A fogadatlan prókátor és a díszpolgár

Sütő András író fogalmazta meg azt, hogy az 1990. február 10-i gyertyás-könyves méltóságteljes tüntetésen azért jelent meg százezres tömeg, mert a magyarok 70 éve vártak arra, hogy jogaik védelmében kiállhassanak. A Ion Iliescuék hathatós részvételével megszervezett marosvásárhelyi fekete márciusi „ţărăniada” a magyarság jogszerző lendületét és a gyűlölt szekuritáté visszaállításának elfogadtatását célozta meg. 

A román hatalom már akkor is bevetette ellenünk az (i)gazságszolgáltatást, és ennek a törvénytelen, jogsértő eljárásnak volt önkéntes eszköze a marosvásárhelyi születésű Lucian Chiriac, a Marosvásárhelyi Ügyészség ügyésze, akinek díszpolgárságát egyhangúlag megszavazta a marosvásárhelyi tanács. Néhai Vitos Lajos megyei ügyész mondta el azt, hogy ő és a Maros megyei ügyészség másik bűnügyi nyomozója, Liviu Moica megtagadták a Cseresznyés Pál és Barabás Ernő elleni nyomozati eljárás le-folytatását, és ezt vállalta el helyettük a marosvásárhelyi helyi ügyészségen dolgozó L. Chiriac. A 25 éve ügyvédként munkálkodó egykori ügyész elismerte a Cseresznyésék elleni nyomozati eljárásban játszott szerepét, de azzal kisebbítette tettének következményeit, hogy a vádiratot nem ő szerkesztette meg. Ez így is van, mivel helyi ügyészként hatáskör hiányában nem folytathatott volna nyomozást a gyilkossági kísérlettel vádolt Cseresznyésék ellen. Védekezése viszont megerősíti néhai Vitos Lajos megyei ügyésznek Chiriac túlbuzgóságára vonatkozó leleplezését. Viselkedése annál elítélendőbb, mivel marosvásárhelyiként Chiriac pontosan tudta, hogy ki volt az agresszor és kik gyakoroltak jogos önvédelmet, de lelkesen részt vett az igazság ki nem derítésében, a valóság meghamisításában. 

Ebben az összefüggésben érthetetlen Vass Levente marosvásárhelyi RMDSZ-elnök hozzáállása, akit tiszavirág-életű Maros megyei RMDSZ-elnökségem idején alelnöknek neveztem ki, és úgy mutattam be a sajtónak, hogy ő az „RMDSZ politikai jövője”. Ebben a minőségében (?) a sajnálatos tények nyilvánosságra hozatala után is lelkesen védelmezi Lucian Chiriac díszpolgárságát, mondván, hogy a fekete március óta olyan sok jót tett a magyaroknak, hogy kitüntetését bármikor ismét megszavaztatná az RMDSZ-frakcióval (!?). A jótétemény abban állhat, hogy Chiriac ügyvédként honorárium ellenében magyarok védelmét is ellátja, ill. egyetemi tanárként a magyar diákokat is oktatja. Vass szerint ezért hálásnak kell lenni, és Chiriac leleplezése nem egyéb, mint „magyar kekeckedés”. Halkan megjegyzem, hogy néhai dr. Kiss Árpád agysebész is megmentette a magyarokat megtámadó Mihai Cofariu életét, hiszen a szakmát nem szabad a politikával összekeverni. Hozzáteszem, mindig azt vallottam, hogy hazugságra, meghunyászkodásra nem alapozható a valódi román–magyar megbékélés.

Befejezésül egy adalék a marosvásárhelyi magyarság igazságszolgáltatás általi sikeres megfélemlítésével kapcsolatban: Sütő András Kossuth-, Herder- és állami díjas írót, a Maros megyei RMDSZ akkori elnökét, a sérelmére elkövetett gyilkossági kísérlet után a bukaresti katonai kórházban felkereste Ion Iliescu akkori államfő, és megígérte, hogy a tetteseket felelősségre fogják vonni. A félrenyomozás miatt, amikor Sütő sikertelen szemműtéte után visszatért az Egyesült Államokból, rábeszélték, hogy nyugalma érdekében vonja vissza a bűnvádi feljelentést. Ennek következtében – törvénytelenül – beszüntették a nyomozati eljárást, noha hivatalból üldözendő cselekményről volt szó, amelyben nincs helye a kibékülésnek.

Marosvásárhely 2017. június 13.

Kincses Előd