Visegrádon találkoztak november 11–13-án a Kárpát-medencei magyar médiaműhelyek újságírói és vezető munkatársai. A második alkalommal megtartott tanácskozás résztvevői az egységes magyar médiatér aktuális kihívásaira kerestek válaszokat. A gazdasági válság és a háború újabb nehézségeket gördített az értékteremtő, közösségformáló sajtó elé, állapították meg egyhangúlag a médiamunkatársak. Az első alkalommal kiosztott Kosztolányi-díjat a kárpátaljai Dunda Györgynek adományozták.
Gazdasági alapon működtetett média
A határon túli médiának nagy szerepe van abban, hogy a magyar nemzet egysége megvalósul – értékelte az elmúlt időszakot Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Külön kiemelte a külhoni médiának a tavaszi magyarországi választások eredményében játszott szerepét. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy többnyire gazdasági alapon kell működtetni a médiát: mivel, ha ellenzékbe kerülnek, akkor „fenntarthatatlanok lesznek a polgári-keresztény médiumok”. Véleménye szerint a nyomtatott sajtó hatása rendkívül csekéllyé vált, és megnőtt az online tér fontossága. A határon túl is tekintettel kell lenni ezekre az alapelvekre. (A Népújság munkatársai által létrehozott kiadó több mint három évtizedes fennállása alatt már kezdetektől tudatában volt ennek, ezért piaci alapon és nem érdekcsoportok kénye-kedvének kiszolgáltatva működteti Maros megye egyetlen magyar nyelvű napilapját. A nehéz gazdasági körülmények ellenére vállaltuk, hogy az előfizetők hűségére számítva még évtizedekig megjelentetjük a nyomtatott újságot – szerk. megj.)
A Kárpát-medence egységes médiatér – állapította meg Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. A hírek ugyanabban a pillanatban jelennek meg határon túl is. A legfontosabb eredmények közt említette, hogy 1,15 millió külhoni magyar tette le az állampolgársági esküt, és ebből 318 ezer élt szavazati jogával a tavaszi országgyűlési választásokon, 94 százalékuk a kormányt támogatta.
– Megváltoztak az olvasási szokások. Előtérbe került az online – kezdte előadását Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke. – Az online egy csodálatos platform, a gyorsaságot kínálja föl számunkra. Viszont az előttünk álló kihívás az, hogy hogyan legyünk hűek ahhoz a közösséghez, amelyben létezünk, a magyarságunkhoz, és legyünk hűek szakmai normáinkhoz. Na, ezzel probléma van.
De kik az online olvasók? Ne legyenek illúzióink. Márkahű olvasói az online felületeknek megdöbbentően csekély számban vannak. A nyomtatott sajtó világában az olvasó ragaszkodik egy újsághoz vagy folyóirathoz. Ez a márkahűség. Az online világban a Facebook-csatornákon keresztül ösztönösen vagy a híraggregátor oldalakról, illetve a keresőmotoroknak köszönhetően oda mennek, amit kidob nekik a rendszer. Így szinte képtelenség márkahű tömegeket megtartani.
Egy olyan korban, ahol a figyelemhiány nem egy betegség, hanem egy állapot, az emberek figyelme szétszóródik. Számunkra az a kérdés: hogyan tartod meg őket? Vagy lemondasz-e róluk, és egyfajta szakmai hűség jegyében, az általad korábban jelentett elvek szerint csinálsz újságot? Ez egy nagyon szép tartás lenne, de vesztes pozíció. Két hétfejű sárkány uralja a médiateret az egész világon: a Google és a Facebook. És mi nem tudjuk mind levágni a fejét ennek a két sárkánynak. Nincs más megoldás: meg kell etetnünk, hogy a keresőmotorjaik ide vonzzák az olvasókat. Ez nem megalkuvás. Ha ezt nem tesszük meg, nem tudjuk az üzeneteinket eljuttatni a vegyes összetételű, lehetséges olvasóinkhoz.
A közösségi média foglyai vagyunk
A televízió, a rádió, az online portálok és nyomtatott sajtó halott, csak még nem vették észre – állapította meg Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. Mielőtt bővebben elemezte volna a kultúra strukturális válságát, kitért a Krónika és Székelyhon napilapok megszüntetésének körülményeire:
– 2012-ben nagy hiányérzetünk volt az akkori erdélyi magyar médiatér kapcsán, tehát akkor találtam, találtuk ki a Főtér nevű portált, és ehhez kértünk a magyar kormánytól segítséget. Segítettek és lehetőséget biztosítottak számunkra, hogy megépítsük a portált. Cserébe segítenem kellett a nem sokkal később magyar tulajdonba kerülő székelyföldi lapok szakmai igazgatása tekintetében informálisan, később az alapítvány kurátoraként. Aztán a G nap után ez a portfólió csődközelbe került. Ezért átvittük egy másik cégbe. A lényeg az, hogy 2018-ben stabilizáltuk az Erdélyi Médiatér Egyesület égisze alatt. Talán akkor mondtam Csíkszeredában az ott összegyűlt újságíróknak, hogy ez ma a magyar nyelvterület legszabadabb szerkesztősége, gyakorlatilag senki nem szól bele az ő újságírói szakmai munkájukba. Ugyanakkor azt is jeleztem a kollégáknak, hogy ez egy lehetőség, amivel vagy tudnak élni, vagy belekényelmesednek ebbe a szabadságba. És ha belekényelmesednek ebbe a szabadságba, akkor el fogjuk veszíteni a harcot. Ha nincs teljesítmény, akkor el fogjuk veszíteni a harcot. Aztán nem emiatt veszítettünk most éppen teret, hanem a gazdasági helyzet miatt. A strukturális válságra nem lehet konjunkturális választ adni. Magyarán a több pénz most nem megoldás.
A strukturális válság megfejtése kapcsán előtérbe kell hozni, hogy ma már a monokróm médiát, tehát a klasszikus médiát felzabálta a közösségi média. Tehát az oszd meg és uralkodj! Egész egyszerűen nincs az a tartalom, ami képes lenne szélesebb tömegekhez eljutni, tehát ma mi a közösségi média foglyai vagyunk, nem kiszolgálói, nem használói, hanem foglyai vagyunk, kiszolgáltatottak vagyunk a különböző közösségi médiának. Ez rányomta a bélyegét az újságírói munkára is.
Identitásmegőrzés vagy globalizáció?
Az olvasó számára teljesen mindegy, hogy egy tartalom saját anyag-e vagy átvett információ – vélekedett Toót-Holló Tamás, az egyik panelbeszélgetés moderátora. Ez óriási dráma. Amint Molnár Judit, a felvidéki Ma7 médiacsalád főszerkesztője mondta, ha elengedjük a nyomtatott sajtót, akkor a leghűségesebb olvasóink kezét engedjük el. Hasonlóan vélekedtek a horvátországi és a szlovéniai újságírók is. Az interneten nehezebb kontrollálni a tartalmak áramlását – állapította meg Bodzsoni István, a Pannon RTV igazgatója. Ez pedig megnehezíti a nemzeti kisebbségek érdekeinek érvényesítését.
Hadiállapotban levő országban teljesen más a helyzet. Kárpátalján a központi hatalom arra szólította fel a televíziók szerkesztőségeit, hogy saját anyagok helyett központi (ukrán) műsort sugározzanak. Saját tartalmaikat az online térbe költöztették át, és a szerkesztőségekben a férfiak feladatait a háború miatt a nőknek kell ellátniuk.
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség az idén döntött úgy, hogy Kosztolányi-díjban részesíti a rendkívüli teljesítményt felmutató újságírókat. A díj elnevezése tisztelgés a kiváló író-újságíró életműve előtt. Első alkalommal Dunda Györgynek, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatójának ítélték oda a Kosztolányi-díjat, mintegy méltatva azt az áldozatos munkát, amit háborús körülmények között kénytelenek végezni a kárpátaljai újságírók.
– Az első gondolat, ami eszembe jut, amikor erre a csodálatos díjra, elismerésre nézek, az az, hogy ez valóban a kárpátaljai magyar újságíró-társadalom irányába megnyilvánuló szolidaritás – mondta köszönőbeszédeben Dunda György. – Ez valamennyiünk közös díja. Hiszen az a munka, az a hivatástudat, az a misszió, ami most nekünk jutott, és amit nekünk, ott maradt magyar újságíróknak kell elvégezni Kárpátalján, azt hiszem, hogy valamennyiünket predesztinál a szolidaritásnak arra a kifejezésére, ami a mi irányunkba megnyilvánul. Tegnap este hangzott el, hogy érdekes időket élünk. Legszívesebben kihagytuk volna életünkből ezeket a nehéz és vészterhes időket. Mi, az úgymond fiatalabb generáció tagjai most tanuljuk azt, amit az idősebb kollégáink a szovjet rendszerben a szovjet elnyomás évei alatt már egyszer megtanultak, és soha nem gondoltam volna, hogy egyszer nekünk is ez jut majd osztályrészül, éspedig a sorok közötti üzenetek elrejtése. Idősebb kollégáim, akik a nyolcvanas években is dolgoztak a kárpátaljai magyar sajtóban, sokat meséltek arról, hogy akkor hogyan fogalmaztak meg üzeneteket a kárpátaljai magyarságnak, hiszen nem tudták elmondani közvetlenül azt, amit el akartak mondani, és most mi, a fiatalabb generáció tagjai tanuljuk ezt. Ugyanakkor sokatmondó, hogy ők, az idősebb kollégák azt mondják, hogy akkor sem volt olyan nehéz ezeket az üzeneteket megfogalmazni, mint jelenleg. És az, aki 40-50 évet dolgozott a kárpátaljai magyar sajtóban, mondja, hogy soha nem volt olyan nehéz a kárpátaljai magyar újságíró dolga, élete, mint jelenleg. Valóban nehéz, és valóban kihívások vesznek bennünket körül, és üzeneteket kell megfogalmaznunk, és nagyon nem mindegy, hogy mit fogalmazunk meg. Hiszen megfogalmazhatjuk azt is, hogy harminc éve egy nehéz gazdasági turbulens világban élünk Ukrajnában, és ez a szörnyű háború mindent elsodort, és az a könnyebb út, ha elmegyünk. Az a könnyebb út, ha máshol keressük a boldogulásunkat, már csak fizikai biztonságunk érdekében is, nem beszélve az anyagi boldogulásról. Ezzel szemben valamennyi kárpátaljai magyar újságíró kolléga kivétel nélkül azt fogalmazza meg, hogy nekünk otthon van dolgunk, és otthon kell maradnunk, és erre kell buzdítani mindenkit, hogy a nehezebb utat választva – ami egyébként lehet olykor a könnyebb út –, de a szülőföldön való maradásra rendelt a sors bennünket. És hát apáink vagy nagyapáink átéltek nehéz időket, egész biztos vagyok benne, hogy mi is átéljük, és minden rossz után okvetlenül következnie kell és okvetlenül következni fog valami jobb. És amikor üzeneteket fogalmazunk meg, talán az olvasóink, a nézőink, a hallgatóink a legfőbb üzenetet várják, azt, hogy mikor fogjuk öles betűkkel a címlapon a béke üzenetét közvetíteni. Nagyon remélem, hogy nincs már messze az az idő, amikor címlapjainkon ez szerepelhet. Mert valami nagyon elromlott ebben a XXI. században, amikor az kap kritikaözönt, aki a békére szólít fel, és ha a békét, a diplomáciai rendezést keresi, az bűn. Márpedig az az újságíró vagy az a politikus, aki ezt fogalmazza meg, az bűnösnek, hogy ne mondjam, árulónak minősül a saját országában, ahol jelenleg élünk. Szerintem ez nagyon nincs rendjén. Úgyhogy csak azért is én azt kívánom, hogy legyen béke, és címlapjainkon, rádióban, televízióban mihamarabb jöjjön el a béke, hiszen az nem normális dolog, hogy emberek milliói menekülnek el. Emberek, katonák tízezrei, civilek tízezrei halnak meg, pusztulnak el, és Kárpátalján is több száz áldozatról beszélhetünk. Az nagyon korcs világ, hogy ha valaki ez ellen kiált, és békét akar, akkor ő a hibás, és akkor ő az ellenség.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
