A főtér díszletei
A polgármesteri hivatal előtti információs táblán figyeltem meg, hogy a várostérképen a főtér három részre osztott kék nyílként jelenik meg.
A polgármesteri hivatal előtti információs táblán figyeltem meg, hogy a várostérképen a főtér három részre osztott kék nyílként jelenik meg. A két szélső kockában egy-egy román templom képe, a középső részére marad a román katona és egy román nemzeti hős szobra, valamint a virágóra és a közvécé. Utóbbi kettő nemzetek fölötti.
A főtér aprólékos feltérképezését az alsó végén kezdem el, ahol délutáni napfényben szembenéz velem egy sötétszürke szobor: a román katona. Türelemmel végigolvasom az oldalára írt szöveget: örök dicsőség a román hadsereg katonáinak, akik életüket áldozták a haza felszabadításáért. Ismereteim szerint 1914–1918 és 1940–1944 között – vagyis a két világháború idején – Marosvásárhely Magyarország területéhez tartozott, tehát jobbára magyar katonákat vittek innen a harctérre. Ezért nem is értem, mit keres a főtéren egy világháborús román katona, amelynek orosz mintára készült szobra stílusában sem illik a főtér épített örökségéhez, és egy katonai egységben vagy annak bejáratánál sokkal jobb helye lenne.
Aprólékos kutatás alapján viszont állíthatom, hogy Avram Iancunak van köze Marosvásárhelyhez. Itt volt kancellista azokban a forró napokban, amikor 1848. március idusán Budapesten kitört a magyar szabadságharc. Pár napra rá (március 24-én) ott találjuk őt is az ifjú forradalmár kancellisták között, akik kérik az országgyűlés összehívását és az unióról való döntést. Az Ítélőtábla gyakornokai követelik a nemzeti őrség felállítását, és azt is, hogy az itteni székely katonákat ne vigyék az országhatáron túlra. A szászok már akkor is különutasok voltak, de Avram Iancu ugyanúgy aláírta ezt a kérést, mint a magyar és székely ifjak. Igaz, későbbi politikai és forradalmi tevékenysége egykori gyakornoktársai ellen irányul, de akkor már nem ebben a városban működik. Amit itt alkotott, az egy aláírása a sok kancellista között.
A virágóra ugyan nem szobor, de sajátos főtéri kellék. Tavasszal kíváncsian figyeljük, mikor jelennek meg ott először a kertészlányok (nagy részük már férjezett asszony), és formálják meg élő virágból a számokat. Olvasni még nem tudó unokám is ámulattal csodálta meg az élő virágszámok születését. Csak ennyiért is megérné, ha órajavító műszerészek időnként beállítanák, és nem lenne pár órás késése.
A virágóra és a román katona között húzódik meg szerényen, de nagyon szükségszerűen a városi közvécé, ami igazán nem is rontana a főtéri városképen, csak megközelítése egyedi. A szürke bakaszobor jobb oldalánál álló villanyoszlopon ott kéjeleg a felírás: WC 50 m. Igen ám, de ez csak légvonalban igaz, mert aki élni is szeretne a lehetőséggel, annak el kell sétálnia – sürgős esetben szaladnia – a virágóráig, mert csak ott lehet szabályosan átkelni az úttesten, ha éppen zöldre vált a villanyrendőr, s aztán a főtér közepén irány vissza a román katona háta felé.
Időnként lanyhuló reményeink szerint valahol a virágóra és a katona között fog állni Bethlen Gábor szobra. Ideje is lenne egy erdélyi város közepén egy erdélyi fejedelem múltidéző emlékének felállítása. Számomra akkor válna erdélyivé is Marosvásárhely főtere.
Ötvös József