A romániai magyar közösség elvárásai vagy akár az RMDSZ követelései nem rendkívüliek, minden civilizált országban magától értetődőnek számítanának, csak minálunk jönnek hisztérikus izgalomba tőle egyesek.
A romániai magyar közösség elvárásai vagy akár az RMDSZ követelései nem rendkívüliek, minden civilizált országban magától értetődőnek számítanának, csak minálunk jönnek hisztérikus izgalomba tőle egyesek. Mint legutóbb a múlt hét végén, amikor a vásárhelyiek körében már hírhedtnek nevezhető parlamenti képviselő, akinek egyetlen célja – bármely helyi, megyei vagy országos funkciója idején – a magyar közösség jogos igényeinek visszaverése, akadályozása volt. És ma is az. Elég, ha a már unalomig ismert erdőügyeket, a „magyar grófok” leszármazottaival folytatott hadakozásait, a koronkai iskolaügyet, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal kapcsolatos feljelentését említjük minden kommentár nélkül.
Természetesen nem felejthetjük a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyét sem, hiszen ugyancsak az említett képviselő kért minisztériumi ellenőrzést az oktatási intézmény „törvénytelen” működése, illetve az Unirea líceumban tanító román anyanyelvű pedagógusokat ért „atrocitások” miatt.
Miközben szinte rögeszmésen „tiltakozik” minden ellen, ami magyar, ugyanolyan rögeszmésen hajtogatja, hogy ő nem magyarellenes, csak a románok jogaiért és a „törvényesség” betartásáért harcol, és a magyarellenes hírverés csupán rosszindulatú címkézés.
Nos, a múlt hét végén újra kimutatta a foga fehérjét a római katolikus iskola ügyében. Dörgedelmes közleményben megengedhetetlennek nevezte a katolikus iskola szülői közösségének felháborodását, amelyet legutóbb pár nappal az iskolakezdés előtt tettek lóvá sokadjára, a pápai nagykövettel együtt. Hiszen a sok huzavona, ügyészségi kihallgatások után (amelyekről folyamatosan tájékoztattuk olvasóinkat) azt az ígéretet kapták a szaktárca vezetőjétől, hogy ha pár nap alatt sikerül megfelelő számú diákot toborozni a cikluskezdő osztályokba, akkor indulhatnak is ezek az osztályok, ami biztosíthatná az oktatási intézmény további működését. Ezzel szemben jött a kormányfői ukáz, hogy mégsem.
A szülők felháborodása ezek után több mint jogos volt, és nem csoda, ha a felelős intézményvezetők azonnali menesztését követelték, és bejelentették a tiltakozó akciók folytatását a törvényes kereteken belül.
És itt lépett ismét színre az említett parlamenti képviselő a közleményével, amelyet egyes román lapok nagy örömmel közöltek, tovább fokozva a feszültséget. A képviselő, mint már említettük, megengedhetetlennek, sőt egyenesen törvénybe ütközőnek nevezte a követelést. És mivel költői lélek egyébként, színesen ecsetelte a törvénytelenséget, amellyel „politikai-etnikai” támogatással létrehozták a katolikus iskolát, majd azt mondja, hogy „a törvény előtt minden állampolgár egyenlő, privilégiumok és diszkrimináció nélkül”.
Végül „bölcsességre” biztatja a szülőket, arra, hogy „bízzanak a törvény győzelmében”, és vigyázzanak a Marosvásárhelyre jellemző „multietnikai szellemre”, ne hagyják „etnikai természetű” álkonfliktusokba sodortatni magukat.
Így kell farizeus módon, a jóindulat látszatát keltve borzolni az érintetteknek az évek óta tartó kálvária miatt amúgy is pattanásig feszült idegeit.
