2021. május 16., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Marosvásárhely önkormányzata megvásárolja a hidegvölgyi iskolaépületet

A marosvásárhelyi tanács csütörtöki ülésén a képviselőtestület úgy döntött, hogy megvásárolja azt a Hidegvölgyben, a Legelő utca 21/A szám alatt működtetett iskolaépületet, ahol mintegy 155 roma gyerek tanul. Bár a Divers Egyesület vezetője, Koreck Mária azt kérte a tanácsosoktól, hogy nappali központként működtessék az épületet, megszüntetve a roma gyerekek szegregációját, a testület továbbra is oktatási intézményként szeretné használni az épületet. 

Koreck Mária javaslatát Radu Bălaş olvasta fel, lényege az, hogy módosítsák az épület rendeltetését nappali központtá. „Az épület nem felel meg az oktatási feltételeknek, a roma közösséget szegregálják, ami a súlyos diszkrimináció. Nappali központként való működtetése nem igényel nagy beruházást. A szegregációt fel kell számolni, más iskolákba kell íratni az itt tanuló roma gyerekeket, iskolabuszokkal kell őket odaszállítani. Az épület nem felel meg az oktatás céljára, hiszen két nem túl nagy szoba, konyha és fürdőszoba található benne, tűzvédelmi szempontból sem megfelelő” – jelentette ki Radu Bălaş, aki úgy vélte, ebben a kérdésben a szakember véleménye kellene irányadó legyen. Venczi János egyetértett kollégájával, de hangsúlyozta, a határozattervezet a vásárlásról szól. „Egyelőre nincs hova küldjük a gyerekeket. Az oktatás mellett nevelési rendeltetést is adjunk az épületnek. Idéntől, mivel az épület nem felel meg iskolának, ne írjanak be nulladik osztályos gyerekeket” – tette hozzá.

Tamási Zsolt is támogatta Venczi János javaslatát. „A vásárlás kedvező lépés, és bármilyen tevékenységet, ami ott zajlik majd, akkreditálni kell, s ehhez alá kell rendelni egy jogi személyiségű oktatási intézménynek”. Pápai László javaslatával ellentétben, hogy rendeltetés nélkül szavazzák meg a tervezetet, azt a későbbiekben is meg lehet határozni, Tamási Zsolt úgy vélte, az oktatási hálózat része kell hogy legyen, ami összehangolja az itt zajló tevékenységet. Sergiu Papuc szerint a Romulus Guga általános iskola alá kell rendelni, jogi személyiség nélkül. A képviselők végül Venczi János javaslatát szavazták meg, illetve azt, hogy 85 ezer euróért megvásárolják az ingatlant. 


Megszűnik a Kulturális és Tudományegyetem

A tanácsosok szavazatukkal felhatalmazták Radu Bălaşt, hogy felügyelje a Csegzi Sándor, Marosvásárhely korábbi alpolgármestere, majd Dorin Florea volt polgármester tanácsadója által vezetett Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem törlését az intézmények jegyzékéről. Radu Bălaş, aki korábbi mandátumában is többször hangsúlyozta a szóban forgó intézmény felszámolásának szükségességét, ezúttal is kijelentette: ennek az ún. egyetemnek nincs haszna, az elmúlt 5 év alatt „elnyelt” a közpénzből vagy 6-7 millió lejt, ezt a gyakorlatot nem kellene tovább folytatni. A testület megszavazta a Kulturális és Tudományegyetem felszámolását, a jelen levő Csegzi Sándornak, aki szeretett volna pontosítani az intézmény által kapott összegek kapcsán, Kelemen Márton ülésvezető nem adott szót, azt kérte, írásban nyújtsa be észrevételeit. 


Zöldpéntek – de csak az önkormányzat alkalmazottainak

A képviselőtestület csütörtökön azt is megszavazta, hogy péntekenként a polgármesteri hivatal és az alárendeltségében működő intézmények alkalmazottai ingyen autóbuszozhassanak. A zöldpéntek a környezetvédelmi minisztérium által szorgalmazott akció, amit azonban Radu Bălaş kettős mércének tartott, azt állítva, hogy az önkormányzat visszaél hatalmával, amikor saját alkalmazottainak ingyenességet biztosít, miközben a város polgárainak fizetniük kell. Bălaş némileg ellentmondásba került párttársával, Pápai Lászlóval, aki viszont támogatta, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően, amikor mindennap ingyenesen utaztak, a hivatal alkalmazottai ezután a hét utolsó munkanapján utazhassanak ingyenesen az autóbuszokon. Tehát nekik lesz ezután „zöld a péntek”. 

Fotó: Maris Cristian Daniel