Félelem, nemtörődömség és cinkos káröröm

2004-től az akkori román kormány október 9-ét holokauszt-emléknappá nyilvánította. 1941-ben az Antonescu-kormány beleegyezésével ezen a napon kezdték meg a román fennhatóság alá visszakerült bukovinai és Dnyeszteren túli zsidók és cigányok deportálását. Hétfő délelőtt Marosvásárhelyen az Izsák Márton által készített emlékmű előtt hajtottak fejet az egybegyűltek a holokauszt  áldozatainak emlékére. 

Miután szimbolikusan meggyújtották a menóra gyertyáit, az Izraelből ideiglenesen hazatelepedett Salamon Sándor héber nyelven olvasott fel egy imát az elhunytak emlékére, amelyet dr. Dub László, a marosvásárhelyi zsidó közösség elnöke románra is tolmácsolt. Mint minden évben, az idén is Vasile Şandor, az Al. Papiu Ilarian Főgimnázium történelemtanára emlékezett a szomorú eseményre, elismerve, hogy az akkori román hatóságok is hozzájárultak ahhoz, hogy a visszacsatolt területeket „megtisztítsák” a zsidóktól. 1940–1941-ben az említett területekről mintegy 80.000 zsidónak sikerült kitelepednie, nagy részük már akkor Palesztinát választotta úti célul, akik maradtak, azokat a Harmadik Birodalom és Románia közötti egyezség szerint a Búgon túli haláltáborokba telepítették. Majd szó esett a marosvásárhelyi zsidók meghurcoltatásáról is, akiket Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása után jóval később, 1944. május 4-én gyűjtöttek össze és gettósítottak a téglagyár udvarán (jelenleg a D. Cantemir Egyetem campusa), majd onnan május 15. és június 8. között három szerelvénnyel egyenesen Auschwitzba szállítottak. Az elhurcoltaknak mindössze a 15%-a került haza – mondta a tanár. Felhívta a figyelmet, hogy ma is fontos hirdetni, oktatni a toleranciát azért, hogy „fogadjuk el azt is, aki más, mint mi, mert neki is ugyanolyan jogai vannak ezen a földön”. 

A hatóságok részéről felszólalt Lucian Goga prefektus, Dorin Florea polgármester, majd Alexandru Câmpean, a megyei tanács alelnöke. Végül dr. Dub László feltette a második világháború befejezése óta e témával kapcsolatosan oly sokszor elhangzott kérdést: hogyan történhetett meg mindez? A hadviselés gyávaságára utal, hogy a katonák nem a csatatéren, hanem emögött gyerekeket, időseket, védteleneket gyilkoltak le egy eszme érdekében. A Tóra azt tanítja, hogy „a te véred nem pirosabb, mint azé, akit azért gyilkolsz, hogy megmentsd a saját életed” – s ezt a vérontást nemzetek nézték végig karba tett kézzel. Mert azok az esetek, amikor az emberek zsidókat mentettek meg vagy menekítettek, egyediek voltak. A nemzetek nem emeltek szót a holokauszt ellen. S ennek az oka a félelem, a nemtörődömség és sajnos sok esetben a cinkos káröröm is volt – mondta a zsidó közösség vezetője, majd hozzátette: egyre kevesebb a még életben levő túlélő, hiszen az átlagéletkoruk jóval 80 fölött van, a hóhérok és a parancsot adók már nem élnek, lassan nem lesz, aki hitelesen mesélné el a történteket, azért kell emlékezni, hogy a fiatalok, a jövő nemzedéke is tudja meg, mi történt, mert megengedhetetlen, hogy mindez megismétlődjön. Dub László azt is elmondta, sajnos a mai társadalmunkban is jelen van az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, ami egyre inkább fokozódik. „A holokauszt része volt a történelmünknek és ezt is felelősen fel kell vállalni. Ha nem tisztázzuk a múltat, nehezen kapunk választ arra, hogy tulajdonképpen kik is vagyunk és mit akarunk a jövőben” – hangsúlyozta Dub László. 

A megemlékezés részeként a jelen levő hivatalosságok és a zsidó hitközség képviselői megkoszorúzták az emlékművet.