2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Augusztus utolsó hétvégéjén újra forgásba lendül Vásárhely. A tavalyi nyár végi rendezvénysorozat folytatásáról tegnap délután a Kultúrpalota Tükörtermében tartottak sajtótájékoztatót a szervező Marosvásárhelyért Egyesület illetékesei.

Fotó: Nagy Tibor


 

Augusztus utolsó hétvégéjén újra forgásba lendül Vásárhely. A tavalyi nyár végi rendezvénysorozat folytatásáról tegnap délután a Kultúrpalota Tükörtermében tartottak sajtótájékoztatót a szervező Marosvásárhelyért Egyesület illetékesei: Portik Vilmos kommunikációs szakember, Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója és Sebestyén Aba színművész, rendező, a Yorick Stúdió vezetője, akit az idei Forgatag művészeti irányítására, felügyeletére kért fel a szervező csapat.

– Megtisztel, provokál, illetve kötelez is ez a megbízás. Annál is inkább nagyobb kihívás ez számomra, mivel a múlt évi rendezvénysorozat nagyon sikeres volt, ezt igazolták a visszajelzések is. Azt szokták mondani, hogy mindig a másodikat a legnehezebb megcsinálni. A magam részéről egyelőre a színházi kínálatról szólhatok. Azt szeretném, ha a Yorick Stúdió által 6 éve elindított, színház és városlakók között zajló interkulturális dialógus ide is beszűrődne. Ugyanakkor a román közönség felé is szeretnénk egy átláthatóbb, konkrétabb üzenetet továbbítani. Igazi hagyományaink vannak, ez hívta életre a Forgatagot is, és ebből kiindulva azt szeretnénk, ha a rendezvény kínálatában a kortárs kultúra is helyet kapna. De a Forgatag nemcsak egy művészeti rendezvénysorozat, minél szélesebb kört szeretnénk bevonzani, így a populáris műfajoknak is biztosítunk teret, természetesen a minőség jegyében – mondta Sebestyén Aba.

Soós Zoltán a Forgatag helye kapcsán arról tájékoztatott, hogy a régi helyszínek – a Kultúrpalota, a Nemzeti Színház, a Teleki Téka, a zsinagóga – megmaradnak, de a közterek használatáról korai szólni, nem tudni ugyanis, hogy ezt illetően van-e változás a városvezetés viszonyulásában.

– Valamilyen elmozdulás a városi tanács hatására mindenképpen történt, lesznek engedmények, de, hogy milyen mértékben, arról még nem beszélhetek – jegyezte meg a múzeumigazgató, majd arról is beszámolt, hogy a város részéről küldöttség indul a május 16–18. között zajló Zalaegerszegi Napokra, a magyarországi testvérváros pedig augusztus végén viszonozza a látogatást, illetve kulturális programokkal is színesíti a Forgatagot. A fesztiválok sorában kiváló minősítésűnek számító zalaegerszegi rendezvénysorozatra vásárhelyi előadók népzene- és könnyűzeneműsort visznek, tapasztalatszerzés céljából pedig a Forgatag szervezői közül is többen jelen lesznek a városnapokon.

Portik Vilmos a tavalyi és idei Forgatag egyik legfontosabb kérdésére, a rendezvény anyagi vonzatára irányította a figyelmet.

– Ezúttal is a magyar kormány, illetve marosvásárhelyi vállalkozók támogatására számíthatunk. Jó hír, hogy a Marosvásárhelyért Egyesületet a Bethlen Gábor Alap felvette a jelentős szakmai és kulturális intézmények sorába, ez pályázati szempontból fontos előrelépés – hangsúlyozta a kommunikációs szakember. A sajtótájékoztató a Forgatag-várók számára igen fontos hírrel zárult: az idei program első biztos pontja az augusztus utolsó szombatjára időzített Rúzsa Magdi-koncert. Amennyiben a városvezetés ezúttal sem engedélyezi a főtér használatát, a Maros-parton találkozhat a népszerű énekesnővel a vásárhelyiségét ünneplő sokaság.  

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató