Feszt izgi, feszt mozgi focifeszt

Amint a spanyoloknak a Barca meg a Real futballmérkőzései jelentik hagyományosan az „El Clásicót”, úgy a magyar sportújságíróknak is megvan a maguk „el Clásicója”, amit hagyományosan Hoffer-kupának neveznek, és rendszerint a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) rendes évi kongresszusa alkalmából szerveznek meg. 

Idén sem volt ez másként, s az eseményre – melyre múlt héten Győrben, az ETO Park műfüves pályájáin került sor – immár másodszor volt hivatalos a PRESSing, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) focicsapata.

Mint ahogy örök dilemma, hogy a zenekritikusnak szükségszerű-e hegedűvirtuóznak lennie, vagy hogy zseniális irodalomtudor csak költőgéniuszból lehet-e, úgy az is időtlen vitatéma, hogy a sportújság-író esetében szükségszerű-e, hogy a delikvens élsportoló legyen. Mindenesetre fölöttébb hasznos, ha a sportújságíró, aki egy ilyen „El Clásicóra” adja a fejét, foci dolgában nemcsak a szavakat, hanem a labdát is kellő szakmai hozzáértéssel bűvöli, nehogy úgy járjon, mint a szegény ember, aki sorsán próbált fordítani, de a nagy lendülettől 360 fokos fordulatot vett, majd azon csodálkozott, hogy éppen olyan szegény, mint amikor a nagy változásnak nekiveselkedett. Mert még egy ilyen sportújságíró „El Clásicó” sem keltheti azt az illúziót, hogy a résztvevők, hipp-hopp, máris a sportág bennfenteseinek tekinthetik magukat, hiszen az igazi labdarúgás dimenziójában még egy ilyen torna is alig több mint, mondjuk, egykoron egy sikeres Bölöni-féle szabadrúgás.

Mégsem öncélú hivalkodás, ha azt mondom, hogy bármikor megtisztelő lehetőség egy ilyen „El Clásicón” részt venni, még akkor is, ha a nevezés mégoly fapadosra is sikeredik, mint az idén a PRESSingnek. 

Tudom, hogy a magyarázkodás az a sláger, ami az emberek többségének a fülén megy be és a könyökén jön ki, de ezúttal tényleg a tisztességes helytállás volt az a reális cél, ami a keret lehetőségeiben benne volt. S bár ezúttal nem sikerült egyetlen ellenfélen sem fogást találni, mégsem lettünk olyanok, mint az áram alatt lévő alkatrész, amely ugyanúgy néz ki, mint amelyik nincs áram alatt, csak más a fogása. S mivel a hazug embert hamarább utolérik, főleg, ha sánta, emelt fővel azt is elmondom, hogy a hatból ötödikek lettünk, úgy, hogy a hatodik visszalépett. 

Egy nappal korábban, a szakmai rendezvényen, az MSÚSZ, a sportújságírás terén tavaly felvállalt nemzetegyesítő programjának keretében, együttműködési szerződést írt alá a vajdasági (VMÚE) és a kárpátaljai (MÚKSZ) újságíró-szervezetekkel, minek következtében ők is egy-egy csapattal nevezhettek a Hoffer-kupára. Csakhogy Kárpát-alja létszámhiány miatt nem képviseltette magát a megmérettetésen, a vajdaságiak pedig az utolsó utáni legutolsó pillanatban visszaléptek. No, de ettől senki sem lett olyan, mint a régész karrierje, amely tudvalevőleg romokban hever, így az olykor egészen színvonalas, és mindvégig izgalmas, élvezetes játékkal a körmérkőzéses torna igazi focifeszt hangulatát keltette. 

A sípot két egymás melletti pályán két kitűnő játékvezető, Arany Tamás (2005–2008 között az év játékvezetője) és Vámos Tamás fújta – néha, sajnálatosan, nem ugyanabból a kottából.

Történt ugyanis, hogy egyik PRESSinges mérkőzésen, 2-1-es állásnál, a PRESSing, meglepve ellenfelét, kezdőrúgásból egyenlített, de a gólt Vámos nem adta meg, arra hivatkozva, hogy kispályás fociban ez szabálytalan. Csakhogy még a pofozkodás legelején a vezetőbíró, Arany Tamás szép magyar nyelvezettel egyértelműen kijelentette: a bírók nagypályás szabályok szerint fújnak. Ott pedig a kezdőrúgásból lőtt gól érvényes. Ezt Arany Tamás mérkőzés után megerősítette, sajnos, a PRESSingnek ez a megerősítés csak egy elhadart simogatást jelentett, ugyanis a pofon – és az érvénytelenített gól – maradt.

Egyébként szintén nem mentségül mondom, de legalább két meccset (a négyből) simán megnyerhettünk volna, hiszen az ellenfél mind a kétszer az utolsó két percben fordított, pedig az idő nekünk dolgozott, de hamar munkanélküli lett. 

Nem véletlenül mondják: szegény embernek a macska is visszaugat. Hát mindkétszer volt ám nagy csaholás a PRESSing háza táján... Pedig – s ezt is betyárosan be kell vallani – ugyancsak fapadosra sikeredett felállásunkon azzal próbáltunk javítani, hogy ott helyben igazi világklasszist szerződtettünk: a teqball (nem baj, ha nem tudják, eszik-e vagy isszák) ősatyját, kitalálóját, legmagasabb szintű képviselőjét, Borsányi Gábort. S ha a teqball (az „ősi magyar sportnak”, a lábtenisznek afféle pingpongasztalra fejlesztett változata) okán egyelőre Rubik Ernő kockája, Irinyi János gyufája vagy Szent-Györgyi Albert C-vitaminja sikerességű találmányról egyelőre még nem beszélünk, Gábor start-upja az éves szinten 19 milliárd euró árbevételt generáló piacon minden bizonnyal sikerre van ítélve. 

De még az ő lába is kevés volt, hogy akár egy meccsen is győzelemre segítse a PRESSing konkvisztádorait. A torna győzelmét az újságíró labdarúgó-válogatott szerezte meg a Nemzeti Sport, a Győr, a Kelet együttese, valamint a PRESSing csapata előtt. Hogy ilyen körülmények között miként lehetséges, hogy mégis büszkeséggel éltük meg győri szereplésünket?

Nos, például úgy, hogy miénk volt a torna legjobb női játékosának járó elismerés, amit a PRESSing soraiba Sepsiszentgyörgyről visszatérő Miska Brigitta kapott, és Szucher Ervin személyében ugyancsak a PRESSing játékosa lett a torna legjobb kapusa, aki, bár a legtöbb gólt kapta, ezúttal legalább még ugyanannyitól meg is mentette csapatát. És ez is van olyan teljesítmény, mint egy Boeing 747-est venni ingyenmogyoró miatt.

Győrben a MÚRE csapatát MISKA BRIGITTA (Háromszék), SZUCHER ERVIN (Krónika/TVR), BÖGÖZI ATTILA (MSÚSZ határon túli koordinátor), BECZE ZOLTÁN (Olimpia Stúdió – Csíkszereda), HALMÁGYI ZSOLT (sportfoto.ro), SZAKÁCS GÉZA (Marosvásárhelyi Rádió) alkották, vendégjátékosok voltak VLAD MIHAI AMARIEI (Radio Tg-Mureş) és SZÉKELY SZILÁRD.

A Hoffer-kupával egy időben megrendezett bowlingversenyen KÁDÁR ZOLTÁN (Marosvásárhelyi Rádió) Pálinkás Ferenc után és Mán László előtt második lett.