2020. július 3., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vigaszajándék, virtuális kézfogás

A mindnyájunkat foglalkoztató témáról kértem 150-200 szavas angol nyelvű fogalmazást 12.-es diákjaimtól, akik jól beszélnek-írnak angolul, sokuk letette már a közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgát. Olyan érzéseket, gondolatokat fogalmaztak meg, amelyeket magyarra fordítva szeretnék másokkal is megosztani. Legyen ez egy kis vigaszajándék a Bolyaiban angolt tanuló Xll. C, E és G osztályos diákjaimnak, akiktől most virtuális kézfogással-öleléssel búcsúzom. 


Az egyik legnagyobb kihívás

„Kedves Tanárnő! 

Először is, remélem, hogy a tanárnő jól van és egészséges. Ami engem illet, az első egy-két hét nagyon unalmas volt: csak filmeket néztem és ettem. Úgy éreztem, hogy nem bírom ki. Aztán készülni kezdtem a matek érettségi vizsgára, és nekifogtam rajzolni is. Eddig soha nem rajzoltam, de ez most pihentető. Két hét után tanulni kezdtem a románt és a magyart is, így lassan, de biztosan haladok, és nem hagytam abba az angol nyelvet sem… Ezenkívül minden nap edzek is itthon. Már van nyári kondícióm, így most csak a nyár hiányzik, hogy túrázni tudjak.” (Mózsa Attila)

„Ez a világjárvány bizonyosan az egyik legnagyobb kihívás a mi nemzedékünk számára. Az érzéseink nagyon különbözőek és gyorsan változnak. Először tetszett a karantén, mert a saját tempómban tanulhattam. Volt időm arra, hogy segítsek a szüleimnek a házunk körül végzett munkákban, például fűnyírás, locsolás a kertben. Az első hetekben a helyzet jónak tűnt, és a gyógyult esetek száma is jól alakult. Úgy éreztem, az egész csak pánikkeltés, hogy az emberek óvatosabbak legyenek. Ugyanakkor minden jó dolognak van rossz oldala is. Most unalmas. Az online órák pedig kezdetben jónak tűntek, sok tanár megpróbálta a legtöbbet nyújtani, de sajnos bizonyos esetekben ez nem működött megfelelően.” (Bakos István Csongor)


Hiányzik az iskola és a rendszer

„A pandémiával való szembenézés rengeteg stresszt okoz, ami elkeserít. Az otthon maradás jó a diákoknak, hiszen tanulniuk kell – állítják sokan –, de személyes okokból ezzel én nem értek egyet. Nálam a probléma a bizonytalanság. Számomra fontos a rutin. Az évek során kidolgoztam egy rendszert, ami működött. Most át kell gondolni mindent, és alkalmazkodnom kell az új szabályokhoz. Hiányzik az iskola és a rendszer, amit ismerek. Egyébként örülök annak, hogy a családommal lehetek, ami az én esetemben rendkívül ritka.” (Barabási Csenge)

„Végzős hallgatóként szerintem ez egy kis segítség számunkra, mivel teljes mértékben a vizsgatantárgyakra összpontosíthatunk. Úgy gondolom azonban, hogy ez a helyzet negatív hatással van sok területre, például az iparra. A gyárak és vállalatok számára nehéz lesz visszatérni a normalitáshoz, és a gazdaság is nehezen fog visszaépülni.” (Demeter Szabolcs) 


Pénzügyi és pszichológiai katasztrófa

„A világjárvány milliókat érinthet, akik elveszítik a munkahelyüket. Ennek ellenére számomra pozitívumot is hozott: barátságokat és időt a kikapcsolódásra. Annyi szünetet tarthatok, amennyit csak akarok, és segíthetek a családomnak a háztartásban. Ez segítőkészebbé és társaságkedvelőbbé tesz engem.” (Topor Daniel)

„Számomra az is tökéletes, hogy nem kell reggel hatkor felkelnem. Nagyszerű dolog itthon ülni az osztályterem helyett. Rendes családom van, nincsenek konfliktusok közöttünk, úgyhogy jó együtt lenni.” (Fodor Csanád)

„Amikor elkezdődött ez a Covid–19-dráma, nem hazudok, boldognak éreztem magam, mert iskolai szünet volt. Aztán két héttel később már úgy éreztem, hogy ez a legrosszabb valami. Az otthoni karantén rendkívül káros volt a kapcsolatom és a mentális egészségem szempontjából. Nem volt kedvem semmihez, és kicsit depresszióssá váltam. Aztán elmentem Magyarországra vizsgázni, és hazatérésem után két hétig kellett bezárva maradnom. Rosszabb volt, mint korábban. (…) Ez volt a legkellemetlenebb időszak az életemben.” (Zalányi Dávid)

„Nagyon zavar minden körülöttem. Személy szerint megértem, mit kell tennem, milyen kötelezettségeim vannak, de kicsit félek is, mert annyi vélemény és eltérő nézet van a vírusról, a világjárványról és minden egyébről, hogy úgy érzem, senki sem tudja pontosan, mi történik.” (Molnár Anita) 


Szürreálissá vált világ 

„Véleményem szerint a világjárvány legnagyobb problémája a félretájékoztatás. Látom, hogy a barátaim és a rokonaim hisznek minden jelentéktelen dologban, amit az interneten látnak, még akkor is, ha ismeretlen forrásból származik. És ez pánikhoz vezet. A pánik izgalmas dolog számomra, az agyunkban lévő vegyi anyagok befolyásolják a gondolkodásunk mechanizmusát. Személy szerint úgy tekintek erre a járványra, mint ami segített nekem egy jó munkatervet készíteni a magam számára, sőt egészségesebben táplálkozni.” (Hajdú Hunor)

„A szüleim és a nagyszüleim meséltek nekem a régi, nehéz időkről: a II. világháború, a kommunizmus, a diktatúra, üres üzletek, élelmiszerhiány. Soha nem értettem, de valahogy nem is érdekelt. Olyan távoli, szürreális, régmúlt világ volt. Most az enyém vált ilyenné! A művészeti iskolában az egyik kedvenc festőm, Salvador Dali szürreális fantáziavilága vált valósággá. Ez a világjárvány drámaian megváltoztatta az életünket, amit kénytelenek leszünk majd mi is elmesélni gyermekeinknek. Ők ugyanolyan hitetlenkedéssel fognak hallgatni minket, mint mi a szüleinket.” (Kakucs Orsolya)


Percenként jön a mentőautó 

„Ez az egész helyzet nagyon nehéz, főleg, ha valaki fertőzött területen él. A faluban sok fertőzött ember van, sőt halott is. A mentőautó percenként jön, és minden alkalommal elfog a rettegés, mikor meghallom a szirénákat. Rendőrök és katonák járőröznek az utcákon. Ez az egész helyzet nagyon depresszív hatással van az emberekre. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha ezt megélem.” (Már Zsolt)

„A világjárvány olyan gyorsan jött, hogy nem is tudtunk elbúcsúzni egymástól... Otthon maradunk, számoljunk a napokat, kényszerítjük magunkat, hogy tanuljunk, online kurzusokon veszünk részt, mosolygunk a kamerába, harcolunk a magánnyal. Csak annyit tehetünk, hogy képletesen fogjuk egymás kezét, és azt mondjuk: minden rendben lesz.” (Fülöp Koppány Bence)

„Soha nem gondoltam volna, hogy valaha hiányozni fog az iskola, vagy szomorú lehetek amiatt, hogy nem hagyhatom el az otthonom. Ez a karantén 50. napja, és egyre reménytelenebbnek érzem magam. (…) Amikor elkezdtem, valami pozitív élményről akartam írni… Azt hiszem, nem jött össze.” (Fodor Orsolya)

„A karantén ideje nagyon nehéz volt számomra. Társasági ember vagyok, szeretek együtt lenni a barátnőmmel. Rossz érzés hetente csak egyszer látni őt. Megpróbáltam a tanulmányaimra összpontosítani, de tíz modell megoldása után az összes túl könnyűvé vált és unalmas lett. Viszont sok nagyszerű filmet néztem, például a Vendettát, a Keresztapát és sorozatokat is.” (Fancsali Dániel)


A legrosszabb, hogy elmarad a búcsúzás

„A legrosszabb az, hogy nem lesz lehetőségünk elbúcsúzni, ahogy a korábbi nemzedékek tették. Próbálok pozitív maradni (bár ez nagyon nehéz), és megtalálni azokat az apró dolgokat, amelyek boldoggá tesznek.” (Szabó Dóra Renáta)

„Két szó jelzi, hogy éreztem magam a világjárvány kezdete óta: csend és béke. Bár továbbra is nehézségekkel szembesülök, tehát a napjaim nem mindig békések, de legalább mindig csendesek. Gyakran meditálok a nap folyamán, hogy félelem és szorongás nélkül vészeljem át ezt az időt. Tervnek megfelelően osztottam be a tanulnivalót. A józanság megóvása érdekében általában minden második nap futok. Mióta az élet minden nap új meglepetést tartogat számomra, rájöttem, hogy jobb, ha nincsenek elvárásaim a bizonytalannal szemben.” (Izsák Attila)

„Annak ellenére, hogy azt mondták, valószínűleg hamarosan nálunk is érezhető lesz a hatása, kezdetben nagyon távolinak és végső soron lehetetlennek tűnt, bár tudósok sokasága értekezett naponta a veszélyről.” (Molnár Krisztián)

„Nekem tetszik ez a helyzet, mert rengeteget olvashatok, olyan könyveket, amelyeket soha nem olvashattam volna el, ha rendesen iskolába kellett volna járni.” (Végh Márk)

„Nem hátrány, hogy itthon kell maradnom, mert falun élek, mindig akad a ház körül valami munka, amit örömmel végzek.” (Kovács Sándor)

„Hogy ennyit tudok pihenni, az minden, amiről álmodtam, évek óta túl fáradtnak éreztem magam, erre szükségem volt. De ez már túl sok. Hiányoznak a barátok, az iskola, aztán az emberi interakciók, az ölelések, minden… Be vagyunk zárva, ami azt jelenti, hogy biztonságban vagyunk, van menedékünk, HÁZ, de soha nem éreztem ennyire elveszettnek magam, utálom a digitális iskolát.” (Könczey Hunor)„Az aktív felidézés technikáját használom, ami egy harvardi tanulmány szerint a legjobb módja annak, hogy esszék szövegét megjegyezzük. (…) Hogy őszinte legyek, egészen jól telt az elmúlt hónap. Nagymamámhoz költöztem, hogy mellette legyek, és a csípőműtéte után segítsek a főzésben. Igazán jó, és csendes a ház, nem tudok jobb helyet elképzelni a tanulásra. 

Remélem, a tanárnő jól van, és minden jót kívánok ezekben a nehéz időkben.” (Kelemen Nándor)

Székely Emese