2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Európa 2020: alig kerültek közelebb a kitűzött célok

  • 2013-10-29 16:54:53

Alig valamivel került közelebb 2012-ben az Európai Unió ahhoz, hogy teljesítse a 2010-ben, az úgynevezett Európa 2020 stratégia keretében kitűzött célokat – derül ki az Eurostat által kedden közzétett táblázatokból.

Alig valamivel került közelebb 2012-ben az Európai Unió ahhoz, hogy teljesítse a 2010-ben, az úgynevezett Európa 2020 stratégia keretében kitűzött célokat – derül ki az Eurostat által kedden közzétett táblázatokból.

A foglalkoztatás a 75 százalékos céllal szemben tavaly 0,1 százalékponttal, 68,5 százalékra csökkent, s egyre többeket fenyeget a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség. Uniós szinten 2012-ben 124,39 millióra becsüli az Eurostat az ebbe a csoportba tartozók számát, ami jelentős emelkedés az egy évvel korábbi 119,758 millióhoz képest. Még ennél is nagyobb mértékben nőtt az EU akkori 27 tagállamában a súlyos nélkülözésben élők száma: 2011-ben 43,42 millióan voltak ilyen rossz helyzetben, 2012-ben pedig a közzétett adatok szerint már több mint minden tizedik európai, 51,01 millió ember nélkülözött az unióban.

Valamivel jobb eredményeket tud felmutatni az EU az oktatás terén vállalt célok teljesítésében. A stratégia szerint az évtized végére a 18-24 éves korosztályban tíz százalékra kell csökkenteni azok arányát, akik „dolgukvégezetlenül” esnek ki az oktatásból, s a 30 és 34 év közötti uniós polgárok 40 százalékának kellene bírnia valamilyen diplomával. Az iskolaelhagyók aránya az előzetes adatok szerint a 2011-es 13,5 százalékos szintről 12,8 százalékra csökkent, míg a diplomások hányada 34,6-ról 35,8 százalékra emelkedett.

Emellett az EU az innováció, valamint a klímavédelem és az energiahatékonyság terén is vállalta meghatározott célok teljesítését. A kutatás-fejlesztésre fordított kiadásoknak a bruttó hazai termék 3 százalékára emelését vette célba, valamint azt, hogy az EU energiaigényének ötödét megújuló forrásokból kellene fedezni az évtized végén, s csökkenteni kellene az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását és az energiafelhasználást is. Ezeken a területeken azonban egyelőre nem tett közzé friss, 2012-es adatokat az Európai Unió luxembourgi statisztikai hivatala.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató