Évente 200 nő válik a családi erőszak halálos áldozatává

Néhány napja késsel vágta el volt párja nyakát Marosvásárhelyen egy férfi, az áldozat távoltartási végzéssel a zsebében került életveszélybe. Alig másfél hete kalapáccsal ütlegelte feleségét egy férfi, halálos sérüléseket okozva. Május elején Bukarestben lőtte le feleségét annak munkahelyén egy férj. Januárban Marosvásárhelyen fegyverrel oltotta ki élettársa életét egy férfi. És ezek csak a nagyobb sajtónyilvánosság elé kerülő esetek, a statisztikák szerint Romániában minden 30 másodpercben bántalmaznak egy nőt, és évente több mint 200 nő válik családon belüli erőszak halálos áldozatává. A nők ellen erőszakot elkövetők szigorúbb büntetését, a bántalmazott nő azonnali védelmét kezdeményezi törvénymódosítás útján az RMDSZ. A Nőszervezet NEEEM! (Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom) című kampányának részeként összeállított tervezetről Csép Éva Andrea parlamenti képviselővel, a törvénymódosítás kidolgozójával beszélgettünk. 

– 2017 a nőket érő erőszak elleni küzdelem európai éve, ami azt jelenti, most van itt az alkalom, lépnünk kell. A NEEEM! kampány során három fő irányvonalunk van, a tudatosítás, a tájékoztatás, illetve a törvénymódosítás. Ezeknek a jegyében építettük fel a kampányt, tájékoztató akciókat indítottunk el, és párhuzamosan nekiláttunk a törvénymódosítási javaslat kidolgozásának. Elsősorban a 2003. évi 217-es törvényt módosítanánk, ami kimondottan a családon belüli erőszakot szabályozza. Ami a legfontosabb, hogy együttműködünk a területen tevékenykedő civil szervezetekkel, mert nekünk, politikusoknak az a dolgunk, hogy a törvénykezést hozzuk összhangba az isztambuli egyezményben foglaltaltakkal, ami a nők elleni erőszak összes formájának a felszámolásáról rendelkezik, és amit Románia is ratifikált, viszont a gyakorlatba ültetése nagyon nehezen megy. 

– Tudomásom szerint a törvénymódosítási tervezet elsősorban a távoltartási végzés megszerzését gyorsítaná…

– Mivel jelenleg az állam által kínált megoldások nem elegendőek, nem nyújtanak sem azonnali, sem hosszú távú biztonságot és perspektívát az áldozatoknak, olyan törvénymódosításon dolgozunk a parlamentben, amely például előírja a bántalmazó azonnali távoltartását, illetve szigorítja a büntetést. 

A tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy a távoltartási rendelet nem elégséges. A jelenlegi törvénykezés szerint legtöbb 72 órán belül kibocsátják ezt a rendeletet, amit az áldozat kell kérjen. Van egy formanyomtatvány, azt az áldozat kitölti, ezzel fordul a bírósághoz, ahol kiállítják a rendeletet. Ellenben bizonyított tény, hogy sok esetben ez a 72 óra kritikus idő az áldozatra nézve, hiszen amelyik pillanatban a bántalmazó fél, akivel sok esetben egy háztartásban lakik, tudomást szerez arról, hogy a nő elment a rendőrségre és kérte a távoltartást, általában még agresszívebbé válik, és ilyenkor adódnak a helyzetek, amikor újra bántalmazáshoz folyamodik vagy akár gyilkosságig is fajulhat az erőszak. Borzongok, amikor ki kell mondani a számot, de a statisztikai adatok szerint évente 200 nő válik a családon belüli erőszak halálos áldozatává. Ezen esetek megelőzése érdekében javasoltuk a tervezetben, hogy vezessék be a sürgősségi távoltartási rendeletet, amit már a helyszínre kiszálló rendőr kiállíthat, egy kockázati kérdőív gyors kitöltése után, ami bizonyítja, hogy veszélyhelyzet áll fenn, és indokolt a sürgősségi rendelet, illetve az, hogy az agresszort azonnal eltávolítsák a lakásból – még akkor is, ha az közös tulajdonban van –, mert veszélyes a környezetére. Ez az egyik módosítási javaslatunk. 

A másik, amin változtatni szeretnénk, hogy jelenleg úgy rendelkezik a törvény, hogy amennyiben a nő visszavonja a feljelentést, illetve a felek a bíróság előtt kibékülnek, megszűnik az eljárás, és a bántalmazó büntetőjogi felelősségrevonása elmarad. Ezt szeretnénk úgy módosítani, hogy ha másodjára is megtörténik a bántalmazás, és eljárás indul, akkor az hivatalból folytatódjon, és a bántalmazó megkapja a büntetését akkor is, ha a nő utólag visszavonja a feljelentést. A tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy gyakran meggondolja magát a bántalmazott fél, és visszavonja a feljelentést, mert arra gondol, hogy a férfi megbánta a tettét. Sok esetben az áll a háttérben, hogy a felek egy háztartásban élnek, és a nő tart attól, hogy a családi kasszát fogja terhelni a büntetés, vagy családfenntartó nélkül maradnak, ha börtönbüntetéssel sújtják a bántalmazót.

– A mindennapok tapasztalata arról árulkodik, hogy a hatóságoknak nem áll módjukban nyomon követni, hogy a bántalmazó fél betartja-e a távoltartási rendeletet, és nem lépnek fel eléggé hatékonyan, amennyiben megszegi azt…

– Volt a Nemzeti Liberális Pártnak egy kezdeményezése évekkel ezelőtt, ami a távoltartási rendelet betartásának a felügyeletét célozta, hiszen valóban ez is rendkívül fontos szempont. Ez azt jelentette volna, hogy ha távoltartási rendelet született az ügyben, a bántalmazónak digitális karkötőt kellett volna viselnie, így ellenőrizték volna, hogy betartja-e a rendelet előírásait, és valóban nem közelít az áldozathoz. Ezt azonban elvetették, nem álltak rendelkezésre a szükséges anyagi források a gyakorlatba ültetéséhez. A törvénymódosításunk elsődleges célja, hogy a nő, a család minél rövidebb időn belül biztonságba kerüljön. A folyamat gyorsítása érdekében nagyon fontos, hogy a helyszínre kiszálló rendőr is el tudja indítani az eljárást, mert hiába állampolgári kötelességünk, hogy tanúként elmondjuk, mit tapasztalunk a környezetünkben, például hogy a szomszédasszonyt hetente kétszer jól megverik, sok esetben a szomszédok nem vállalják a felelősséget, hogy elmenjenek és nyilatkozatot tegyenek, túl bonyulult a procedúra, és azt mondják, nem hiányzik nekik az ebből származó bonyodalom. Nem beszélve arról, hogy tartanak tőle, hogy a szomszéd, aki ellen vallottak, őket veszi majd célba. 

– Milyen szakaszban van a szóban forgó törvénymódosítási tervezet? 

– A héten elkészül a végleges változat, majd az következik, hogy más pártok részéről is támogató aláírásokat szerezzünk, és valószínűleg június utolsó hetében be is nyújtjuk. Várhatóan a parlamenti vakációt követően, ősszel kerül majd sor a tárgyalására. Hamarabb sajnos nem lehetett, mert kényes téma, emberjogi kérdéseket érint, ugyanis bármennyire is elítélendő az agresszorok tette, nekik is vannak jogaik, amelyeket figyelembe kellett venni a kidolgozás során. El kell mondanom, több kolléganővel is beszéltem, más pártok tagjaival, és elmondták, hogy támogatni fogják a módosítási tervezetet. 

Mindemellett azt gondolom, nagyon fontos, hogy minél többet beszéljünk erről a témáról. Amióta a kampány elindult, örömmel tapasztaljuk, hogy egyre többen keresnek meg, bizalommal fordulnak hozzánk bántalmazott nők is, akik elmondják, hogy jártak, és mit tudnak tanácsolni nekünk, törvényhozóknak. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy a nők nem ismerik  a jogaikat, félnek, úgy érzik, nem tudják végigcsinálni a hosszadalmas procedúrát, tartanak attól, hogy ez idő alatt ők meg a gyerekeik nem lesznek biztonságban. És itt ismét felmerül egy kényes kérdés, a védett otthonok helyzete Romániában. Rendkívül fontos lenne megkeresni a forrásokat, hogy a meglévő krízisközpontokat fejleszteni lehessen. Maros megyében például csak egy van. 

– A Maros megyei központ üzemeltetői néhány hete tették szóvá, hogy pótágyakat tesznek a szobákba, hogy ne kelljen elutasítani a veszélyben lévő nőket; legalább a jelenlegi kapacitás kétszeresére volna szükség…

– Igen, a Maros megyei krízisközpont is infrastrukturális beruházásokra szorul. Országos érdekeltségű programokat kellene indítani és forrásokat elkülöníteni, hogy a meglévő központokat fej-lesszék, illetve újabbakat hozzanak létre, mert egy idő után oda jutunk, hogy bátorítjuk a nőket, kérjenek segítséget, de nem lesz ahová befogadni őket. Az érintett civil szervezetek kezdeményezték, hogy legyen egy országos érdekeltségű program, ez van elakadva. Amikor az idei költségvetésről tárgyaltunk, külön megkérdeztem a miniszter asszonyt, mert ez a terület a munkaügyi minisztériumhoz tartozik, hogy milyen forrásokból fogják ezt lebonyolítani. Azt mondta, hogy uniós forrásokból próbálnak majd pénzt szerezni ezeknek a központoknak a fejlesztésére, vagy akár újakat létesítsenek. Mert Romániában vannak olyan megyeszékhelyek, ahol nincs is ahová befogadni a családi erőszak áldozatait. 

A másik nagy kérdés, hogy mi történik a vidéken élő nőkkel, akik nem rendelkeznek a szükséges információkkal. Például egy kis, elzárt településen nem tudja az asszony, hogy milyen joga van, hogy kihez fordulhat, szégyelli is, ha családi erőszak áldozata lesz, vagy lehet, elkönyveli magában, hogy megérdemelte. Ez a nagy kihívás, hozzájuk is eljuttatni az üzenetet. Ezért civil szervezetekkel együtt szeretnénk elindítani egy beszélgetéssorozatot, ahol a jogaikról, a lehetőségekről tájékoztatjuk a nőket. Azt szoktuk tanácsolni, hogy az első jelek után, amikor agresszívebbé válik a viselkedés, megtörténnek az első fenyítések, legyen egy menekülő útvonal, például az éjszaka közepén is felhívhasson egy szomszédasszonyt vagy a lelkészt, és ne szégyellje, hogy el kellett menekülnie otthonról, mert az ő meg a gyerekei testi épsége, élete forog kockán. Fontos tudatosítani az emberekben, hogy hívják bizalommal a 112 segélyhívó számot, ha ők maguk érintettek a családi erőszakban, de akkor is, ha például a kolléganőjük hetente kétszer úgy megy be dolgozni, hogy kék-zöld foltok vannak rajta, mert újra „elesett”. Igenis üljenek le vele, és biztassák, hogy menjen el a rendőrségre. Illetve vegyék fel a kapcsolatot a civil szervezetekkel, amelyek hasonló helyzetben támaszt tudnak nyújtani mind a bántalmazott nőnek, mint pedig a családjának. 

Lőrincz Csilla kolléganőm kezdeményezésére a Neeem! kampány keretében Maros, Hargita és Kovászna megyében szakemberek kiképeztek egy-egy csapatot, amelyek rendhagyó osztályfőnöki órákat tartottak az iskolákban arról, hogy mit jelent az erőszak, milyen formái vannak, milyen jelekre kell figyelni, mert úgy gondolom, fontos arra nevelni az ifjú nemzedéket, hogy csírájában meg kell szüntetni az erőszak összes formáját. Mert ha jelen van a családban, a gyerek ezt a modellt viszi tovább. Azt tapasztalom, hogy a mai 14-18 éves generáció rendkívül tájékozott és bátor, ösztönözni kell, hogy ha a családban erőszak történik, fogja meg a gyerek az édesanyja kezét, és mondja azt, hogy innen nekünk menni kell.

– Romániában köztudottan igen gyakori a családon belüli erőszak. Mi a helyzet ezen a téren az unió többi országában? 

– Nemrég háromnapos konferenciát szervezett az Interparlamentáris Unió erről, Tegyük hatékonnyá a nők elleni erőszakot szabályozó törvényt! címmel. Érdekes példák hangzottak el, például a moldovai példa: tavaly bevezették a sürgősségi távoltartási rendeletet, a rendőr a helyszínen kiállítja. Tavaly ezer távoltartási rendeletet adtak ki, idén már hatszázat kértek. A moldovai rendőrség elsődleges célja, hogy bízzanak bennük a nők, és visszaszorítsák a nők elleni erőszakot. Igaz, 2012 óta folyamatosan képezték erre a rendőröket, az igazságügyben dolgozókat, ami igen fontos szempont, hiszen ahhoz, hogy a rendőrséghez forduljanak a nők, kell bízzanak annak a hatékonyságában. Spanyolországban is kiválóan le van osztva, hogy kinek mi a hatásköre, együttműködnek az egyes hatóságok ezen a téren. Ami meglepő volt számomra, hogy nemcsak Romániában, hanem egész Európában probléma a nők elleni erőszak, de Nyugat-Európában sikerült a szigorított törvénykezéssel, illetve az illetékes hatóságok közötti együttműködéssel annyira fellépni ellene, hogy már nem annyira jellemző a testi erőszak, illetve az emiatt bekövetkezett elhalálozások száma is csökkent. Ezzel szemben nagyobb méreteket kezdett ölteni a verbális, a szexuális erőszak, valamint az internetes zaklatás.