Népzene, néptánc jubileumi előadás-sorozatra voltam hivatalos, mégis Honthy Hanna Az én mamám c. dalának utolsó sora cseng a fülemben, amikor e sorokat jegyzem a Marosvásárhelyi Állami Székely Népi Együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából rendezett egyhetes ünnepség kapcsán.
Bizonyára sok szakvélemény jelenik meg táncmesterek, népzenészek, újságírók tollából, fotók, videofelvételek látnak napvilágot, hisz ez az informatikai forradalom megannyi lehetőséget kínál, de nekünk, a színpadról nyugdíjba vonult együttestagoknak mást-mást jelent a sok év utáni együttlét.
Elsősorban jó látni, hogy utánpótlásban nincs hiány, nem kell csüggednünk, hogy kihalófélben van a népzene, néptánc. Ezt is láthatta és értékelhette a napokban a nagyérdemű.
Ebből a hat évtizedes múltból 30 év alatt én is – mint az együttes zenekari tagja – átéltem mindazt, amit a sors nekünk tartogatott. Az összehasonlítás háládatlan dolog, de mégis ezt teszem, mert bőven akad pró és kontra. Az átkosban csak egy tévécsatornát nézhettünk, és nem akármit. Nem volt internetünk, de volt kezdetben a 134 tagú Állami Székely Népi Együttesünk, fél-szimfonikus zenekar, tánckar, 50-tagú kórus, jó pár népdalszólista, és mint kisegítő személyzet az adminisztráción kívül műszaki gárda, szabóság, csizmadiamester stb. Az intézmény helyiségét jó párszor cserélték, amíg a saját székházát birtokba vehette. Voltunk a Városháza utca 1. szám alatt, a mai Kereskedelmi és Iparkamara épületében, a Bolyai téren, párhuzamosan a tornakertbeli próbateremmel. 1970-ben a kórust a filharmóniához csatolták, és a versenyvizsgával újraalakult csökkentett létszámú együttes a református egyház Forradalom utcai épületében húzta meg magát mostoha körülmények között, míg 2007-ben a kövesdombi mozit színpaddal kiegészítve az együttes profiljának megfelelően felújították.
Az új színház megépülése előtt a három művészeti intézmény osztozott a Kultúrpalota nagytermén, a színház (1962-től mindkét tagozata), a filharmónia és a népi együttes. A miénk a keddi nap volt, és amikor nem volt kiszállásunk vagy turné, ott tartottuk a telt házas előadásainkat, vagy bemutatók előtt teremhiány miatt az akár éjszakába nyúló főpróbákat.
A nagy együttessel akár kéthetes országos turnékra jártunk, főleg városok színháztermeiben, de sportcsarnokokban is felléptünk, a kisformációs csoportjaink eljutottak Erdély mondhatni minden kis magyarlakta falujába. Tartottunk előadásokat fűtetlen termekben is, de a telt házas nézőtér és a tapsvihar mindezért kárpótolt. Volt moldovai turnénk és a román tengerpart is többször szerepelt a „kívánságlistánkon”.
A külföldi turnékról csak annyit, hogy a régieknek kevesebb adatott meg, de így is sikerült eljutnunk a volt NSZK-ba, Hollandiába, Ausztriába és a távol-keleti országokba. Itt már hosszabb volna a felsorolás.
Voltunk elszállásolva első osztályú szállodákban, de tömegszállásokon és magánházaknál is. Mindenütt „volt siker, vastaps, s utána kínálás, ezért esett rosszul őtőle a válás”, szólt a bemondó szövegeiben, mert más volt a műsorszerkezet, nem a táncház, a táncszínház, ami a mai trend. A hármas formáció előadásain a Mojszejev előadásaira emlékeztető zenekar, tánckar, énekesek részvételével táncszviteknek, népdalfeldolgozásoknak, népszokásoknak tapsolhatott a közönség. A kisformációs, úgynevezett falujáró műsorainkat mozaikszerű, általában vidám bemondószövegekkel tarkított táncok, népdalcsokrok, mókás jelenetek alkották. Mindenik műfajnak megvannak a fogyasztói, jól megfértek és ma is megférnének a színpadon.
Amit hiányolok az ünnepsorozatból, hogy elmaradt (remélem, nem véglegesen) a Székely Szabó Zoltánnak tollbamondott visszaemlékezéseink, történeteink egy csokorba szedett gyűjteményének nyomtatott kiadása. Úgy érzem, hogy a fent említett írás dokumentumjellegű, mert sok-sok volt és jelenlegi együttestag élményeit, véleményét osztaná meg az érdeklődőkkel, de velünk, régi és jelenlegi együttestagokkal is.
Az alapító, avagy a későbbi együttestagokból sokan már nem lehettek köztünk, mert immár az angyalokat kápráztatják el az erdélyi népzene, néptánc gyöngyszemeivel. Ők fentről figyelnek ránk, hogy az aktív hátramaradottak itt a földi életükben folytassák az általuk és általunk hátrahagyott nemes feladatot, hogy őrizzék, ápolják a népi kultúrát! Emlékezzünk rájuk lehajtott fővel!
Sajnos nem mindenik eseményre jutottam el, de az igazgató úr, Barabási Attila Csaba jóvoltából az együttes internetes oldalára feltett ezernyi fotó és jó néhány videofelvétel részben kárpótolt. Nem mindenkit sikerült értesíteni az eseményről, foghíjas volt az együttestagok jelenléte. Egyesek igazoltan hiányoztak, mások távolmaradása megkérdőjelezhető. Kár volt nem részt venni, mert életre szóló élménnyel lettünk gazdagabbak.
Lehetnek hiányérzeteink,
lehetnek más-más elvárásaink, óhajaink, de így is meghatódva, őszintén kijelenthetem: És mégis szép volt!
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
