Gálfalvi György Bernády-díjas!

Csütörtök este, igen szép számú közönség jelenlétében, hivatalosan is véget értek az immár tizenkilencedik alkalommal megszervezett Bernády Napok.

Fotó: Nagy Tibor

Csütörtök este, igen szép számú közönség jelenlétében, hivatalosan is véget értek az immár tizenkilencedik alkalommal megszervezett Bernády Napok. A városépítő polgármester emlékét és életművét a közemlékezetben fenntartó és megőrző, a nevét viselő Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány által szervezett eseménysorozat lassan jubileumi évéhez ér – a diákvetélkedőknek hála, az eltelt évtizedek alatt számos fiatal szerzett tudomást Bernády Györgyről és a korabeli Marosvásárhelyről.

A csütörtöki gálaesten és koncerten Nagy Miklós Kund, a szervező alapítvány alelnöke, az est ceremóniamestere lépett elsőként a Kultúrpalota nagytermének színpadára.

– Az önök jelenléte is bizonyíték arra, hogy alapítványunknak sikerült olyan rendezvényeket teremtenie, amelyekre a közönség kíváncsi. Minden évben igyekszünk újítani, más- és más programpontokat, vetélkedőket összeállítani. Az idei diákvetélkedőn a sportiskolában mintegy kétszáz gyerek versenyzett, kosarazott, focizott és számot adott arról, hogy milyen volt a sportélet Bernády korában Marosvásárhelyen – mert ez volt az idei vetélkedő tematikája. Sokan támogatnak minket, közöttük például a képzőművészeink, akiknek köszönhetően át tudjuk adni a Bernády-emlékplakettet, és évenként egy-egy műtárgyat is kisorsolhatunk. Az idei emlékplakett is Hunyadi László szobrászművész munkája, amit Balogh József öntött ki. A kisorsolandó kép pedig Kedei Zoltán munkája – mondta Nagy Miklós Kund, majd Borbély László, az alapítvány elnöke szólt a jelenlévőkhöz.

– A 19. Bernády Napokat ünnepeljük, jövőre húszéves lesz a rendezvénysorozatunk. Mikor elindultunk ezen az úton, elgondolkodtunk azon, hogy az elkövetkező esztendők során mit is tudnánk majd elmondani Bernády Györgyről. Idén huszonöt éve létezik az alapítvány, és rájöttünk, hogy ennyi idő elteltével is mennyi mindent kellene még elmodani róla és az akkori Marosvásárhelyről. Mikor fellapoztam a Bernády, a városépítő című könyvet, rádöbbentem, hogy halála után milyen keveset beszéltek róla, még 1940 és 1945 között is. A kommunizmusban pedig a cenzúra miatt nem lehetett emlékét felidézni, az egyetlen könyv, ami róla megjelent 1974-ben, a Marosi Barna könyve volt. Nagyszerű polgármester volt, aki a fenntartható fejlődés ma annyira divatos fogalma szerint munkálkodott és tökéletesen elképzelte, hogy hogyan kellene kinézzen egy modern városként Marosvásárhely. 100 év elteltével is büszke lehetne bárki, a mai polgármesterek, aki így képzelné el városa jövőjét. Ha most lenne egy olyan kritikus tömeg, olyan politikusok, akik úgy gondolkodnának, mint ő, akkor beszélhetnénk manapság is fenntartható fejlődésről, kevesebb háborúról. Erre kellene törekednünk – hogy a bizalom, az egymásra való odafigyelés legyen jelen a mindennapjainkban. Legyünk büszkék arra, hogy Bernády György nem csak a miénk, de nagyon a miénk – és mondjuk el a jövő generációinak, hogy mit vitt végbe Marosvásárhelyen.

A Bernády Napok története során idén 18. alkalommal osztja ki az alapítvány a Bernády-díjat és a vele járó emlékplakettet, jellemzően olyan marosvásárhelyi személyiségnek, aki sokat tett a városért, annak köz-, illetve kulturális életéért. Az idén a díjat a méltán népszerű és köztiszteletnek örvendő Gálfalvi György, az Igaz Szó, majd a Látó szépirodalmi folyóirat egykori szerkesztője, majd főszerkesztője vehette át. Az írót és szerkesztőt Nagy Miklós Kund méltatta, aki elmondta, az idén 75 éves Gálfalvi György élete legokosabb lépésének azt tartotta, hogy hazajött Marosvásárhelyre.

– Itt tudott a legkövetkezetesebben kitartani elvei mellett, itt tudta a legkonokabbul mondani a magáét, itt jutott olyan fórumhoz, amelyről a leghatásosabban próbálta elősegíteni, hogy valóban azzá legyünk, akik lehetnénk. Gálfalvi György így vált a magyarság egyik legkövetkezetesebb szószólójává, akinek egyik legfontosabb jellemzője erőteljes és hamisítatlan vásárhelyisége – mondta beszédében a méltató.

– Mindenekelőtt azt szeretném elmondani, hogy köszönöm a kitüntetést – válaszolta rögtönzött beszédében a kitüntetett. – Az utóbbi két évtizedben kaptam ugyan díjakat, Marosvásárhelyen azonban nem. Az utolsó, itt kapott díjam átvételének dátuma 1957. szeptember 15-ére esik – az akkor 400 éves Bolyai középiskola jubileumi ünnepségén kaptam, egy szörnyű elbeszélő költeményemért. De nem csak azért örvendek ennek a díjnak, mert szülővárosomtól kaptam. Életem legokosabb döntése volt, hogy visszatértem ide. Mestereimtől azt tanultam meg, hogy életünk céladomány és nem magántulajdon. Eszerint próbáltam meg élni és időnként hasznosnak érezni magamat. Azért is örvendek, mert ez által a díj által valamelyest igazolást is érzek, hogy talán nem éltünk hiába sem én, sem barátaim, szerkesztőtársaim. Ahogy a régi rómaiak mondták: jó dicséretre méltó férfiaktól dicséretet kapni. Régóta figyelem a Bernády Alapítvány kuratóiumának működését, és olyasmit érzek, mint amikor a háborúba visszahívott obsitos katonáknak összevillan a szemük, és megpróbálnak a csata sorsán fordítani. Az ellenállásnak mindig értelme van, és erről ne mondjunk le! Ezt a rögeszmémet nem győzöm eléggé hangsúlyozni. Másik rögeszmém, hogy őrizzük meg a humorunkat, mert a kacagásra való képesség ugyan sírnivalóan sovány vigasz, de vannak helyzetek, amelyek elbírásához a keservesen jóízű röhögések segítettek. A múltunk nem csak mögöttünk van, egy ágyban alszunk vele, és előttünk is állhat. Bálint György azt írta, hogy bízva bízni kissé nehéz és nem mindig sikerül, küzdeni viszont olyan természetes, mint lélegzetet venni. Küzdeni még bizakodás nélkül is lehet. Ha dolgozunk, akkor szívós, következetes munkával közelebb kerülünk a céljainkhoz. Köszönöm szépen a bizalmat – mondta a Bernády-díjas Gálfalvi György, majd tombolahúzás és koncert következett. Kedei Zoltán alkotását a fiatal Lakatos Mihály nyerte meg, majd kezdetét vette a koncert, az est második felvonása: a 27 éve először Marosvásárhelyre visszatérő és Szilágyi Enikő művésznő műsora.