2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Felhívás a székelyek nagy menetelésének anyagi támogatására

  • 2013-09-10 16:42:30

Tekintettel arra, hogy a Székely Szabadság Napján, a marosvásárhelyi tüntetésen elfogadott petícióra a román kormánytól semmilyen válasz nem érkezett, a Székely Nemzeti Tanács október 27-én újabb nagyszabású rendezvényt szervez Székelyföld autonómiájáért, tiltakozásképpen a kormánynak a közigazgatás átszervezésére vonatkozó tervei ellen.

Tekintettel arra, hogy a Székely Szabadság Napján, a marosvásárhelyi tüntetésen elfogadott petícióra a román kormánytól semmilyen válasz nem érkezett, a Székely Nemzeti Tanács október 27-én újabb nagyszabású rendezvényt szervez Székelyföld autonómiájáért, tiltakozásképpen a kormánynak a közigazgatás átszervezésére vonatkozó tervei ellen. Nagyon fontos megmutatnunk a román kormánynak és a nagyvilágnak, hogy céljaink mellett békésen, de nagyon határozottan kitartunk. Ezért minél nagyobb létszámban kell részt vennünk az októberi rendezvényen. Tekintettel arra, hogy sokan vannak, akik részt vennének a székelyek nagy menetelésén, de nem tudják megfizetni az útiköltséget, illetve arra, hogy a Székely Nemzeti Tanács nem rendelkezik anyagi forrásokkal, hogy ingyen vagy kedvezményes áron indítson buszokat Székelyföld különböző településeiről Háromszékre, ezért két kéréssel fordulunk Székelyföld lakóihoz, a székelyföldi vállalkozókhoz, illetve mindazokhoz szerte a földkerekségen, akik az ügyünket támogatni akarják:

– elsősorban azt kérjük, hogy aki teheti, saját járművel utazzon Háromszékre, a felsorolt települések (Bereck, Lemhény, Nyújtód, Kézdivásárhely, Csernáton, Dálnok, Maksa, Eresztevény, Réty, Szentivánlaborfalva, Kökös) valamelyikére, lehetőleg telt kocsival. Másodsorban azt kérjük, hogy akinek módja van, anyagilag járuljon hozzá a kedvezményes útiköltségű autóbuszok indításához.

Az adományokat a Siculitas Egyesület számláira lehet befizetni, az alábbi számlaszámokon:

Asociaţia Siculitas Egyesület

Székhely: Marosvásárhely

Adószám: 27243192

Bank: OTP BANK ROMÂNIA S.A. Târgu-Mureş

SWIFT-kód: OTPVROBU

Számlaszámok:

LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01

EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01

USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01

HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

GBP: RO19OTPV320000360774GB01

A beérkező adományokról a Székely Nemzeti Tanács honlapján rendszeresen fogjuk tájékoztatni a nyilvánosságot.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató