Foreign Policy: nem érti a helyzetet, aki szerint Putyin vesztésre áll Ukrajnában

Vlagyimir Putyin Ukrajna-stratégiája csak azok szemében tűnik kudarcosnak, akik szerint az orosz elnök célja az ország teljes feldarabolása vagy a Szovjetunió feltámasztása, ha azonban elsődleges céljának az tekinthető, hogy távol tartsa Kijevet Washington „befolyási övezetétől” Európában, akkor az orosz válságkezelés leleményesnek, könyörtelennek és sikeresnek tűnik – olvasható a Foreign Policy amerikai külpolitikai folyóirat friss elemzésében.

Tom Friedman, a The New York Times publicistája nemrégiben azon véleményének adott hangot, hogy Moszkva meglehetősen rosszul jött ki az ukrán válságból: a Krím félsziget annektálása ártott az orosz gazdaságnak, újjáélesztette a NATO-t, valamint az orosz energiafüggőség csökkentésére és a katonai kiadások növelésére sarkallja az európai országokat, emellett Moszkva a beavatkozás következtében előnytelen gázüzletet kényszerült kötni Kínával.

„Van némi igazság ezekben az optimista kijelentésekben, főleg abban, hogy Moszkvának nagy árat kellett fizetnie az ukrajnai beavatkozásért, de Friedman félreérti Putyin stratégiájának alapvető motivációit. Az orosz elnök azért volt hajlandó ilyen nagy árat fizetni, mert országa alapvető érdekei forogtak kockán” – írta a cikk szerzője, Stephen M. Walt, a Harvard és a Princeton egyetem korábbi professzora.

A szakértő ezután sorra vette, hogy mit ért el Putyin az utóbbi néhány hónapban.

A NATO további bővítésének kérdése hosszú időre vagy talán örökre lekerült a napirendről. Oroszország már a kilencvenes évek közepétől fogva ellenezte a szervezet keleti bővítését, azonban nem volt olyan helyzetben, hogy tenni is tudjon ellene. A 2008-as orosz-grúz háború volt Putyin első kísérlete arra, hogy meghúzzon egy vörös vonalat, és már ez a kis csatározás is határozottan lehűtötte a bővítés iránti lelkesedést az észak-atlanti szövetségben. Az államfő ezúttal viszont teljesen világossá tette, hogy határozott választ fog adni minden olyan kísérletre, amely arra irányul, hogy Ukrajna EU- vagy NATO-taggá váljon, és ez talán a kelet-európai ország feldarabolásához fog vezetni.

Putyin visszaállította az orosz fennhatóságot a Krím félszigeten, ezt a lépést Oroszország lakossága és a félsziget lakóinak többsége is támogatta. Bár az átvétel rövid távon bizonyos költségekkel (például enyhébb gazdasági szankciókkal) járt, ugyanakkor megszilárdította a szevasztopoli haditengerészeti támaszpont feletti orosz ellenőrzést és lehetővé tette Moszkva számára, hogy hozzáférjen a több ezermilliárd dollár értékűre becsült fekete-tengeri olaj- és gázlelőhelyekhez. Az Európai Unió és az Egyesült Államok még a mostaninál szigorúbb szankciók életbe léptetésével sem tudná ezt megakadályozni, de ennél sokkal valószínűbb az, hogy a feszültség csillapodásával a korlátozásokat is enyhíteni fogják. „És ha az oroszok történetesen úgy döntenek, hogy elkezdik feltárni ezeket az olaj- és gázmezőket, akkor mit fog tenni Washington, odavezényli az amerikai hatodik flottát, hogy megállítsa őket?” – tette fel a kérdést a szakember.

Putyin a beavatkozással emlékeztette az ukrán vezetőket, hogy könnyedén megnehezítheti az életüket, ezért bármi is legyen a személyes meggyőződésük, mindenképpen érdekükben áll, hogy legalább szívélyes viszonyt ápoljanak Moszkvával. Petro Porosenko megválasztott ukrán elnök értette az üzenetet. Megválasztása előtt azt mondta, hogy az „Oroszországgal folytatott közvetlen párbeszéd nélkül lehetetlen lesz biztonságot teremteni”, majd hivatala elfoglalása után világossá tette, szorosabbra akarja fűzni a gazdasági kapcsolatokat országa és az EU között, de emellett az ukrán-orosz viszonyt is javítani szeretné.

Walt szerint Friedman kijelentése az újjáélesztett NATO-ról legjobb esetben is csak vágyakozás, legrosszabb esetben pedig puszta képzelgés. Igaz, hogy néhány harci repülőgépet vezényeltek a keleti tagállamokba, Barack Obama elnök pedig egymilliárd dollárt ígért az európai NATO-erők megerősítésére, ez azonban látszólag nem nyugtatta meg a lengyeleket, akik további garanciát akarnak Washingtontól: nevezetesen azt, hogy telepítsenek NATO-támaszpontot az ország területére. A válság arra is rávilágított, hogy az észak-atlanti szervezet bővítése nem a helyzet valós felmérésén alapult: az Egyesült Államok és szövetségesei azt feltételezték, hogy az új tagállamok esetében nem kell majd beváltaniuk a Washingtoni Szerződés kollektív védelemről szóló 5. cikkelyében tett ígéreteiket. Friedman szerint sok álmatlan éjszakát fog okozni Putyinnak, hogy az európai államok az ukrajnai helyzetre válaszul a katonai kiadások növelését fontolgatják, Walt azonban rámutatott, hogy Európában valójában már évek óta ezen költségek bővítéséről beszélnek, a költségvetések viszont ennek ellenére folyamatosan zsugorodtak.