Románia) • CEEweb for Biodiversity • Bratislava Regional Association for Nature Conservation and Sustainable Development (Szlovákia) • Christliche Initiative Romero e.V. (Németország) • Na Mysli (Csehország) • Latvian Fund for Nature (Lettország) • Lithuanian Fund for Nature (Litvánia) • Bulgarian Biodiversity Foundation (Bulgária) • Magyar Természetvédők Szövetsége (Magyarország) • PersonaR Kommunikációs Tanácsadó Kft. (Magyarország)

Reméljük, hogy a fent említett tevékenységek elősegítik társadalmunk szemléletváltását, illetve szorgalmazzák a fiatal generáció aktív szerepvállalását. A klímaváltozás megállítását nem várhatjuk el mástól. A jobb élet reményében mindannyiunknak ki kell vennünk a részünk a világ gondjaiból.

A Milvus Csoport Egyesület


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató