Ezüstben, aranyban, az anyaföld színeiben

Aranylón tündököl a Napkapu, ezüstösen ível a Holdkapu. Kádár Tibor absztraháló festői vonulatának e két újabb, rendkívüliségében is jellegzetes alkotása a Bernády Ház emeleti galériájában készteti megállásra, töprengésre a tárlatlátogatót.

Kádár Tibor: Rajz Dsida Jenő Helyet kerestek című verséhez

Aranylón tündököl a Napkapu, ezüstösen ível a Holdkapu. Kádár Tibor absztraháló festői vonulatának e két újabb, rendkívüliségében is jellegzetes alkotása a Bernády Ház emeleti galériájában készteti megállásra, töprengésre a tárlatlátogatót. Nyilvánvaló az elvonatkoztatás, koherens a jelrendszer, érthető szimbólummá áll össze a kép. Olyan mai, modern festmények vonnak bűvkörükbe, amelyeknek a kiindulópontját is felismerni véljük. A festő teljes habitusát, szellemi forrásvidékét meghatározó ősi világ ez, a szülőföld hagyományőrző, de meg is újuló világa, amely egységként vagy elemekre bontva folyamatos kihívásként kínálja a témát, ötletet, hangulatot, színt, formát alkotó fiának. Ihletadó, ösztönző a provokáció, számtalan értékes mű született hatására. Jól kirajzolják a művész markáns alkotói szakaszokra bontható négy és fél évtizedes pályáját. A valóság kezdeti realista megközelítését, majd azt az időszakot, amikor az absztrakt festészet tűnt számára izgalmasabbnak, művelni érdemesebbnek, aztán a visszatérést a tradíciókhoz közvetlenebbül kötődő, emberközpontú, figuratív festői közegbe. Milyen lesz a folytatás, mi következik ezután? Nehéz megjósolni, valószínűleg Kádár Tibor sem tudja még, bár lehet, hogy már elég sokat gondolkodott rajta, hiszen mindig eleven élt benne a késztetés a megújulásra. Ezen a marosvásárhelyi bemutatkozáson is több újdonságot mutat fel. A Dsida Jenő-versek ihlette nagyszerű rajzok sorozata külön részletes méltatást érdemelne. Erről most csak annyit, hogy a Psalmus Hungaricus és a többi zseniális költemény rajzos, kézírásos, jelképes megjelenítése kivételes érzékenységgel megvalósított grafikusi lelemény. A kiállítás viszont mégiscsak elsősorban a festőt szeretné minél teljesebben a vásárhelyi közönség elé állítani, ami a rendezvény kamarajellegénél fogva eléggé nehezen kivitelezhető. De sok dolgot mégis képes érzékeltetni a művész eddigi gazdag életművéből. Ez pedig egy jó rendezési ötletnek köszönhető: a Vásárhelyre kiállítani harminc év teltével visszatért vendég párosította képeit, és a valósághű illetve látomásosságukban is realista alkotások mellett ott vannak azok a művek is, amelyek a formabontás, a festői elvonatkoztatás, átlényegítés nyomán ugyanarról a témáról készültek. Ekképpen érdekes bepillantást nyerünk az átváltozás, az alkotói játék- és gondolkodásmód folyamatába, színházi kifejezéssel, a kulisszák mögé.

A kiállító hazai, magyarországi és nemzetközi elismertségét megteremtő nagy alkotások, jelentős ciklusok közül csak keveset sikerült most bemutatni, például a Háttal sorozat két különböző megközelítésű, méretes kompozícióját és a Föld-oltár illetve a Víz-oltár egy-egy reprezentatív darabját. Az utóbbi időben festett és híressé vált két hatalmas festmény, a Körültáj, Torja, Szent-anna illetve a Hitel sem juthatott el erre a kiállításra. De talán lesz valamikor alkalom, hogy nálunk is a művészetkedvelők elé kerüljenek. Azért is remélhető ez, mivel a tárlat azt is jelzi, hogy noha Kádár Tibor 1988-ban áttelepedett az anyaországba, és hosszú ideje Veszprém művészi életének egyik tekintélyes személyisége, az utóbbi években gyakran van itthon, az erdélyi alkotótáborok gyakori, megbecsült alapembere. Bálványos, Borospataka, Gyergyószárhegy, Zsobok, a Gyimesek, a Gyergyói-medence, Kalotaszeg vidéke és lakói olyan mély benyomással vannak rá, hogy ott szerzett élményeit mindegyre ki kell festenie magából. Az ottani tájak, szokások, emberarcok a maguk sajátos karakterében, színegyütte-sében szervesen beépültek Kádár Tibor munkásságába. A tárlaton ez is nyilvánvalóvá válik. Meg az is, hogy az irodalom és a társművészetek is inspiráló nyomot hagynak a festőben. Számtalanszor bizonyított kiváló portretista kvalitásait elsősorban a lenyűgöző Szindbád visszatér című sorozat tükrözi különleges empátiával a Bernády Házban.

Kádár Tibort sokáig Kolozsvár és a Kalotaszeg festőjeként tartotta számon a hazai köztudat. Jelen kiállítás azt is tudatosíthatja, hogy indokolatlan a leszűkítés. Régóta tágítanunk kell a határokat, ha róla beszélünk. És nyilván nem csak földrajzi értelemben.