Vélhetően nem viccelődni akart a minap a craiovai autógyár vezetője, mondván, hogy kerékpárral gyorsabban elérne az ország nyugati határáig, mint az általa vezetett cégnél gyártott autókat szállító tehervonatok. A szállítási infrastruktúra hiányosságaira a konkurenseik is régóta panaszkodnak már, de amikor néha úgy tűnne, hogy a nagyvállalkozók sirámai végre meghallgatásra találnak, abban sincs sok köszönet. Csak az életszínvonalunk fogja ezt bánni.
A nagy gond ott van, hogy szép hazánkban a fejlesztés is esztelenül történik. Erre egy jó példa a vasúti korszerűsítések helyzete, ami mostanában attól is érdekes kérdés, hogy a sokat emlegetett nagy európai pénzcsomagból is jelentős összegeket lehet erre költeni, és legalább a politikai nyilatkozatok szintjén erre a kormányzat szándéka is meglenne. Csakhogy, mint nemrég az egyik magán-vasúttársaság irányítója felhívta rá a figyelmet, a közelmúltban nagy kínnal-bajjal elvégzett vasúti fejlesztésekkel azt sikerült elérni, hogy a gazdasági szempontból fontos teherszerelvények átlagsebessége az eddigi döcögőről csigalassúra csökkent a felújított szakaszokon. E kétségtelenül komoly fegyvertényt úgy sikerült megvalósítani, hogy alaposan lecsökkentették a teherszerelvények átrakodásánál kulcsfontosságú mellékvágányok számát. Így a felújított nyílt pályákon gyorsabban haladhatnak ugyan a szerelvények, de a vasúti átrakodási nehézségek és az ebből eredő hosszabb menetidő miatt sok szállítmányt a nyugati határon inkább átpakolnak kamionra, mert úgy hamarabb elér a rendeltetési helyére. Még úgy is, hogy a sztrádák is inkább papíron léteznek, mint a gyakorlatban. Szinte kár is említeni, hogy a vasúti teherszállítás egetrengető 17 km/órás átlagsebességével megkérdőjelezhetetlen sereghajtók vagyunk európai viszonylatban, és azon sem kell csodálkozni, hogy az állami vasút teherszállító részlegének az utóbbi tíz évben megfeleződött a személyzete és a forgalma is.
Ez az infrastruktúrát jellemző fejlődési irány oda vezet, hogy a komoly beruházók vagy elkerülik ezt a jobb sorsra érdemes országot, vagy ha már jelen vannak, akkor sem fejlesztik az itteni létesítményeiket. Az autóiparnál maradva, a közelmúltban az egyik német multi keresett helyet a régióban egy új üzem számára, és a Regátban legfeljebb vacsorázni álltak meg, tárgyalni nem. Gyárat végül a tótoknál építenek. De ugyanígy említhetjük a francia kézben levő nemzeti márkát, amely nemrég dobta piacra nagy csinnadrattával a villanyos autóját. Az lemaradt a címlapokról, hogy ezt Kínában gyártják, meg kell hagyni, nem csak az itteni kies állapotok miatt, inkább azért, mert az ottani piacnak a teljes európai kényelmesen elfér a farzsebében. De ez csak a kisebb baj amellett, hogy az európaihoz viszonyítva a mi életszínvonalunk is úgy fejlődik, mint a tehervasút átlagsebessége, mert azt a keveset, amink van, sem tudjuk okosan felhasználni.
