Értelmiség
2012-01-10 14:53:34
- Joó Kristóf
Érteni – kinek is jutna eszébe kételkedni abban, hogy ezt az alapszavunkat mindenki érti!
Érteni – kinek is jutna eszébe kételkedni abban, hogy ezt az alapszavunkat mindenki érti! Azt azonban jószerével csak az etimológus nyelvészek tartják számon, hogy az ért(eni) az (el)ér szóra vezethető vissza. Aki ért valamit, az a szellemével „megérinti” a tárgyat, nagyjából azt mondanánk róla: értelmileg megragadja. Egyébként hasonló eset a fog igénké is: tudniillik aki ért, az megfog, felfog.
De milyen messze van az ért szó jelentéseinek családfájában az értelmiség! Nyilvánvaló, hogy többszörös képzés nyomán honosodott meg nyelvünkben ez a szó; írott formában először 1833-ban találkozhatunk vele. A szó jelentésének társadalomtudományi meghatározása korántsem egyszerű dolog, az egyszerűség kedvéért most egyezzünk ki abban, hogy olyan tanult emberek laza csoportja az értelmiség, akiknek érdeklődése a folyamatos rákérdezőigényben gyökerezik, tudásukat pedig többé-kevésbé rendszeresített módon, intézményes oktatás révén szerezték.
A tanult emberek e csoportja sok évszázadon keresztül a humán műveltségben érezte otthon magát, s e kultúrát nyelvileg leginkább a latin hordozta. Aki tudott latinul, vagyis deákul – ahogy magyar földön évszázadokon át mondták –, és e nyelven különösebb nehézség nélkül meg tudta mutatni (leginkább bölcsészi vagy jogászi) felkészültségét, azt a 18–19. században leginkább lateinernek mondták (persze német gyökerű szóval). A lateiner és az értelmiségi között tehát nagyjából egyenlőségi jelet tehetünk, még ha az „értelmiségi” kifejezésünk kétségkívül meg is tagad mindenféle nagyvonalú vagy pajkos összekacsintást – ahogyan a „lateiner” teszi.
De persze szót kell ejtenünk az értelmiségi ember francúz eredetű megnevezéséről, az entellektüelről is. A szó nyilvánvalóan az intellektuális képességek és felkészültség diadalát hirdeti, bár választékossága folytán e kifejezés inkább az „értelmiségi zsargonban” használatos. Nehezen is képzelhető bele, mondjuk, egy gyergyói fafeldolgozó munkás szájába.
Az alkotó értelmiségi jeles tulajdonsága az erudíció, vagyis az újat létrehozás képessége, a műveltségen alapuló kreativitás. Az erudíció (természetesen szintén latin eredetű szó) melléknévi alakja az eruditus. Ezt szótárszerkesztőink sokféle szóval próbálták, próbálják magyarítani, de nem egyértelmű sikerrel. Leginkább ezeket a megfelelőket találjuk rá: „a szónoklati mesterség szabályai szerint kidolgozott” (vagyis akadémikusan megformált), finom, kifinomult, gyakorlott, ízléses, járatos, művelt, műértő, tudós stb.
Valami kényelmetlenségfélét azért gyakran érezhetünk az értelmiségi – és szórokonai – használatakor. Valószínűleg azért, mert legyen bár mégoly szerény is a diplomás (?) szellemi foglalkozású ember, akire ráillik, az értelmiség(i) szavunk vélhetőleg soha nem fog megválni – mint Schlemihl Péter – az árnyékától: a verbális kivagyiságtól, a magasabbrendűség-mítosz rejtett dölyfétől.
