Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Észak-Macedónia egy egészen új országnév a világ, Európa, a Balkán térképén. Maga az ország 1991-ben vált függetlenné a fokozatosan felbomló Jugoszláviától, mint annak legdélebbi tagköztársasága, amely a második világháború sorsszerűsége alapján került a mesterségesen létrehozott Jugoszláviához. Azelőtt soha nem volt független, eltekintve a Nagy Sándor uralkodása idején világbirodalomként emlegetett Makedónia ókori államtól, amely részben Észak-Macedónia területén húzódott. Történeti-etnikai alapon Észak-Macedónia mégsem tekinthető az ókori Makedónia utódjának. Egyrészt azért, mert a görög nyelvvel rokonságban álló, önálló nyelvvel rendelkező makedónok már eltűntek a térségből, s a mai Észak-Macedónia területén egy bolgárral azonos nyelvet beszélő szláv népcsoport él, sőt nagy számban albánok is. Másrészt a mai Makedónia egy szomszédos, észak-görögországi tartomány neve, amelynek lakóit a görögök a makedónok leszármazottainak tartják. Ezért Görögország mindvégig akadályozta a függetlenné vált ország nemzetközi elismerését Macedón Köztársaság néven. Ugyanakkor kifogást emelt Macedónia zászlaja és címere ellen is.
Függetlenségének kivívása után az új államalakulat és állampolgárai máris tudathasadásos állapotba kerültek. Új identitásuk legfőbb megtestesítői (országnév, zászló, címer) ugyanis „kakukkmadárként más fészkébe bújtak”. Vajon mifelénk milyen „fővesztéssel” járna, ha valaki megkérdőjelezné az ország, a nemzeti lobogó és a címer létjogosultságát? A független állammá vált Macedóniát a jogos görög tiltakozás miatt ideiglenes megoldásként csak Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság néven vették fel az Egyesült Nemzetek Szövetsége tagságába, majd az ország 1995-ben megváltoztatta zászlaját és címerét is. Utóbbira azért kényszerült, mert az eredeti zászló szimbólumát megtalálták Görögországban egy ősi sír feltárása közben a sírkőre festve. Görögország ezért embargót hirdetett Macedóniával szemben egészen addig, amíg meg nem változtatta a zászlaját.
A „hab a tortán” azonban a nemrég, 2019-ben lezajlott népszavazás, valamint a tény, hogy még az ország nevét is megváltoztatták a politikusok. Bár a népszavazás eredménye alapján a lakosság 65%-a ellenezte a változást, saját országukat kényszerből mégis átnevezték Észak-Macedóniára. Görögország ugyanis nyilvánvalóvá tette, hogy amennyiben ez nem történik meg, úgy megvétózza a 2005 óta tagjelölt Macedónia európai uniós csatlakozási kérelmét. A névváltoztatás eredményeképpen az azt követő évben Észak-Macedónia 30. tagállamként a NATO tagja lett.
Észak-Macedónia a volt Jugoszlávia legszegényebb vidéke volt, ahol a munkanélküliség ma is rendkívül magas. Függetlenedése után a fennálló problémákat csak fokozta a délszláv háború, a koszovói albán bevándorlás, a görög gazdasági embargó, majd az albán nemzetiségi feszültség, ami mind negatív hatással volt az ország amúgy is rossz gazdasági helyzetére. Az albán Balkánt vizsgálva fontos megjegyezni, hogy Észak-Macedónia a NATO-val együttműködve mintegy négyszázezer albán menekültet fogadott. Ezzel belső feszültségeket gerjesztett, mivel a Koszovói Felszabadítási Hadsereg – terrorista akcióktól sem rettenve el – arra törekedett, hogy egy új albán államot hozzon létre az ország területén. Végül az albánok és a kormány – görög és NATO-segítséggel – egyezséget kötött, ami a szeparatista törekvések felhagyásával járt az albán kisebbség által követelt jogok biztosításáért cserébe.
Észak-Macedónia területének a 85%-a hegyekből áll, világviszonylatban a második leginkább hegyekkel fedett ország. Mindössze Montenegró előzi meg, amely esetén a terület 89 százalékát borítják hegyek. És ha már hegyek… Észak-Macedóniának 14 olyan csúcsa van, amely kétezer méternél magasabb. A legmagasabb 2764 m.
Az ország többségében az ortodox keresztény vallás dominál, több mint ezer ortodox keresztény templommal. Azzal az elsődleges céllal, hogy a Szentírást könnyebben tudják terjeszteni, a kilencedik században Cirill és Metód itt találta fel a sajátos írásjeleket, és ezzel megalkották a szláv írást. Ezt az írásmódot használták a Dunától északra is egészen a 19. század közepéig.
Az ország fővárosa a félmillió lakost meghaladó Szkopje. 1963-ban egy hatalmas földrengés elpusztította a város nagy részét, ezer halottal és százezernél több hajléktalanná vált személlyel járt. A veszteség a jugoszláv tagköztársaság akkori bruttó nemzeti termékének a másfélszerese volt. Mindjárt létrejött a terv a romba dőlt épületek újraépítésére, de anyagiak hiányában a legnagyobb beruházásokra csak jóval később került sor. A Szkopje 2014 terv részeként túlzottan grandiózus és költségigényes módon húsz épületet és közel száz szobrot, szoboregyüttest építettek újra a belvárosban. Mindez aránytalanul nagy anyagi ráfordítással járt, több mint 700 millió dollárba került, ugyanakkor az épületeken látszik, hogy friss építésűek, annak ellenére, hogy rendeltetésük szerint az ókor és a középkor hangulatát idézik fel. Az emberek nyíltan tiltakoztak az egész építgetős cirkusz és a mögötte álló, bizonyosnak vett nagymértékű lopás ellen, és tüntetéseket szerveztek. Tiltakozásképpen a szobrokat és az építményeket festékbombákkal dobálták meg, emiatt igazán abszurdan néz ki a látnivalók többsége Szkopje belvárosában a fekete vagy színes foltokkal. A folyó felett átívelő három híd két oldalán, valamint a parlament és a múzeumok előtt sorakozó macedón hírességek – történelmi alakok, tudósok, művészek, papok – többségének a talapzatáról groteszk módon hiányzik a név, vagy festéknyomok takarják el. A nép akarata találkozott a hatósági közömbösséggel, esetleges egyetértéssel.
Szkopjében a szökőkutakkal, szobrokkal és emlékművekkel, római és makedón hősökkel díszített központi városrész állítólag világszinten is egyedülálló, ami azok sűrűségét illeti. A város főterén hatalmas fémszobrot kapott Nagy Sándor makedón uralkodó, aki egy ágaskodó paripán ül. Ez a szobor konfliktusforrás volt Görögország és Macedónia között, mivel a macedónok hiába állítják, hogy ők Nagy Sándor népéhez tartoznak, a görögök rácáfolnak, miszerint Nagy Sándor görög uralkodó volt. A konfliktust végül úgy oldották meg, hogy a szobrot átnevezték, azaz névtelenítették. A talapzatán az alábbi írás olvasható: „A hős a lovon”. Persze mindenki tudja, kiről van szó. Bizonyítéka ez annak, hogy az önmaga identitását kereső ország történelmi kilengéseit sikerült helyrebillenteniük a görögöknek. Ezzel szemben a rómaiak nem tiltakoztak a latinitásukat fitogtató népek túlzásai miatt, az viszont megállapítható, hogy az egykori román diktátor jóval kisebb méretű, de hasonló giccsparádét rendezett Bukarestben. Elég, ha az általa megtervezett Fehér Házra gondolunk, vagy a grandiózus tervek grandomán megtestesítőjére, a rekordméretekre törekvő ortodox katedrálisra, a nemzet templomára. De Kolozsváron és másutt is találunk aránytalanul magas talapzatokra elhelyezett grandiózus szobrokat...
Egyébként a lovon ülő hős szobra és az alapjainál vigyázó oroszlánok közvetlen szomszédságában mindkét irányban egy-egy kaszinó nyújt kontrasztot a városképre. Arrább hatalmas reklámok váltják egymást, és a kihalt téren meg-megfordul néhány ember, meg talán jelképesen egy-egy sánta kutya is. Az ismeretlen Nagy Sándor szobra és a kisebbik játékbarlangnak otthont nyújtó épület között egy kis téren márványtáblák utalnak arra, hogy Teréz anya éppen ott született (emlékháza néhány száz méterrel arrább látogatható). Némiképpen kételkedem, meglehet, csak oda szánják a mai életét a lovas és a diadalív közé. Igen, Észak-Macedónia is büszkélkedhet egy diadalívvel! A rajta található művészeti alkotások a macedón történelem legfontosabb pillanatait mutatják be. Ez a remekmű is erőltetettnek hat, és ugyanúgy arra utal, hogy a nemzet még mindig keresi az identitását. A nagyot „licitálások” helyett a nemrég létrejött fiatal ország retró világa a valóságban és látható hiteles nyomaiban legfeljebb a török világra vezethető vissza, és leghangsúlyosabban a kommunizmus korára terjed ki. Önámítás olyan régi időkről és másoktól átvett hősiességről regélni, ami alaptalan.
Amúgy a város igazi és legfőbb jelképe a folyó felett átívelő ötszáz éves kőhíd, amely összeköti a főteret a régi bazárral. Innen nézve is folytatódik a giccsparádé, amikor egészen szürreális módon szembeötlik a város közepén horgonyzó két kalózhajó (arrább egy harmadik is „kivetette a horgonyát”). Az egyik hajó étteremként működik, a másik ismeretlen gyújtogatók prédája lett, bizonyára a konkurenciát féltők jóvoltából, ám máig kiderítetlenül. A helyzet egyszerre groteszk és vicces, hiszen a Vardar folyó igen sekély, hajózásra alkalmatlan.
A városközpont természetellenes ókori hangulatot árasztó megtekintését követően, miután rágondolok a budapesti Hősök tere szívemhez közelebb álló lelkiségére, felkapaszkodom a dombon magasodó erődhöz. Ez az egyik megmaradt emlék azon látnivalók közül, amelyek részben épen maradtak Szkopje városában az 1963-as földrengés után. Sajnos az erőd szépsége meg sem közelíti az eredeti formáját, de a kilátás a városra megéri a fáradozást. Ezek a valóban több évszázados ódon falak jelentenék az igazi értéket, de restaurálásuk még várat magára. Megbecsülés helyett romok, szemét, kosz, rendezetlenség. Nem arra kellene-e büszkének lenni, azt ápolni, aminek a birtoklása vitathatatlan? Ehelyett a külső kényszerből megváltoztatott országnevű Észak-Macedóniában a névtelenné lefokozott nemzeti hős került előtérbe.
Befejezésül még annyit, hogy Észak-Macedónia a bizánci-török örökség, valamint természeti szépségek látnivalóit is tartogatja az odalátogató számára. Az Ohridi-tó természeti szépségei, valamint a tó keleti partján fekvő Ohrid város történelmi negyede egyaránt a világörökség részét képezi. A világon összesen 28 olyan objektum létezik, amely mind kulturális, mind természeti szempontból, kétszeresen is a világörökség részévé lett nyilvánítva. A leírások szerint Ohridban található a világ legtöbb, egy négyzetméterre eső temploma, ezért úgy is emlegetik, mint „Balkán Jeruzsáleme”. Legjelentősebbek a 11. századi Szent Szófia-székesegyház, mellette a Kr. e. 2. századból származó ókori színház, valamint a Szent György-templom és a Szent Mária Perivleptosz-templom a szép kilátást nyújtó Samuil erőd középkori falai alatt.