Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Egyre élénkebben kerül szóba az utóbbi időben a szolidaritási és vagyonadó bevezetése az új kormány részéről. Ezek papíron szép szólamok, csak a gyakorlatban az ilyen ötletek ritkán működnek, mert akinek van esze és tehetsége legálisan vagyont gyűjteni, az mindig megtalálja a létező kiskapukat az adórendszerben. És helyette a kicsik fizetnek.
Újabban az üzleti forgalmuk egy százalékával adóztatnák meg a százmillió eurónál nagyobb forgalmú cégeket. Ideiglenesen. Miközben, ha csak azt az adót képesek lennének behajtani, amit már a jelenlegi szabályok mellett is fizetni kell, az talán még többet is jövedelmezne az államkassza számára. Állandóan. Csak meg kéne dolgozni érte az illetékeseknek. Kezdve azzal, hogy nem pártkönyv, hanem szakértelem alapján kellene kiválogatni a szakhatóságok vezetőit meg személyi állományát, és számonkérni rajtuk az eredményeket. Ugyanis csak a hozzáadottérték-adónak nagyságrendileg az egyharmadát képtelen behajtani a hatóság, amely ezzel a mutatóval betonbiztos sereghajtó az uniós szakmezőnyben. Ez és a többi adótétel pontos behajtása is valószínűleg jóval többet hozna az államkasszának, mint a nagy forgalmú cégekre kiróni tervezett extraadóból remélt 5,6 milliárd lej. És még több pénzt lehetne keríteni az idevágó nyilatkozatokban szereplő nemes célokra, ha az állami intézményrendszer többi részében is a szakmai tudás lenne az érvényesülés kulcsa, mert az uniós pályázati alapoknak is – jóakarattal számolva – a felét tudjuk felhasználni.
De nem csak ezért nagyon rossz ötlet az ilyen extraadó, hanem főleg amiatt, hogy azt a valóságban a kis adófizetőkre vetnék ki a nagyvállalatok helyett. A tervezett adó szempontjából mérvadó cégek között nálunk főleg energetikai, kiskereskedelmi és távközlési vállalatok vannak. Ezeknek a vállalatoknak csak egy laza ujjgyakorlat ennek az adónak a szolgáltatási díjaikba való beépítése, viszont egy átlagos kliensnél legalább fél tucat számlán jelentene növekvő díjat, így a hétköznapi átlagember többszörösen is térítené a nagyvállalatok extraadóját. És ezeknek a nagylegényeknek a szintjén nem gond a vállalatot papíron úgy feldarabolni, hogy legfeljebb egy évig legyen nekik teher ez az extraadó, ha esetleg a kormány mégsem csak ideiglenesre tervezné a kivetését. A magasabb számlák viszont utána is maradnának a kicsik számára, mert egy csöpp plusznyereségtől sosem köhögnek a nagymenők.
Más kérdés, hogy ha valóban a gazdag vállalatokat akarnák extrán megadóztatni, akkor a nyereséget kéne nézni a forgalom helyett. És így lekerülne például a listáról a nyakig adósságban úszó állami vasút személyszállító részlege, amelynek az összes többi tartozását is mi, a kicsik fizetjük az adói mellett. Meg egyébként is az adófizetők zsebén tartott állami cégeknek nem volna sok keresnivalója egy ilyen ügyben. Mármint, ha komolyan gondolnák ezt az egész dolgot, mert az eddigieket elnézve ez inkább egy politikai bizalomindexet növelni szándékozó próbálkozás, mintsem egy komolyan vehető adóintézkedés.