Felélesztett Bolyai-kultusz

Nem zárható ki azok létszáma, akik esetleg úgy gondolják, hogy mostanában túl sokat foglalkozunk – és főleg Marosvásárhelyen – a Bolyaiakkal. De ha arra gondolunk, hogy Bolyai Jánost a mai napig is nemzetünk legzseniálisabb matematikusaként tartja számon az egyetemes tudománytörténet, és élete jelentős része pont ehhez a városhoz kötődik, talán magyarázattal szolgálhatunk erre a jelenségre.

A Pszeudoszféra és a szobor kezdeményezője, Csegzi Sándor Marosvásárhelyen

Nem zárható ki azok létszáma, akik esetleg úgy gondolják, hogy mostanában túl sokat foglalkozunk – és főleg Marosvásárhelyen – a Bolyaiakkal. De ha arra gondolunk, hogy Bolyai Jánost a mai napig is nemzetünk legzseniálisabb matematikusaként tartja számon az egyetemes tudománytörténet, és élete jelentős része pont ehhez a városhoz kötődik, talán magyarázattal szolgálhatunk erre a jelenségre. Ez a megkésett tisztelet és odafigyelés úgy is felfogható, mint utólagos jóvátétel egy olyan ember iránt, akit akkori környezete a legkisebb mértékben sem becsült meg. Élete folyamán a legcsekélyebb megértés és elismerés helyett a marosvásárhelyi nyárspolgárok rosszindulatú pletykaáradata vette körül. Ennek egyik vetülete az is, hogy 1860. január 29-i temetésén a hivatalosan kirendelt katonai kíséreten kívül csak három civil lakos (egyesek szerint csak kettő) kísérte utolsó útjára. A város lakóinak fogalmuk sem volt, hogy kit helyeztek azon a napon örök nyugalomra a marosvásárhelyi református temetőben. A valamit sejtő művelt kálvinista lelkész is – többek között – az alábbi megjegyzést vezette be a marosvásárhelyi református egyház halotti anyakönyvébe: „Kár hogy nagy talentuma használatlanul ásatott el”. Nemcsak Marosvásárhely lakosságának, hanem a magyarországi tudományos közösség döntő többségének sem volt fogalma, még közel három évtized után sem, hogy 1832 januárjában (180 éve) a Bolyai Farkas által írt 600 oldalas Tentamen függelékeként megjelent 29 oldalas Appendixben Farkas fia „egy új, más világot teremtett”. Bolyai János ebben a remekművében a nemeuklideszi geometria alapjait rakta le, s ezzel a matematikai kutatások terén a modern térelméletek fejezetét nyitotta meg.

Az idők folyamán jeltelenné vált sír lassan besüppedt és ellepte a gaz. Amikor külföldi nyomásra végre Magyarországon is ébredezni kezdtek, 1893-ban Budapestről Schmidt Ferenc Marosvásárhelyre utazott, hogy Bolyai János jeltelen sírját felkutassa. Szerencse, hogy 33 év után még élt Szőts Júlia, a munkában megöregedett cseléd, János utolsó percéig hűséges gondozója, az egyedüli a városban, aki ezt meg tudta mutatni. Így volt lehetséges, hogy 1911. június 7-én János holttestét, exhumálva, édesapja, Bolyai Farkas mellé temessék újra. Mivel az eredeti sírhelyen az exhumáláskor semmiféle jelet nem hagytak hátra, közel 100 év után már nehézzé vált ennek pontos megállapítása. Bandi Árpád kitartó munkája révén, Bolyai János halála 150. évfordulójának napján, 2010. január 27-én leplezték le azt a kopjafát, amely a körülbelüli eredeti sírhelyet jelöli meg.

Marosvásárhely közömbössége azonban lassan engedett fel. Ezt tükrözi az is, hogy ezelőtt több mint száz évvel lebontották a város egyik legjelentősebb műemlékét, Bolyai Farkas egykori lakóházát, amelyben a nagy professzor több mint fél évszázadon át lakott, és János gyermek- és ifjúkori éveit töltötte. Senki mást nem hibáztathatunk ezért, csak az akkori magyar közösségünket, mert a Köteles Sámuel utcai házon található emléktábla szerint ez 1906 előtt történt. Az új utcák nyitását pedig meg lehetett volna oldani úgy, hogy ez a felbecsülhetetlen értékű műemlék megmaradjon.

Az idő múlásával lassan ráébredünk, hogy hajdani tudós elődeinket is értékelni kell, és ennek egyik konkrét mozzanata az, hogy 1937. november 7-én a marosvásárhelyi Református Kollégium könyvtárának egyik szobájában megnyílt a Bolyaiak Múzeuma. Kisebbségi helyzetünk nehézségei ellenére további lényeges előrehaladások a második világháború utáni időszakban történtek. Bolyai Farkasról utcát neveznek el a városban, Kozma Béla kitartó és nem veszélymentes küzdelmének köszönhetően (kihasználva Bolyai Farkas halálának 100., valamint a Kollégium fennállásának 400. évfordulóját) az ősi iskola felveszi nagy professzorának, Bolyai Farkasnak a nevét és elkészül a két Bolyai régóta megálmodott szobra. A város lakói kezdik érezni, hogy a fojtogató körülmények ellenére Marosvásárhely valóban a Bolyaiak városa.

Az újabb lényeges továbblépés 2002-ben, Bolyai János születésének 200. évfordulója alkalmával történt. Dr. Csegzi Sándor alpolgármester kezdeményezésére megalakult a Bolyai Emlékbizottság, mely 2002-t Bolyai-emlékévnek nyilvánította, és számos rendezvény megszervezését vállalta magára. Egyik legjelentősebb mozzanat a Pszeudoszféra-emlékmű pályázatának a meghirdetése, melyre tizenegy tehetséges képzőművész és szakember nyújtotta be javaslatát. A kitűnő és színvonalas pályamunkák nehéz helyzet elé állították az elbírálásra kijelölt bizottságot. Az emlékmű idejében elkészült, Bolyai János születése 200. évfordulójának napján, 2002. december 15-én leplezték le Marosvásárhelyen. Talán kevesek által ismert, hogy Csegzi Sándor diplomatikus lépéseire, valamint funkciói hatáskörének ügyes kihasználására volt szükség, hogy ez a ritkaságszámba menő matematikai és képzőművészeti szép Bolyai-emlékmű arra a helyre kerüljön, ahol jelen pillanatban található. Ugyanis azt a helyet már előzőleg mások is kiszemelték maguknak. Így most a Bolyaiak iskolája, a két Bolyai szobra, valamint a Pszeudoszféra Bolyai-emlékmű gyöngyfüzérként húzódik végig a hajdani Szent Miklós utcán, melyeket a két zseni kéziratait őrző Teleki Téka kapcsol egybe. Csegzi Sándor kezdeményezésére akció indult annak a háznak a valamilyen úton való megszerzésére, amely annak a valamikori háznak a helyén található, amelyben Bolyai János 1860. január 27-én meghalt. Ma ez a modernizált épület a Bolyai János Tudomány és Technika Háza, mely számos kulturális összejövetel és rendezvény megtartására nyújt lehetőséget.

Nem feledkezhetünk meg egy igen jelentős tevékenységről, a minden év nyarán működő Bolyai Alkotótáborról, mely számos képzőművésznek – a festőktől a keramikusokig, a szobrászoktól a textilművészekig – nyújt megnyilvánulási lehetőséget. Ez is megerősíti azt, amit Banner Zoltán mondott néhány hónappal ezelőtt Kákonyi Csilla kiállításának megnyitóján, hogy ma Marosvásárhely egész Erdély legjelentősebb képzőművészeti központja. A Bolyai Alkotótábor néhány munkája díszíti ma városunk különböző helyeit. Az évek folyamán az alkotótábor munkái Európa számos városában kerültek kiállításra.

A Bolyaiak ősi fészkének számító Bólyán, az ott élő kis létszámú magyar közösség javaslatát felkarolva, az említett Bolyai Emlékbizottság hathatós segítséget nyújtott egy ottani Bolyai-emlékszoba létrehozásában, mely a római katolikus parókia épületének hátsó részében kapott helyet, és felavatására népes résztvevő jelenlétében 2002. július 21-én került sor. Egy olyan helyiséget kellett átalakítani ízlésesen berendezett emlékszobává, amelyben az ottani lakosok elmondása szerint azelőtt valamikor juhokat is tartottak. Csegzi Magdolna személyesen jött el (a költségeket is fedezve), hogy kiválasszuk azt a mokett típusú szőnyeget, amellyel a szoba padlózatát fedtük be.

A néhány említett megvalósítás még nagyobb mértékben érzékelteti az idelátogatóknak, hogy Marosvásárhely valóban a Bolyaiak városa. Nem kétséges, hogy ez nagymértékben köszönhető dr. Csegzi Sándornak, aki lelkes és fáradtságot nem ismerő tevékenységével, a bölcs román közmondás – „tace şi face” – elveit követve ajándékozta meg ezt a várost.

E megvalósításokért mindazok nevében, akiknek jelent valamit Marosvásárhely múltja és jelene, és akik ragaszkodnak nemzeti kulturális gyökereinkhez, csupán az alábbi két szóval próbáljuk kifejezni szerény elismerésünket: KÖSZÖNJÜK, SÁNDOR!