2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Úgy tűnik, hivatalosan is megkezdődött a strandidény, a hét végén már belépőt kellett váltani azoknak, akik a marosvásárhelyi Víkendtelepre látogattak. Jó hír, hogy este 7 óra után nem kell jegyet vásárolni.


Úgy tűnik, hivatalosan is megkezdődött a strandidény, a hét végén már belépőt kellett váltani azoknak, akik a marosvásárhelyi Víkendtelepre látogattak. Jó hír, hogy este 7 óra után nem kell jegyet vásárolni.

Mátyási Levente, a Víkendtelep vezetőhelyettese elmondta, szombat-vasárnap már alkalmas volt az idő a fürdésre, a medencék vizének a hőmérséklete elérte a húsz fokot, ezért elkezdtek belépőt szedni. A hét végén naponta ezer-ezerkétszáz strandoló látogatott el a népszerű üdülőközpontba, ami a telep vezetősége szerint egyelőre kevés, ugyanis csúcsszezonban ennél hétköznaponként is jóval többen váltanak jegyet. A júliusi-augusztusi kánikulában előfordul, hogy egy-egy szombaton vagy vasárnap hét-kilenc ezren strandolnak a Víkenden. A belépő ára változatlan, a felnőttek 6 lejért, a nyugdíjasok, gyerekek és egyetemisták 3 lejért válthatnak jegyet.

Mint ismeretes, tavaly a marosvásárhelyi tanács megszavazta, hogy strandidényben a telepre 19–22 óra között két lej ellenében lehet belépni. A tanácsosok akkor arra hivatkoztak, hogy az önkormányzathoz az előző években számos panasz érkezett amiatt, hogy egyesek megvárták a 7 órát, hogy ne kelljen fizetni, és tisztálkodásra használták a medencék vizét, esetenként koszos ruhával mentek be a vízbe. A helyi rendőrség hiába járőrözött a strand területén, teljesen nem tudták kiszűrni ezeket az eseteket, így a 7 óra utáni díjmentesség megszüntetésével ezeknek a helyzeteknek szerették volna elejét venni. Ez viszont felháborodást keltett, hiszen az esti órákban legtöbben nem strandolni, hanem csupán sétálni szeretnének, vagy elfogyasztani valamit egy teraszon, vagy éppen a munkaidő lejárta után a szülők a játszótérre viszik gyerekeiket. Ezért idéntől ismét ingyenessé tették a belépést este 7 óra után.

 

Új játszótér várja a legkisebbeket

Akik az elmúlt hetek során jártak a Víkenden, látták, hogy eltűnt a csúszdás gyerekmedence szomszédságában lévő régi játszótéri bútorzat, és új elemek kerültek a helyükbe. A vadonatúj játszótér a somostetőihez hasonló, és hivatalos átadására tegnap került sor.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató