Lassan bandukoltam a kapu felé, nem volt amiért sietni. A szokásos, kissé hosszadalmas, de zökkenőmentes procedúra után beléptem, megálltam, körbenéztem. Már sötétedett. És még így, közel 30 évnyi fesztiválmúlt után is átfutott az agyamon: ez igen! A tömeg, a fények, a fíling, az óriáskerék, a két koncert közötti lazulós várakozás, a sok ismerős és rengeteg ismeretlen; legtöbbjük nagyon fiatal, mindenki barátságos, nyoma sincs kötekedő elemeknek. Vibe.
Tényleg van rezgése a helynek, idén is megvolt az a vibráló hangulat, ami miatt a tavaly – annak ellenére, hogy zenei felhozatala nem az én világom – a szívembe fogadtam ezt a fesztivált. És az idén a szervezők rátettek még sok-sok lapáttal. A Vibe ezúttal nem a Hétfákhoz vezető út jobb, hanem a bal oldalán volt, az eddiginél jóval távolabb, a Maroshoz sokkal közelebb. Óriási meló lehetett mindezt felépíteni, majd elbontani a kerítéstől kezdve a sátrakon, óriáskereken, vidámparki hintán keresztül a színpadokig. Az alapterület is jócskán bővült, ennek ellenére jól bejárható teret terveztek és alakítottak ki, amelyen könnyű volt eligazodni, a tömeg hamar megtalálta azt a programot, amely neki tetszett. Apropó, tömeg. A főfellépő Jason Derulo, avagy a vasárnapi, fesztiválzáró Halott Pénz koncertjén ritkán látott lélekszámú közönség bulizott önfeledten a Maros-parton. A tűzijátékkal véget érő, nagyszerű hangulatú koncerteket még a tűzoltók is filmezték autóik tetejéről, az esti show-kat pedig számos napközbeni programpont színesítette.
Tudom, nem új találmány ez, de belegondoltam, hogy annak idején, amikor az én társaságom kezdett fesztiválokra járni, milyen kínálatban volt részünk. Nos, a mai standardok szerint – a Félsziget körülbelül harmadik kiadásáig – siralmasakban. Hiába lépett fel például a szejkefürdői Rockmaratonon az akkor még szinte teljesen ismeretlen Sabaton (ott voltam azon a felejthetetlen koncerten), és más nagyszerű együttesek halmaza, ha napközben nem volt semmi tennivaló, a szállás sátrakra szorítkozott, a vécéket pedig inkább hagyjuk. És mégis nagyon jó volt!
Ehhez képest a Vibe egy paradicsom. Lehet, hogy a mai fesztivállakókban ez nem tudatosul, lehet, hogy számukra természetes, de attól még az. A számtalan kiegészítő programpont, a különböző napközbeni előadások, beszélgetések, játékok, a víkendes strandolás lehetősége igazán gazdag napokat, csapatépítő jelleget, tartalmas szórakozást biztosít. Az első nap estéjén végigsétáltam a Víkenden. Minden vendéglőben telt ház volt, a strandon igazi fesztiválhangulat, mindez fokozódott a Sörpatika felé vezető úton, a parkolóban lakóautóik mellett bulizó fiatalok, majd gokartozás hangos pályaszéli drukkerekkel, végül özönlő tömeg a fesztivál kapui felé vezető úton – fiatalok, harsányak, jópofák, boldogok és barátságosak. És ez a hangulat mindvégig kitartott – mind a koncerteken, mind a sátrakban zajló, hajnalhasadtáig tartó, hatalmas bulikon, ahol abszolút nem számított, ki hogy néz ki, hány éves, honnan jött, milyen nyelven beszél, milyen zenét szeret vagy milyen a társadalmi háttere. A fesztivál része lett – kikapcsolhatta pár napra a hétköznapi rutint, és szinte megfiatalodva vegyülhetett el a sokszínű, békés, jókedélyű partiállatok minden jövevényt szívesen és azonnal örökbe fogadó tömegében.
