Tudósok állítják, hogy egész életünkben szerepeket játszunk, melyeket magunk öltünk magunkra társadalmi érvényesülésünk, megfelelési kényszerünk miatt, céljaink elérése érdekében. Minden szellemi tanítás a magatartásunk szabályozásával kezdődik, ám a tapasztalat szerint elkerülni könnyebb, mint ezek szerint élni. Valamennyi vallásnak szinte ugyanaz az üzenete, a taoizmus ugyanarra int, mint a kereszténység. Kapcsolatban van az erénnyel, amelyet követve jó úton járunk, míg azt megtagadva zsákutcába jutunk. Hasonló titkokat őriz a jóga, mely egészséges életvitel, a test és lélek harmóniája. Azt gyakorolva kontrolláltan élünk, jó úton haladunk. A pszichológusok, tudósok folyamatosan vizsgálják, elemzik a viselkedés fejlődését, és érdekes következtetéseket tárnak fel éle-tünkből. Életünk minden korszakában fellelhetők az elakadások jegyei az ödipális mindenhatóság, a serdülőkori lázadás/behódolás vagy felnőni nem akarás tüneteiben. Harmincöt és negyven év táján markáns jelzések szoktak érkezni, hogy a dimenzióinkat tágítsuk. A tudósok ezt uránikus lendületnek nevezik, legyen szó párkapcsolatról, gyermekvállalásról vagy munkával kapcsolatos krízisről. A gyerekes viselkedési túlkapásokat jó esetben kinövi az ember, mint a cipőjét. Természetes körülmények folytán megnyirbálódik a családi, óvodai, iskolai nevelődésünk folyamatában, a társadalmi beilleszkedés kemény regulájában. Ám ha nem nőjük ki ezeket, a szinte patológiás maradványok meghatározhatják magatartásunkat. Például az ödipális nagymenőség maradványa okán fárasztóan narcisztikusak leszünk, ami még a minden önimádat mélyén meglapuló önutálattal is bonyolódik. Vagy a félbemaradt, negyven felé járó, rastahajú, tetovált serdülő, aki még mindig extra figyelmet igényel, miközben okoskodásai őrületbe kergetik az embert. Ebbe a sávba tartoznak a balhéművészek, akik zavarodottságukból próbálnak stílust kovácsolni, mert valójában az alapos mesterségbeli tudást lusták elsajátítani. Való igaz, a múlt századi formabontó irányzatok a művészetben igen sodró lendületűek voltak, és nem minden esetben kézenfekvő, hogy szélhámossággal, üres fantáziálgatásokkal, beteges izgatottsággal, feltűnési vágyból fakadó próbálkozásokkal vagy megszólító erejű, hiteles alkotásokkal állunk-e szemben. Ma ezeket a lendületeket fűszerezi valamiféle titokhajhászás is, hisztéria, feltűnni vágyás. A mai divatos magamutogatás, önfényezés, öndicsőítés éppen ellenkezője bármilyen tanításnak. Gondoljunk csak a celebekre: csupa sznobság, utánzás, hamisítvány, élő önámítás. Saját jelentéktelenségük túlkompenzálása, ami, mint minden divathóbort, hódít persze, és még azt sem mondhatjuk, hogy szűk körben. Megannyi túláradás, káprázat, hivalkodás, abban a reményben, hogy irigylésre méltók lesznek. „A celebeknek az önkritika nem jellemzőjük. A kritikát pedig nehezen tűrik” – írja László Ruth egyik tanulmányában. De beszélni kell a lobbiról is, melynél nem is nagyon titkolt az agresszió. A törtetés, az átgázolás, az érdek érvényesítése mindenáron. És úgyszintén a blöffről, mely jelen van a játékban, a terápiában, a politikában, a mindennapokban. Kártyában például a megtévesztő hamis bemondás a szokványos gyakorlat, de már abban megoszlik a vélemény, hogy a hamiskártyásokat hányan csodálják és hányan ítélik el. Mert a mindenáron való mohó nyerészkedés ellentmond a játék kötetlen, élvezetes, a véletlennek is helyt adó szellemének. A politikai tévelygéseknek a közhiedelem komoly segítség, mert nincs olyan abszurditás, melyet néhányan ne követnének azonnal, akár naivságuk, akár becsaphatóságuk okán. A hazudozás, a becsmérlés, a bocsánatkérés ma már a mindennapok része. A joggyakorlatban az ügy és az ember, a jog és az igazság két külön dolognak számít. És a döntésekben legtöbbször külön is maradnak. Mint ahogyan az sem számít, hogy egy jó blöffnek valamennyire valóságosnak kell lennie ahhoz, hogy hihető legyen. A mai világban szinte ki kell képeznünk magunkat, hogy ne dőljünk be a gombamód szaporodó blöfföknek, át kell látnunk a pimasz, hányaveti serdülőkön, akik elfelejtettek felnőni, és nyomják a sódert. Minden blöff tartozéka a felvágás, az elképesztés, a durva megtévesztés, a megfélemlítési kísérlet. Könnyen zavarba ejt, zajt csap, kérkedik, ledöbbent egy kis mitugrász.
