Csütörtöki futam
Dörömböl ablakainkon, kapuinkon az évzáró. Ma vagy holnap. A közeli iskolák udvarán népes tömeg gyűl össze. Akik állhatatosan hallgatják a megbízott, felkért és kötelességtudó tanerők beszédét arról, hogy... De az már nem nagyon vehető ki innen, nyugdíjas távlatból. Csupán a hangszórók dübörgése, dorombolása. Az alapmoraj. Elképzelhető, hogy azt a szédületes jövőt ecsetelik, meszelik, ábrázolják a beszélők, amely az iskola tanulóira vár, és amelynek záloga az itt elfogyasztott 12 év. Vagy több. Tudjuk: Repetio mater studiorum. Megdicsérik a jókat, kiosztják a jutalomkönyveket (a könyvesboltok ilyenkor seprik be az évi jövedelem tetemes hányadát, az eladott könyvtetemek árát), az ún. jobb iskolákban ezek mellé még utazási utalványt is adnak az Azori-szgetekre vagy wellnessjegyet az acapulcói elitstrandra. A szerényebb igényekkel pedagógázó iskolák pizzajegyet osztanak, és vásárlási utalványt a legközelebbi plázába, vagy esetleg táborozást a hófödte holland bércekre. Már ha van olyan.
Az évzárók haszna vitathatatlan. A tanulók előtt, mögött lezárul egy folyamat végleg vagy időlegesen. Kiértékelik odafönt az eltelt nyolc-kilenc-tíz hónapot, mialatt emezek itt lent a tömegben megnézik a telefonjukon a felvett iskolai jeleneteket. Ha nagyon valósághű felvételek, akkor a rendőrség is értékeli, megbeszélik a híresebb benyögéseket, meggusztálják (fiúk) a nagyobb lányok formáit – pusztán esztétikai értékelésről van szó – , vagy megcsodálják a hím erejét, erőszakosságát, sportban elért kiváló eredményét, a csapatteljesítményt (fiúk és lányok), irigykednek, pletykálnak, soha oda nem figyelnek a diri bácsi-néni beszédére, minek, hiszen, ha újdonságot akarnak hallani, látni, akkor ott a Facebook. Az mindig kéznél van, elérhető, sokkal könnyebben, mint a jó jegyek, a puskák, a célirányos súgás, az érettségi tételek meghekkelése vagy… inkább ki sem mondom, mert sok pénzbe kerül egy szippantás is.
Nem csupán az iskolák tartanak évrázót. Az óvodák is. Amikor kirázzák az év zsákjából a legszebb mozzanatokat. Kevesebb szó esik a rossz napokról. A hiányokról és hiányzásokról. A pedagógusokat ért sérelmekről. Bérekről, rossz órabeosztásokról, inzultusról. Hacsak nem szerepel az iskola a hírekben. Az általában nem jó. Mert akkor – szerencsére nem nálunk – lövöldözés volt és/vagy botrány, verekedés és erőszak, túltengett a tanítványi hűség és (gy)alázat.
Persze akad jó is, tudjuk meg évzáró alkalmából: a gimnázium, líceum, kisakadémia és zseniképző minden tavalyi tanulója sikerrel vette az érettségit, valamennyien a Yale egyetem hallgatói lettek, és bízhatunk abban, hogy nyugdíjasként hazaköltöznek Gernyeszegre és Kobátfalvára. Esetleg/biztosan az iskola tanulói önjáró robotot készítettek, amely azonnal felismeri a hármas ikrek közül, éppen melyik felel a másik helyett, valamint a Karlovy Vary-i robotikaversenyen első díjat nyertek egy olyan konstrukcióval, amely hat tizedesnyi pontossággal kiszámolja a tanulók teherbíró képességét és a tanárok idegpályájának hosszúságát és tűrőképességét. Megnyerték az ifjúsági sakkolimpia megyei szakaszát és megtöltötték a világűrt nutellával, kürtőskalácsot sütöttek elektronikus hulladékból stb.
Az évzáró után a tanulók zárt sorokban, rendezett alakzatokban elhagyják az iskolát, kezükben füstölt szalonnát tartanak, ámbátor lehet, hogy folyékony krémtúrót – a nem laktózérzékeny élőlények nagyobb örömére –, és ezzel módszeresen, ahogyan technológiaórán tanulták, bekenik az iskola sokat látott és szenvedett falait, amelyek pedig még a török- és tatárdúlást és hetvenhét ultraszigorú érettségi vizsgálatot is kibírtak. És aztán lábujjhegyen eltávolodnak az így kipreparált, előkészített falaktól, melyek között annyi feledhetetlen órát és szünetet töltöttek, és várakoznak, míg megjelennek a közmondásban is szereplő négylábú fogyasztók. Ha szerencséjük van, feltűnnek, mint a Loch Ness-i szörny(ek). Ha nem, ősszel visszatérnek az arra hivatottak. Da capo al fine.
