Még néhány hét maradt az idei évből, s nyakunkon a két választást is hozó következő esztendő.
Először az Európai Parlamentbe küldendő képviselőkre voksolhatunk jövőre, s noha egyes pártirodákban már elkezdődött a kampány szervezése, arról egyelőre nincs érdemi vita, hogy ki milyen programmal készülne a következő EP-mandátum során képviselni az érdekeinket.
Pedig volna miről beszélni. Például az uniós források fel (nem) használásával kapcsolatban pont a román uniós biztos illette heves kritikával saját pártjának kormányát, nem is egyszer az utóbbi időben. Ezzel a házon belüli támadással az illető hölgy lehet, hogy kihúzta magát pártjának a következő választásra esedékes jelöltlistájáról, de terítékre tett egy sok milliárd eurós kérdést, amely olyan forró kásának tűnik, hogy még kerülgetni sem hajlandók egyelőre a politikusok.
És az a baj, hogy ebben a problémakerülésben konszenzus van. Mert ez arra utal, hogy a főleg a nagy infrastruktúraprojektek pályázati alapjaival csapnivalóan gazdálkodó kormány teljesítményét látva, az ellenzéknek nincs ötlete, hogy miként kéne ezen a téren jobban teljesíteni. És ez csak egy szakterület, volna mit bőven beszélni az uniós alapok felhasználásáról más, tágabb összefüggésekben is. Egy, a témakörben a minap készült elemzés szerint az unióhoz való csatlakozásunk óta 16 milliárd eurót fizettünk be a közös kasszába, és 48 milliárdot kaptunk ebből a forrásból, ami, ha tudjuk is, hogy a lehívások nem egyforma ritmusban történtek minden időben, lebontva évi hárommilliárd euró nettó bevétel. Egyes politikusok szoktak is időnként kérkedni egy-egy sikeres pályázat kapcsán az uniós alapokból lehívott összegekkel, de a kérdéskör mélyebb vetületeit ritkán boncolgatják. Nem véletlenül, mert az eltelt tizenegy év során nemhogy a Nyugathoz való közelítés nem jött össze, de még az egykori szocialista barakktársak mögött is sikerült növelni az életszínvonalbeli hátrányunkat, ami egyértelműen jelzi, hogy ezeket a milliárdokat sem jó gazdaszellemmel költötték el. Ahogy ehhez a minap felszervált magas labdához viszonyultak, a tendencia a következő időszakban is megmarad, mert a jelek szerint nem az a fontos kérdés a politikum számára, hogy a pártcsaládokon belüli és az ország képviseletében való közös fellépéssel mit sikerül elérni az ország javára, hanem az, hogy ki kerüljön a listákra, és az így megszerzett pozíciók révén a haszon milyen csatornán érkezzen a megfelelő zsebekbe. Majd a választás előtt a szavazóknak is kitalálnak valami hangzatos lózungot, hogy legyen mit a kampányplakátokra nyomtatni.
