(Esti mese gyanánt)
Európa, ez a szép és vonzó leányzó egyszer kiment a kertbe játszani. A kertben különféle honos és hontalan virágok burjánoztak, televényből szítták magukba a táplálékot munkával, munkanélküli-segélyből, szociális kertészeti támogatás révén.
Aztán úgy 11 óra tájban, miként a rendőrség visszanyomozta az elrablás idejét, noha percnyi pontossággal nem volt meg az időpont, annyi azonban biztos volt, hogy egyedül tartózkodott a mondott ingatlan növénykerti együttesében, ui. öccsei éppen öntözési gyakorlaton voltak a közeli falvak egyikében, Mezőpotámiában, amely Mezőméhes és Mezőzáh között feküdt a horizont (sorozat) szélén. Öccseinek neve Tigris és Eufrátesz volt.
Amikor apja, Atlantisz bácsi megtudta, hogy a magas kerítésekkel körülvett és rendőri közegek által őrzött kertből ennek ellenére elrabolták vagy elcsalták, menten kitörte a magasfeszültségű eufrász, és szégyenében, hogy egyetlen lányát nem tudta épségben, szüzességben megőrizni az esküvőig, amit Mr. Nordy Amerigóval, a gazdag, de neveletlen herceggel kötött volna, elsüllyedt. Nagyon mélyre. A búvárok azóta is keresik. Mert arról meg volt győződve, hogy ártatlan leánykája tisztességére törnek az ártó afro-áspiskígyók. (Hogy mennyire ráhibázott, azt azonnal látni fogjuk.)
De a gyermek szülőanyja, a sokat látott, tapasztalt, csapásoktól sem kímélt anyja, Eurázsia Mária-Terézia nem adta fel a reményt, minden követ megmozgatott, minden erőt bedobott. Csak törölközőt nem. Azokat előbb kimosta, szilánnal megbolondította, Ariellel, a dalos varázslóval kiöblítette, és kitette a kertbe száradni, hátha az illat hazacsalogatja lányát. De csak a törölközőt lopták el, mint a kövesdombi óvodából a hintákat minden éjjel.
Ekkor találkozott egy magándetektívvel. Nő volt. És a nők sokkal jobban megértik egymást. A férfiakat tisztátalan szándék is vezérli, ha egy nővel üzleti viszonyba bonyolódnak. Főzetett egy jó erős kávét Eugénnel, az Eugenetikai Társaság főkávémesterével, és leültette a magándetektívet, aki kevés szóból is értett. A nő az elcsalásra gyanakodott, ezért átnézte a lányka eltűnésének napján megjelent újságokat. Hátha valami nyomra bukkan. Eleve kizárta az elmejátékból a bikát, amelyet annak idején a görögök csempésztek be az alaptörténetbe némi egyiptomi hatásra (vö. Ápisz-bika), különben is a bikát már rég nem szabad viadalni a hispano-amerikai kultúrákban, és jobb azokat meghagyni Pablo Picasso modelljeinek (legalább ott felismerhetők), a tereádorokat, pikadorokat és vidarokat, izidorokat és matadorokat pedig busásan nyugalmazták.
Valóban aznap éppen NATO-csúcs volt Brüsszelben, nos, erre a hegyre csalták ki Európát áspisék. A leányka még soha nem járt ilyen magas csúcson. Erősen szédült. Lefeküdt és elaludt. Egy korfa tövében, amely az öregedő népességet jelképezte. Mély álomba szenderülve talált rá harmadnapon a magándetektív nő, aki saját nevét kiáltotta: (H)Euréka! Ugyanis ő Európa mostohatestvére volt, akit még Archimédesz nemzett két tétel között unalmában.
Európa az elrablás után nyugtalanná vált, gyakran voltak émelygései, rosszullétei, szaporán kellett kiszaladnia a mosdóba, és ott könnyített gyomra háborgásán. Nem ritkán, naponta kért savanyú uborkát, akár szezonja volt, akár nem a politikában. És íme, kilenc hónap után egy egészséges fiút és leányt szült, akiknek a bőre sötétebb volt, mint az átlag európaiaké. Nagyon hasonlított áspisfalvi kérőihez, akik naponta kötöttek ki, ha nem fulladtak bele a tengerbe a magas kertkerítésnél, bárkán, csónakon, lélekvesztőn és megtévesztőn.
