2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Évbúcsúztató a megyei tanácsnál

A megyei tanácshoz év végi koccintásra voltak hivatalosak a marosvásárhelyi sajtó képviselői, ahol Ciprian Dobre tanácselnök töltötte be a házigazda szerepét.

A megyei tanácshoz év végi koccintásra voltak hivatalosak a marosvásárhelyi sajtó képviselői, ahol Ciprian Dobre tanácselnök töltötte be a házigazda szerepét. Az évbúcsúztató kolinda-összeállítással kezdődött. A magyar karácsonyi dalok ez alkalommal elmaradtak, nem úgy, mint az utolsó tanácsülésen, ahol a filharmónia kórusa Vasile Cazan vezetésével fele-fele arányban szólaltatta meg a magyar és a román karácsonyi énekeket.

Köszöntőjét azzal kezdte, hogy a magyar sajtó képviselőitől elnézést kért amiatt, hogy magyar énekek nem csendültek fel, de az ünnep szellemiségének nincs nemzetisége – mondta –, a dalok a kereszténység egyetemes nyelvén szólaltak meg.

A megyei tanácselnök megköszönte, hogy a sajtó időt szakított és eleget tett a meghívásnak. Véleménye szerint idén jó volt az együttműködés a megyei tanács és a sajtó között. Ezt a megyei tanács nagyon fontosnak tartja, hiszen a kommunikáció révén nyilvánosságra kerülnek a megye fejlődését elősegítő, főként a gazdasági fellendülést célzó tervek. Mint mondta, a tanács egész tevékenységét ennek a fejlesztésnek rendeli alá.

2014-ben két nagyon fontos beruházás konkretizálódott: a marosvásárhelyi körgyűrű megépítése, továbbá az autópálya két szakaszának, az Aranyosgyéres–Maros-ugra valamint a Marosugra–Marosvásárhely közötti szakasz kivitelezése. Félmilliárd eurós beruházásról van szó – ami nem az égből pottyant. Ehhez a megyei tanács és Románia kormánya jelentősen hozzájárult. Az autópálya 2015-ben biztosan megépül, és ezzel Marosvásárhely bekapcsolódik a korszerű úthálózatba. Az úthálózat bővítése jegyében 2016-ra a marosvásárhelyi körgyűrűt is próbálják befejezni.

A megyei tanács elnöke reméli, hogy megépül a Marosvásárhely–Iaşi autópálya, s a marosvásárhelyi repülőtér bekapcsolódik a nemzetközi légi forgalomba.

A megye elöljárója kifejtette, hogy a 800 kilométernyi megyei úthálózat felújítása, karbantartása új koncepció szerint történik jövőre. Az utóbbi 25 évben bizonyos szakaszokon aszfaltoztak, de az aszfaltozást követő öt évben senki sem végzett ezeken az utakon karbantartási munkálatokat. Ez odavezetett, hogy ez idő alatt az utak tönkrementek.

2015-ben folytatni kell a megkezdett munkálatokat, be kell fejezni például a Transilvania motorsportparkot és meg kell oldani a hulladékgazdálkodást – mondta a tanácselnök.

Ezzel és egy koccintással mindenkinek áldott ünnepet és boldog új évet kívánt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató