2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

ETV-ajánló

  • 2015-11-18 16:39:01

Kultúrcsepp; Profil; Portré – Habsburg Ottó

Kultúrcsepp
Főszerkesztők kerekasztala – Az erdélyi magyar irodalmi folyóiratok jelene és jövője címmel szerveztek beszélgetést a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében. A szakmai diskurzuson Balázs Imre József (a Korunk főszerkesztő-helyettese), Bege Magdolna (az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese), Karácsonyi Zsolt (a Helikon főszerkesztője), Kovács András Ferenc (a Látó főszerkesztője), Lövétei Lázár László (a Székelyföld főszerkesztője) és Tasnádi-Sáhy Péter (a Várad című folyóirat szerkesztője) vett részt. A november 21-én, szombat este 8 órától kezdődő Kultúrcseppben ebből a beszélgetésből kaphatnak ízelítőt az ETV nézői. Szó lesz többek közt az online és nyomtatott forma közötti átjárhatóságról, a fiatalok olvasási szokásairól, a lapok specifikumáról és a szerkesztési elvekről is. 
 
Profil
Az Erdélyi Magyar Televízió vadonatúj, sikertörténeteket bemutató magazinjában, a Profilban ezen a héten Ferenczy Botond Tamással ismerkedhetnek meg a nézők. A Kolozsváron élő, rendkívül sokoldalú képzőművészt nem egyszerű határok közé szorítani: nevezhetjük grafikusnak, festőművésznek, lakberendezőnek, sőt még graffitisnek is. Mindegyik munkájának alapja azonban a rajz, amit Botond még gyerekkorában, egy igen inspiráló környezetben szeretett meg. Többek közt erről a folyamatról is mesél a november 21-én, szombaton este fél 9-kor kezdődő magazinműsorban. 
 
Portré – Habsburg Ottó
Habsburg Ottó politikussal, közíróval, az utolsó Habsburg-trónörökössel láthatnak beszélgetést a nézők pénteken 21.35 órától.
Ausztriában, Reichenau an der Raxban született, az utolsó osztrák császár és magyar király legidősebb fiaként. 
Egyetemi tanulmányait a Leuveni Egyetemen végezte, Belgiumban. Itt szerezte meg a politika- és társadalomtudományok doktora címet is. 1936-tól tagja volt a Páneurópai Uniónak. 1957-től alelnöki, majd 1973-tól elnöki tisztséget töltött be. Tagja volt az Európai Parlamentnek 1979 és 1999 között. Sokat tett az Európai Unió bővítéséért, ezen belül azért, hogy Magyarországot felvegyék a tagállamok közé.
Feleségével, Regina szász-meiningeni hercegnővel hét gyermeket neveltek fel. 
Hét nyelven beszélt, nagy tudású ember volt. 2011 júliusában hunyt el.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató