Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A legtöbben úgy tartják, hogy az egyetemi évek a legszebbek az ember életében. Ha belegondolunk, valóban így van, hiszen ebben a periódusban kezdünk el függetlenedni a szüleinktől, új környezetbe kerülünk, egy nagyobb szabadságot nyújtó, pezsgő diákélet részesei lehetünk. Vagyis eddig így volt. Aztán jött a koronavírus-járvány, ami áthúzta az elsőéves egyetemisták számításait. A tanév elején még voltak olyan felsőoktatási intézmények, ahol a gyakorlati órákat megtartották, de mostanra megint minden átkerült – vagy visszakerült – az online térbe. Persze, ez várható volt. A diákoknak pedig nem is volt igazán lehetőségük megismerni egymást. Természetesen egyetemen kívül is van lehetőség ismerkedni az évfolyamtársakkal, akár a digitális világban, akár kávé mellett. De ez azért mégsem ugyanaz, mint az előző években. Arról nem is beszélve, hogy a felsőoktatási intézményeknél is elmaradtak a hagyományos programok, amelyek a beilleszkedést segítették volna elő.
A furcsa egyetemkezdésről Incze Gáspárt, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának elsőéves hallgatóját kérdeztük.
Majd amikor találkozunk…
– Arra számítottam, hogy egyetemistaként a diákélet sokkal intenzívebb lesz. Nagyon sok helyről azt hallottam, hogy az egyetemistaévek a legszebbek, ilyenkor születnek a legjobb barátságok, hosszú távú vagy éppen életre szóló párkapcsolatok is kialakulhatnak. Amikor beköszöntött a járvány, ezeket az elvárásokat el is lehetett felejteni. Mindenképpen úgy álltam hozzá, hogy a lehetőségekhez képest a lehető legjobbat és legtöbbet hozzam ki az adott körülményekből. Az online oktatás várható volt. Viszont én arra számítottam, hogy nem maradnak el a különféle programok, mint például a gólyabál és a különböző szakkollégiumok, arra gondoltam, hogy ezekre találnak valamilyen alternatív megoldást. A szakkollégiumok ugyan működnek, de rengeteg program maradt el. Egyetemen egyáltalán nem voltam, csak amikor a papírokat kellett benyújtani, az évfolyamtársaimmal nagyon ritkán találkozom, csak akkor, amikor kimegyünk, már ha egyáltalán ki lehet menni. Tehát határozottan különböztek a koronavírus előtti elvárásaim a mostani helyzettől.
Visszatérve a barátságok, illetve kapcsolatok kiépítésére, azt tudnám mondani, hogy ez is érdekesen alakul. Hiszen mindamellett, hogy nehezebb, de kialakulnak kapcsolatok, más típusúak. Én azt érzem, hogy van bennünk egyféle sorstársi érzés. Összehoz minket az, hogy online kell tanulnunk. Személyesen nem tudunk találkozni, de a digitális felületeken virtuálisan igen, nem csak az órák keretében. Van az egészben egy érzés, egy reményforrás, hogy na, majd amikor találkozunk. Most ugye nem találkozunk, csak a digitális térben tudunk kapcsolatot létesíteni egymással. Én például rengeteget beszélgetek egyes évfolyamtársaimmal, és bennünk van ez a „majd egyszer találkozunk” érzés. Nem tudjuk, hogy ez mikor lesz, napok, hetek, hónap vagy akár hosszabb idő múlva, de egyszer biztosan eljön ez a pillanat is. Erre pedig már szőjük a terveket. Kialakulnak különböző kapcsolatok, bár nem annyi, mint amire számítottunk, és másképpen, mint ahogyan képzeltük. Nagyon érdekesnek találom, hogy egy online kép alapján alakulnak ki ezek a kapcsolatok. Gondoljunk csak a közösségi média felületeire, ahol mindenki a legjobbat akarja mutatni magából, amikor egy képet feltölt valaki megnézni, hogy hogy fest rajta, kiknek a társaságában van, és esetleg még javítja a minőségét, hogy tűnjön még jobbnak. Online megismerni valakit nem biztos, hogy azt jelenti, hogy meg is ismered, ki ő valójában. A valós énre a beszélgetésekből, valamint a kamera képéből kell következtetni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz, miután lejár ez az időszak, és valóban találkozunk. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire fognak változni az egymásról kialakított elképzelések.
Nyilvánvalóan az egyetem az oktatásról is szól. Meglátásom szerint nagyban függ az egyetemtől és az adott szaktól, hogy mennyire tudják átadni a tudást az online módszerekkel. Az én esetemben, a közgazdaság- és gazdálkodástudományi karon működik az online oktatás, mindamellett, hogy megvannak a hátrányai. Nagyon elméleti szakról van szó, meg lehet oldani az oktatást, és a tananyag tekintetében, valamint az oktatás minőséget illetően ugyanazt kapjuk, mint az előző generációk. A tanár megtartja az előadást, és különböző gyakorlati példákat hoz fel, tehát az elméleti szakok esetében nincs baj, át lehet adni a tudást. De ha például a mérnökit vesszük – egy közeli ismerősöm ezen a szakon van –, akkor teljesen más a helyzet. Az ismerősömnél láttam, hogy a tanár rajzolja, amikor készíti a tervrajzot, az asztal fölött ott a kamera, és az veszi a képet. Ez teljesen más, mert nem lehet látni olyan jól, hogy mit és hogy csinál az oktató, hiszen a kamera képe nem olyan minőségi. Tehát a tudás átadása az online oktatásban szakfüggő. Ha már Marosvásárhelyen beszélgetünk, felhozom az orvosi egyetemet is példának. El sem tudom képzelni, hogy ott hogyan tudnak tanítani. Az orvosinak az egyik nehéz része, hogy a könyveket be kell magolni, ez a járvány előtt is megvolt. Ez meglátásom szerint a nem szép és unalmasabb része. De nincsenek boncolások, nem tudják a valóságban megnézni és megfogni a csontokat, nem látják a szerveket, el sem tudom képzelni, hogy ezt lehet-e ugyanazon a szinten tanítani, és lehet-e ugyanolyan jó szakembereket képezni.
Reménykedjünk, hogy minél hamarabb eljön az a pillanat, amikor a diákok visszaülhetnek a padokba, és újra elkezdődhet a hagyományos tanítás. Úgy gondolom, ez mindenkinek megkönnyebbülés lesz, hiszen mindannyian várjuk, hogy visszatérjen a megszokott oktatás. Ugyanakkor le kell vonni a tanulságokat, és az online oktatás jó dolgait, felismeréseit tovább kell vinni, és implementálni kell a hagyományos oktatásba. Véleményem szerint az online világ hozott pozitívumokat is, hiszen a tanárok megtanultak online platformokat kezelni, ez pedig házi feladatok és különböző csapatmunkák esetében sokat segíthet. Természetesen meg kell találni a megfelelő arányt, hiszen nem működhet minden online. Én például a házi feladatok esetében látom ezt nagyon hasznosnak, például amikor egy esszét kell írni. Ilyenkor nagyon hasznos felület a Google Classroom, ahol be lehet állítani a leadási határidőt, egy helyen megvan minden, nem kell külön elküldeni a tanárnak. Tehát vannak nagyon jó technikák, amelyeket érdemes átvinni a hagyományos oktatásba, és valamilyen fajta egyensúlyt találni. Az egyensúly alatt nem azt értem, hogy egyenlő arányban legyen online és fizikai oktatás, hanem azt, hogy ráfér egy komoly reform a tanügyi rendszerre, és ez nagyon jó lehetőség erre. Rá voltunk kényszerítve, hogy új dolgokat próbáljunk ki, természetesen voltak jó és rossz dolgok is, de a jókat vigyük tovább.