A féltékenység hátterében az önbizalomhiány áll
2014-01-22 15:18:01
- Menyhárt Borbála
A pszichológia szerint a féltékenység gyökere valójában két okra vezethető vissza: a kisajátítási, birtoklási vágyra és az önbizalomhiányra. Egyrészt az egyén úgy kezeli a a párját, mintha az ő tulajdona lenne, illetve ha valakinek alacsony az önértékelése, tudat alatt függőséget alakít ki párjával szemben.
A pszichológia szerint a féltékenység gyökere valójában két okra vezethető vissza: a kisajátítási, birtoklási vágyra és az önbizalomhiányra. Egyrészt az egyén úgy kezeli a a párját, mintha az ő tulajdona lenne, illetve ha valakinek alacsony az önértékelése, tudat alatt függőséget alakít ki párjával szemben. Bizonyos helyzetekben, amikor betegesen féltékeny valaki, már nincs is szükség kiváltó okra, a személy hozza azt folyamatosan létre, belevetíti félelmeit a másik normális viselkedésébe vagy egyszerűen csak a körülményekbe. A párkapcsolatok létét gyakran mérgező jelenségről Cosma István pszichológussal beszélgettünk.
– A téma nagyon összetett, úgy gondolom, fontos elsősorban tisztázni, hogy mi is a féltékenység, az adott helyzetben miért alakult ki, mi ennek a hozadéka, milyen hatással van a személyes és a párkapcsolati életre. Fontos, hogy az egyén tudatosítsa magában, milyen érzéseket, viselkedéseket köthet a féltékenység mellé, hogyan nyilvánul meg, mit érzékel önmagán. Azt, hogy mit takar a féltékenység mint érzés: szorongást, féltést, birtoklási vágyat. Van valami, ami az enyém, amit magamnak akarok, ezért állandóan attól félek, hogy azt elveszíthetem. Számtalan kérdés mocorog bennünk: ha elveszítem, ami az enyém, mi fog velem történni a továbbiakban? Miért veszíthetem el, a másik jobb-e, okosabb-e, szebb-e? Ezeket mindenki egyénileg kell megvizsgálja önmagában.
– Ezek szerint a féltékenység valamilyen szinten összemosódik az irigységgel?
– Fontos különbséget tenni a féltékenység és az irigység között. Az első dolog, amit megtapasztalunk az irigység kapcsán, hogy azt gondoljuk, a másiknak több, jobb jutott, igazságtalannak érezzük, hogy amiről úgy vélem, én érdemeltem meg, a másik kapta meg. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a figyelmet, a tárgyi dolgokat csak magunknak akarjuk. Ez főleg a testvérek között gyakori, úgy érezzük, a másik több szeretetet, több figyelmet kap. Akár párkapcsolatban is felbukkanhat, amikor például úgy gondolom, a páromnak sikeresebb a karrierje. Ennek hatására előfordulhat, hogy hamis képet állítok fel magam elé, például: a párom csak akkor fogad el, ha bizonyos téren én is jobban teljesítek.
– Valójában kimondható, hogy azok az emberek tartoznak a féltékeny típushoz, akik önbizalmi gondokkal küszködnek?
– A háttérben mindig meg kell nézni, hogy eddig nekem milyen tapasztalataim voltak, illetve hogyan reagált a környezetem, amikor bennem ilyen érzések fogalmazódtak meg. Az is meghatározó lehet, hogy hogyan alakult ki gyerekkorban az én biztonságérzetem, kötődésem, éreztem-e, hogy eléggé figyeltek rám, eléggé szerettek-e, illetve hogy képes voltam-e befogadni ezeket a külső jelzéseket. Lehet, hogy gyerekként olyan dolgokat tapasztaltam meg, amelyek oda vezetnek, hogy állandóan szorongok amiatt, hogy elveszíthetem a mellettem lévő személyt. Általában a féltékenység okai szorosan összekapcsolódnak az önértékelési problémákkal, az önbizalomhiánnyal. Amikor állandó az igényem, hogy megerősítsenek, amikor számtalanszor el kell mondani nekem, hogy biztos szeret a másik, ott már gondok vannak. Az önbizalomhiányunk rengeteg téren befolyásolja az életünket, hiszen ha folyamatosan azt érezzük, nem vagyunk elég jók, egy erős önmarcangoló harc zajlik bennünk. Az, hogy az önmagunkról alkotott pozitív képet erősítjük, nemcsak magunkra, hanem a társunkra, a kettőnk közötti viszonyra nézve is kedvezően hat. Az egészséges önértékelés, önbizalom nyújt egy nagymértékű mozgásteret. Amikor nem vagyok elégedett önmagammal, akkor óhatatlanul a társamat fogom beszőni ebbe a játékba, és folyamatosan azt fogom tőle elvárni, hogy bizonygassa, jó vagyok, szép vagyok, elégedett velem. Ennek a játéknak érdekes a dinamikája, mert az elején a társunk esetleg kedvezően reagál, de egy adott ponton túl esetleg megunja, vagy megfeledkezik, és ilyenkor ezt majd azzal kezdem magyarázni, hogy azért nem teszi, mert biztos nem szeret, már nem tetszem neki.
Egy másik kérdés, hogy milyen előzetes tapasztalataim voltak előző párkapcsolataimban. Lehet, megtapasztaltam, hogy valaki becsapott, megcsalt. Ezért jó tisztázni, hogy ez arra a bizonyos kapcsolatra vonatkozott, az a helyzet akkor úgy alakult, de ezeket az érzéseket ne vigyem tovább az új kapcsolatba, mert ha nem, állandóan fantáziálni fogok, hogy akkor is megtörtént, biztos most is meg fog. Ha volt már példa megcsalásra a kapcsolatban, még ha a próbálkozás szintjén is, tehát a gyanakvásainknak volt alapja, akkor természetszerűleg érzékenyebbek vagyunk a témára. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy igazából meg tudtam-e bocsátani, túl tudtam-e lépni ezen.
– De sok esetben a társ semmiféle okot nem ad a féltékenységre, mégis szembesülnie kell azzal, hogy meggyanúsítják…
– Fontos elkülöníteni, hogy valójában van-e okom a féltékenységre vagy sem. Sok helyzetben nincs is valós ok, kizárólag az én fantáziám áll a féltékenység hátterében. Elkezdek fantáziálgatni, és nem elégszem meg ezzel, hanem elkezdek úgy viselkedni, mintha az, amit én képzelek, valóság volna. Állandóan kutatok a válaszok után, valósággal detektívmunkát végzek, ha egy hajszálat találok, ha túlórázik a párom, akkor kitalálom, hogy valójában nem ez az igazság, hanem az, amit én elképzelek. Önmarcangoló csapdába kerülök ezáltal, és ilyenkor nagyon nehéz ezeket a harcokat leállítani saját magamban. Ha elindulok, és elkezdek jeleket keresni, valószínű, hogy valamit csak találok, de a csapda az, hogy nem fogok rákérdezni, hanem levonom magamban a következtetést, csak egyre gyűjtöm a jeleket, majd összerakok magamban egy hamis képet, amit én valósnak gondolok.
Ha a párkapcsolatban bizalomhiányos a kommunikáció, akkor magamban fogom hordozni ezeket az érzéseket, szorongásokat, ezért fontos, hogy ezekről nyíltan beszélgessünk, és hallgassam meg a társamat is, és előítéletek nélkül tudjam elfogadni a magyarázatait.
– Hol húzható meg a határ az egészséges, illetve a betegessé fajuló féltékenység között?
– Amikor ott van bennem a ragaszkodás, szeretem a másikat, biztonságban érzem magam a párom mellett, előfordulhat, hogy időnként vannak kételyeim, viszont ezeknek teret tudok adni, meg tudom beszélni a párommal, mindez átsegíti a kapcsolatot a krízishelyzeteken. Az egészséges és beteges féltékenység között a mérce mindig az, hogy mennyire erős a féltékenység, mennyire erős a mögötte lévő indulat, szorongás, feszültség, illetve hogy milyen gyakori a megnyilvánulása, milyen viselkedéseket váltanak ki bennem. Ha naponta ötször-hatszor leellenőrzöm bármilyen releváns ok nélkül a társam telefonját, e-mailjét, akkor ez már elgondolkodtató. Ha a mindennapi tevékenységeimben nem tudok aktívan részt venni, mert állandóan az jár a fejemben, hogy vajon kivel van, mit csinál a társam, az is már óriási felkiáltójel. És az is, ha ésszerű magyarázatot ad a kérdéseimre, aggodalmaimra, mégis folyamatosan azzal vádolom, hogy hazudik. Sok kérdést szülünk önmagunkban, amelyek beindítják a féltékenységet, vajon miért késik, vajon kivel beszél telefonon, kinek küld e-mailt. Vagy ha többször hívjuk telefonon, de nem válaszol a hívásokra. Ezek hatására elindul a fantáziálgatás. A bizalom ilyenkor nagyon meginog, sok minden megkérdőjeleződik. Amikor ez állandóan ott van a levegőben, borzalmasan megviseli a kapcsolatot. Gyakran a másik fél nem érti, vagy áldozatnak érzi magát, próbálja védeni magát, de ez a másikban úgy cseng le, hogy biztos azért védekezik, mert rejtegetnivalója van.
