Fülöp-szigeteki útinapló (4. rész)

A földrengés és a szökőár elől menekültünk a hegyekbe, Valenciába, ahol már annyi volt az ember, hogy gyalogosan is alig lehetett haladni, pedig időközben érkezett a kormányzó értesítése, hogy nem lesz szökőár, és már sokan vissza is mentek a városba.

A nők helyzete és a szexturizmus

A földrengés és a szökőár elől menekültünk a hegyekbe, Valenciába, ahol már annyi volt az ember, hogy gyalogosan is alig lehetett haladni, pedig időközben érkezett a kormányzó értesítése, hogy nem lesz szökőár, és már sokan vissza is mentek a városba. Mi maradtunk, mert a konferencia következő előadója, Cecilia Hoffman Valenciában lakik. Ő hívott meg, hogy hozzá menekülhetünk, és ha jön a szökőár, majd csak lesz valahogy. Körülbelül negyvenen érkeztünk a gyönyörű trópusi növényektől pompázó kertbe. A nyári lak szűkösen be is fogadott. Cecilia itt tartotta meg az előadását. A nők helyzetéről beszélt. A szigeteken született, de Amerikában és Párizsban is tanult. Amikor tudatosult benne, hogy milyen mérhetetlenül nagy a különbség a saját hazájában élő és a nyugati világ asszonyainak sorsa között, elhatározta, megpróbál tenni valamit, hogy a változást elindítsa. Szervezeteket kellett létrehozni és hivatalosítani. Kitartó volt, és sikerült neki. Mára már elérték, hogy a nőknek is van választójoguk. Azt is, hogy a nő nem éppen tulajdona a férjének. Hogy kell ezt érteni? A nő nagyon fiatalon, 16-18 évesen férjhez ment, és az volt a feladata, hogy a férjét kiszolgálja, háztartást vezessen és gyermeket szüljön. Ennyi. Munkahely nem volt, s hét-nyolc gyermek nevelése mellett ez nem is volt lehetséges. Mit kapott tehát az asszony? Férjet és gyermeket. A ház, bármilyen szegényes is, mégiscsak fedelet jelent. Az asszonynak ehhez nem volt joga. Semmilyen hivatalos iraton nem volt aláírási joga, ami a tulajdont illeti, egyedül csak a férfinak. Pénze sem volt, és ha a férfi megunta, kitehette, az asszony pedig takarózhatott az út porával, mert tulajdonnal nem rendelkezett. Ugye milyen nehéz nekünk ezt elképzelni? Itthon az emberek nagy részének van szülői fészke, ahová menekülhet, ahol be tudják fogadni, nem is beszélve az osztozkodásról.

A Fülöp-szigeteken a nőknek már van aláírási joguk, de jó munkahely még mindig csak rokonokon, ismerősökön vagy szeretőkön keresztül lehetséges. Ez már nekünk sem teljesen idegen. A prostitúció, vagy nevezhetjük szexturizmusnak is, az amerikai fennhatóság idején virágzott fel, és azóta is töretlenül éli virágkorát. Ez a kétségbeesés vagy a meggondolatlanság rabszolgaipara. Aki ide bekerül, akarva-akaratlan az ipar rabszolgájává válik. Két dolog lebeg mindig pallosként a feje fölött: az életét veheti, aki futtatta, vagy ha szerencséje van, megmenekül az élete, de a megaláztatás a halálig kíséri. Gusztustalan fehér, öreg kéjenceket együtt látni gyönyörű, még szinte gyermeklányokkal, és az urak bizony büszkék a teljesítményükre. Érdekes, hogy egyetlen sötét bőrű öregurat sem láttam Fülöp-szigeteki kislányokkal. Vajon mi lehet az oka? Sok nő sajnos azt mondja, hogy a sorsa Isten akarata, el kell fogadni, bele kell törődni. A Buhata Pinay tagjai (az első részben beszéltem a szervezetről) indították el az Ébredj, Filipina mozgalmat. Próbálják megértetni az asszonyokkal, hogy Isten csak akkor tud segíteni, ha ők is tesznek valamit azért, hogy az életük megváltozzon. Azt is próbálják elfogadtatni, hogy nem Isten akarata, ha tehetetlenek és ölbe tett kézzel várják sorsuk jobbra fordulását. Én az erdélyi társadalmi viszonyokból kiindulva soha nem értettem igazán, hogy miért van szükség a nagy feminista megmozdulásokra. Hát ezért. Azt mondta Siapóban az egyik asszony, hogy a Fülöp-szigeteken a mai fiataloknak már mások a lehetőségeik. A lányoknak sokkal több esélyük van tanulni, mint a fiúknak. Középiskolát, sőt egyetemet is végezhetnek. A fiúknak nagyon sok esetben 14-16 évesen már dolgozniuk kell, hogy a család életben maradjon. A hegyekben farmokra mennek dolgozni, keveset kapnak, de ha összeteszik, amit kapnak, a család megmarad. De mi lesz a lánnyal, ha középiskolát végez és visszatér? – kérdeztem. Hát férjhez megy. Kihez? Hát akit itthon talál. Kit talál? Azt, aki 14 éves korától egész nap dolgozik, este olcsó sorozatfilmet néz vagy bekap egy kupicával, aztán agyonüti az estét. A többit gondolják utána.

Keresztre feszítés

Hadd osszak meg még egy furcsaságot erről a rejtelmes, sokszor szélsőséges világról. Sok a fanatikus keresztény. Hiszik, hogy szenvedéseikkel megválthatják a világ bűneit. Ezért nagypénteken csupasz felsőtestüket korbácsolva elindulnak a Golgota felé, hogy ott keresztre feszíttessék magukat. És megteszik. A találékony, turizmust szervező irodák megpróbálják a maguk malmára terelni a vizet. Hogy micsoda pénzt lehet bevételezni mások szenvedéséből, azt már a mi egészségügyi rendszerünk is tudomásunkra hozza időről időre. Tisztelet a kivételnek. Csak egy számmal szeretném illusztrálni ezt az üzleti tevékenységet: tavaly több mint 33 millió turistát vonzott a Fülöp-szigeteki keresztre feszítés. Ne ijedjenek meg, ezek az emberek nem halnak meg. Nem a csuklójukon ütik át az óriási szegeket, hanem a tenyerükön, és a karjukat hozzákötik a kereszthez. A lábukkal ugyanez történik, és lábtartó is van a kereszten. A világhálón meg lehet nézni. Ezek az emberek komolyan hiszik, hogy az emberiség bűnterhe kevesebb lesz. Hiszik, hogy valami nagyon nemeset, jót cselekszenek. Feltétel nélküli szeretetből, hitbuzgóságból vagy talán ma már ők is részesülnek a jövedelemből? Ki tudná ezt megmondani?

(Folytatjuk)

Nagy Gizella