2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kellemes hangulat, népes közönség fogadott Szénáságyon, ahol az iskolások évzáró ünnepségét tartották.

Fotó: Bodolai Gyöngyi


Kellemes hangulat, népes közönség fogadott Szénáságyon, ahol az iskolások évzáró ünnepségét tartották. A 0-III. osztályba tíz gyermek járt Fazakas Erika Hajnal tanítónő irányításával. A mosolygós fiatal pedagógus, akit láthatóan gyerekek és szülők is nagyon kedvelnek, s aki Madarasról járt ki Szénáságyra, búcsúzott tanítványaitól, mivel ősztől visszatér szülési szabadságon levő kolléganője, akit helyettesített.

Kérdésemre elmondta, hogy nem volt könnyű négy évfolyammal foglalkozni, de megszokták, és jó volt a hangulat, ügyesen és gyorsan dolgoztak tanítványai, mindenre jutott idő. A kilenc hónap alatt rengeteg élményben volt részük, sokat tanultak és sokat nevettek, s pedagógusként nemcsak adni tudott, mindennap kapott is valamit a tanítványaitól. A legnehezebb dolga az előkészítő osztályosoknak volt, a két elsősnek sem volt könnyű írni-olvasni megtanulni, a harmadikosok is állták a frontot. Az egyetlen másodikos tanítványa is búcsúzott, ősztől ugyanis a madarasi iskolában fog tovább tanulni. Elhangzott, hogy jó eredményt ért el a felmérő teszten, s elköszönt tőle az osztály. Majd következett a szépen összeállított, kedves műsor. A hét fiúból és három lányból álló kicsi csapat minden tagja olyan szépen szerepelt, hogy a szülőkből, nagyszülőkből álló közönség joggal lehet büszke rájuk.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató