Egész télen, tavasszal a nyarat várjuk, és amikor megérkezik, lehetnek elviselhetetlen forró napok vagy esős, szeles idők, aki csak teheti, elindul hosszabb vagy rövidebb túrára, hogy teste, lelke megfürödjön a nyár örömeiben.
Fotó: Popescu Ilona
Egész télen, tavasszal a nyarat várjuk, és amikor megérkezik, lehetnek elviselhetetlen forró napok vagy esős, szeles idők, aki csak teheti, elindul hosszabb vagy rövidebb túrára, hogy teste, lelke megfürödjön a nyár örömeiben.
Hála a gondviselésnek és Kopacz Imolának, városunkban létezik egy közösség, melynek tagjai, részben idősebb generáció, nem ülnek otthon a négy fal között, hanem feltarisznyálnak és nekivágnak az útnak, ez alkalommal a Déli-Kárpátok gyöngyszeméhez, ahol a természet és az emberi munka ötvözete létrehozta hazánk egyik büszkeségét a transzfogarasi utat. Július 29-én reggel indult az 52 fős csapat, klubtagokkal és szimpatizánsokkal.
Kissé szorongtunk, ismerve az utat, amely nemcsak szépséget, hanem veszélyeket is rejt. A hangulatot Kopacz Imola pszichológus oldotta, hiszen a kiosztott csokik ez alkalommal is hatottak, társasjátékot szervezett, ami összekovácsolta a közösséget, sőt tombolatárgyakat is nyertek a szerencsések. Az első megállónk a Stăjerişnek nevezett kis faluban volt, egy vendégfogadó barátságos épületében pihentünk meg. A falu eredetileg német település volt, de ma már kevés a német ajkú lakos. Sajnos, idő hiányában nem tudtuk megtekinteni az evangélikus templomot, de egy fohászt megfogalmazhattunk lelkünkben.
Továbbrobogtunk, és amikor elénk tárult az út varázslatos szépségével egyre nagyobb lett a csend, csak a csodálat szavai hangzottak el, melyekbe áhítat is vegyült, mert az égre törő sziklák ezt sugallták.
Az óriási hegyek láttán ráéreztünk emberi mivoltunk kicsinységére. A lezuhanó vízesésekben megcsillant a napsugár, és ez örömmel töltött el.
Nem hangzottak el szavak, de úgy gondolom, hogy ezekben az együtt eltöltött órákban mindnyájan a Teremtő nagyságára éreztünk rá. Amikor felértünk a hegyre, s visszatekintettünk a megtett útra, melynek szerpentinjei óriás kígyóként tekergőztek, rácsodálkoztunk az emberi munka sikerére, s megrendülve gondoltunk arra a negyven munkásra, akik a hivatalos adatok szerint, életüket vesztették a munkálatok alatt.
Az utat a hajdani diktátor, Ceauşescu építette, többek között katonai célokra az 1968-as prágai tavasz hatására. A munkálatokat 1970-ben fejezték be. Az út 90 kilométer hosszú, legmagasabb pontja 2042 méter, 578 hídja és viaduktja, öt alagútja van.
A következő pihenőnk a Bâlea-vízesésnél volt, ahol két órát időztünk. Ültünk a tündöklő Bâlea-tó partján, és kémleltük a felette levő kék égboltot, ahol gyülekezni kezdtek a komor fellegek. Mire elindultunk, esőcseppek paskolták autónk ablakait. Ijedten néztük, hogy a gomolygó ködben hogyan tűntek el a büszke hegyek.
Sajnos, nem láthattuk teljesen a mesterséges Vidraru-tavat, mert eltakarta az esőfüggöny és a partján növő buja növényzet.
A természet, tehát, valamennyi arcát megmutatta nekünk, mi mindenikre rá is csodálkoztunk, mert nagyon jól éreztük magunkat ezen az évzáró kiránduláson.
Ilonka, a klub elnöke megköszönte Kopacz Imolának a szervezéssel járó fáradságot és az egész idő alatt tanúsított odafigyelést.
A biztonságos és pontos vezetésért köszönet Daróczi György autóvezetőnek a Bálint Trans alkalmazottjának!
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
