2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Európa-nap

  • 2014-05-08 15:17:01

Május 9-e az Európa-nap, az európai béke és egység ünnepe, ezen a napon emlékeznek meg a kontinensen a történelmi jelentőségű Schuman-nyilatkozat évfordulójáról. 

Május 9-e az Európa-nap, az európai béke és egység ünnepe, ezen a napon emlékeznek meg a kontinensen a történelmi jelentőségű Schuman-nyilatkozat évfordulójáról. 
Az Európai Unió tagországaiban május 9-én ünneplik az Európa-napot annak emlékére, hogy Robert Schuman egykori francia külügyminiszter 1950-ben ezen a napon vetette fel a mai EU elődjének tekinthető nemzetközi szervezet létrehozását. Az ünnep megtartásáról 1985-ben döntöttek az akkor még Európai Közösségeknek nevezett szervezet állam- és kormányfői. Európa napja – az európai himnusszal, zászlóval és a közös valutával együtt – az integráció legfontosabb jelképei közé tartozik.
„Ahhoz, hogy a békének meglegyen minden esélye, először egyetlen Európa kell. Immár nem puszta szavakra van szükség, hanem egy tettre, egy vakmerő és konstruktív akcióra” – mondta annak idején Schuman, hozzátéve: a kezdeményezésből „születik majd meg Európa, egy szilárdan egybeforrt és erősen összeácsolt Európa”.
Az Európai Szén- és Acélközösség, a Montánunió létrehozását kezdeményező Schuman-terv az úgynevezett 
„kis-Európa” koncepció nyitánya lett. Az integráció első lépcsőfokaként 1951. április 18-án írta alá Párizsban a Montánunió-szerződést Franciaország, Németország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg. Ez volt az első, európai szintű megállapodás, amelyet 1957. március 25-én az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) és az Európai Atomenergia Közösséget (Euratom) létrehozó Római Szerződés követett. Az EGK-ból, közkeletű nevén Közös Piacból nőtt ki fokozatosan előbb az Európai Közösségek, majd napjaink Európai Uniója.
Schuman javaslata új irányt adott az európai történelemnek. Fennállásának több mint fél évszázada alatt az EU rendkívüli sikereket ért el: biztosította, hogy tagországai békében éljenek, két nemzedékkel azelőtt még elképzelhetetlen mértékben emelte az életszínvonalat, határok nélküli egységes piacot és közös valutát teremtett, világméretekben is jelentős gazdasági hatalommá vált. Az utóbbi években ugyanakkor jelentős új pénzügyi, gazdasági és szociális kihívásokkal kell szembenéznie.
Az Európai Unió kapta a 2012. évi Nobel-békedíjat, a norvég Nobel-bizottság indoklása szerint az EU hat évtizeden keresztül meghatározó szerepet játszott Európa békés fejlődésében, „a demokrácia és az emberi jogok elterjesztésében”, és 1989 után hozzájárult a kelet-európai államok stabilizálásához.
Az Európa-nap mára szimbólummá vált. Ez alkalomból olyan rendezvényeket és fesztiválokat rendeznek, melyek közelebb viszik Európát a polgárokhoz, az unió népeit pedig egymáshoz. Idén az ünnep alkalmából május 4-én az Európai Unió strasbourgi intézményei megnyitották kapuikat a nagyközönség előtt, 10-én a luxembourgi, 17-én pedig a brüsszeli uniós intézményeket lehet meglátogatni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató