Fogócska helyett virtuális játék

Sajnos egyre ritkábban látni a tömbházak előtt, parkokban önfeledten bújócskázó, fogócskázó, vagy éppen labdázó gyerekeket. A mai kiskamaszok a virtuális térben játszanak. Lépten-nyomon találkozunk gyerekekkel, akik méregdrága telefonjukat babrálva mennek az utcán, nem néznek sem jobbra, sem balra, ügyet sem vetnek a külvilágra. Schneider Hanna és Török Beatrice, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem audiovizuális kommunikáció szakának elsőéves hallgatói érdekes kutatást végeztek, a gyerekek internethasználati szokásait vizsgálták. A levont következtetéseket május elején a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen megtartott médiatudományi konferencián mutatták be. A részletekről Schneider Hanna számolt be lapunknak.

Ma már az életünk elképzelhetetlen az internet nélkül, és vitathatatlan, hogy óriási segítség, ha megfelelően tudunk élni a lehetőségeivel. A mai gyermekek úgymond beleszülettek a hálózat világába, sok esetben a nyolc-tíz éves hozzáértőbben kezeli a számítógépet, telefont, mint a szülei. A kérdés csupán az, hogy tudják-e az internetet úgy használni, hogy az valóban előnyükre, ne pedig kárukra váljék? 

– Honnan jött az ötlet, miért éppen ezt a témát választottátok?

– A témát – a cyberbulling, azaz sértő tartalmakkal való találkozás az interneten a fiatalok körében – Sántha Ágnes tanárnő javasolta. Dr. Kós Anna volt a vezető tanár. Mi választottuk a korosztályt, az évfolyamtársnőmmel úgy döntöttünk, a negyedik és tizenegyedik osztályos diákok körében kérdőívezünk. Idén áprilisban öt marosvásárhelyi iskolában 194 diákot kérdeztünk meg. Valamilyen szinten mindketten érintettek vagyunk a témában, mert nekem van egy tizenegy éves öcsém, aki rengeteget „lóg” az interneten, és már ő is találkozott például a Kék Bálna játékkal. Beának meg van egy harmadik osztályos unokatestvére, akinek a megnyilvánulásaiban szintén érezhetőek a fokozott internethasználat hatásai. Megfigyelhető, hogy a szókincsükbe már nagyrészt azok a szavak épültek be, amelyeket az egyes videókban hallanak, angol kifejezéseket használnak, lassan jobban tudnak angolul, mint magyarul. Teljesen függők lettek, a szülők általában dolgoznak, és kevés időt tudnak a gyerekekkel tölteni. A kérdőívben a szülők munkahelyét illetően is volt kérdés, és levontuk a következtetést, hogy azon szülők gyerekei, akik nagyon sokat dolgoznak, hogy a család számára megteremtsék az anyagiakat, rengeteget vannak egyedül, és az internet úgymond támaszt jelent számukra. Látni lehet, hogy ha ki is ülnek a játszótérre hárman-négyen, mindenikük a telefonját bújja, nincs már bújócska, fogócska. Erre próbáltuk felhívni a figyelmet a konferencián is, hogy a szülők erre figyeljenek, mert látva a Kék Bálna esetét, komoly következményekkel járhat, ha semmiféle kontroll nincs afölött, hogy a gyerek mihez fér hozzá az interneten. 

– Milyen következtetéseket sikerül levonni a beérkező válaszok alapján?

– A fiúk jóval több időt töltenek internetezéssel, és míg a lányok inkább rajzfilmet néznek, a fiúk rengeteget játszanak tankos, háborús játékokat, és az itt látott agresszivitás általában meg is látszik a viselkedésükön. Nagyon sokat nézik a Youtube-on a videókat, például kamionszimulátorba ülnek, és ezekben a videókban rengeteg a trágár szó, a káromkodás, ami majd a szókincsükben visszaköszön.

Bementünk a tizenegyedikesekhez osztályfőnöki órára, egy alkalommal pedig a negyedikesekhez is, és amikor szóba került, hogy mi a motiváció, amiért az interneten „lógnak”, azt válaszolták, hogy nincs más elfoglaltságuk, ez lefoglalja őket, és ott valaki beszél. Ha nem is hozzájuk, de beszél. Például a Kék Bálna játékot is úgy élik meg, mint egy kihívást, a csoportban egymást motiválják, provokálják, hogy úgysem vagy képes megtenni. Nem hiszik el, hogy mi lehet a vége. A szülők nem világosítják fel őket a veszélyekről, nem érzik a súlyosságát. 

Kiderült, hogy a negyedik osztályosok 60 százaléka és a tizenegyedikesek 96 százaléka mindennap használja az internetet. A negyedikesek 35 százaléka napi 2-3 órát, ugyanilyen arányuk napi egy órát, 15 százalékuk pedig több mint három órát internetezik. A tizenegyedikesek 41 százaléka napi 2-3 órát, 28 százalékuk pedig ennél is többet ül a gép előtt. 

Megkértük őket, hogy tegyék sorrendbe az egyes alkalmazásokat, annak függvényében, hogy milyen gyakran használják őket. Legtöbbet a Facebookot, az Instagramot és a Snapchatet használják, több mint hetven százalékuk az összesre regisztrált, és sokan a lakcímen és telefonszámon kívül minden személyes adatot megadnak magukról. 2-3 százalékuk vallotta azt, hogy a lakcímét is megadta. 

Azt is tapasztaltuk, hogy nagy befolyással vannak egymásra, például az év elején egy bizonyos osztályban öt gyereknek még nem volt Facebook-profilja, mára mindenkinek van, mindenről ott kommunikálnak, van legalább négy-öt zárt csoport, ahol beszélgetnek, a házi feladatot lefényképezik és elküldik egymásnak. Legtöbbet a Facebookot használják, és egyáltalán nem mérik fel az ott rejlő veszélyeket. Rákérdeztünk, belegondoltak-e abba, hogy az ott közölt tartalmakat teljesen idegen emberek is láthatják, és az volt a válasz, hogy aki nem ismerősük, az nem láthatja. Viszont nem tudták, hogy ha azt külön nem úgy állítják be, bárki hozzáférhet a tartalmaikhoz. Mobiltelefonja mindenkinek volt, bár egyeseknek nem volt rajta internetkapcsolat, de egy olyan készüléke, amelyen hozzáférhet az internethez, mindenkinek volt. 

Rákérdeztünk arra is, hogy akart-e találkozni velük valaki ismeretlenül, csak az internetes beszélgetés nyomán, és kiderült, hogy a negyedikesek negyven százaléka csetelt már idegennel, ez az arány a tizenegyedikeseknél hetven százalék volt. A negyedikesek harminc százaléka állította, hogy élőben is találkozni szeretett volna vele egy idegen személy, akivel csetelt. A negyedik osztályosok 67 százaléka vallotta be, hogy már találkozott fenyegető, zaklató, sértő tartalommal, és tizennégy százalékuknak már tettek szexuális ajánlatot a világhálós beszélgetések során. 

Köztudott az is, hogy internethasználatkor folyamatosan érkeznek a reklámok, amelyek között vannak kizárólag felnőtteknek szánt pornográf tartalmak is. Kérdeztük a negyedik osztályosokat, tudják-e, mi az, hogy felnőttfilm. Természetesen igen volt a válasz, azonnal fel is tudtak sorolni néhány ilyen oldalt. Mondták, hogy beírják a keresőbe, nem is szükséges kód, hanem megjelenik a kérdés, hogy elmúltál-e 18 éves, ráklikkelnek, hogy igen, és máris elérhetőek ezek a tartalmak. Egy kíváncsi negyedikest nem állít meg egy sima kérdés. Több fiú is azt állította, hogy az apja nézte, és nem törölte le a gépről, így a gyerek is hozzáfért.

Tehát a szülőknek óriási a felelőssége abban, hogy mihez fér hozzá a gyerek. Rajtuk múlik, hogy mennyi időre engedik a gyerekeket gép elé, vagy élnek-e a lehetőséggel, hogy vannak applikációk, amelyekkel le lehet tiltani bizonyos tartalmakat. Az is igaz, hogy sok szülő megvásárolja csemetéjének a méregdrága készüléket, de ő nem ért hozzá, például a negyedikes gyereke sokkal jobban kezeli a telefont, számítógépet. A szülőknek is jó lenne lépést tartani a technikával, mert a gyerekek tartják. Tehát a kutatás nyomán levont következtetésekkel jó volna preventív jelleggel bemenni az iskolákba, átadni egy-egy osztályfőnöknek, és szülői értekezleteken esetleg ezeket ismertetni. 

– Ilyen körülmények között mi történik azzal a gyerekkel, aki esetleg nem mutat érdeklődést a virtuális világ iránt, hanem inkább a szabadban játszana? Találkoztatok-e ilyennel? 

– Megfigyeltük, hogy senkit nem „hagynak ki a buliból”. Két gyerekkel találkoztunk a kérdőívezés során, akik visszahúzódobbnak tűntek, és amikor elbeszélgettünk velük, mondták, hogy ők nem szeretik ezt az internetvilágot, viszont ha elzárkóznak tőle, akkor nem játszanak velük a többiek.