2020. július 4., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Érték és mérték… Sokszor, sokféle jelenséggel hoztuk már kapcsolatba ezt a két fogalmat, amely igazán fontos foglalatosságainkból semmiképp sem hiányozhat. A makfalvi alkotótáborból sem. Huszadjára a legkevésbé, hiszen ünnepi összejövetelről van szó, és illendő, hogy ez túlszárnyalja a korábbiakat.

Modell és fotói… Kusztos Endre Károly Zöld Gyöngyi katalógusával


Érték és mérték… Sokszor, sokféle jelenséggel hoztuk már kapcsolatba ezt a két fogalmat, amely igazán fontos foglalatosságainkból semmiképp sem hiányozhat. A makfalvi alkotótáborból sem. Huszadjára a legkevésbé, hiszen ünnepi összejövetelről van szó, és illendő, hogy ez túlszárnyalja a korábbiakat. A kiállítást szemlélgetve úgy tűnik, az elvárás meg is valósult, változatosabb, színesebb, szebb, színvonalasabb a felvonultatott anyag, mint az előző tárlatoké. Bár az is megeshet, hogy a jubileumi hangulat is belejátszik e vélekedésbe. Az érték és mérték igénye ugyanis már a kezdetektől mindvégig jelen volt a táborban. Kezdeményezői, szervezői és meghívottjaik is ragaszkodtak ehhez.
Elég, ha több művészgeneráció egykori példaképére, arra a különleges egyéniségű művészpedagógusra gondolunk, aki 32 évvel ezelőtt éppen az első összejövetelére készülő makfalvi táborba igyekezve szenvedett halálos balesetet. Nagy Pál legendás igényessége ma is jelen van a köztudatban, s az, hogy később a művésztelep az ő nevét vette fel, a működtetők ilyen jellegű szándékát is jelzi. De érték és mérték példás szorgalmazója az alkotótábor „nagy örege”, Kusztos Endre is, aki a falunak adományozott válogatott képanyagával tulajdonképpen megalapozta, elindította annak a jelentős műgyűjteménynek a létrejöttét, amivel Makfalva rendelkezik és a közeljövőben remélhetőleg albumban is elérhető lesz. Kusztos, mindenki szeretett Endre bácsija minden táborozást megtisztelt jelenlétével, ha csak pár napra is, de olyankor is felkereste az augusztusi művésztelepet, amikor a betegségével küszködött. Néhány hét múlva tölti 86. esztendejét, de természetes, hogy ott volt a XX. táborzáró kiállításon is. A maga rokonszenves valóságában, megcsillogtatva személyes vonzerejét és festménnyel, grafikával is tetézve karizmatikus énjének kisugárzását, de újabb munkák ihletőjeként is emelte a tárlat szintjét. Néhány éve növelte meg szakállát, ez az új, más arca még inkább megmozgatja alkotótársai fantáziáját, jelképes portrék alkotására is ösztönözi őket. A vizuális művészetek határait átlépő textilművész, Károly Zöld Gyöngyi, akinek újabban a fotográfia is megpezsdítette képzeletét, egész printsorozatot szentelt Kusztos Endrének. Nézzük, vizsgáljuk a képet, igyekszünk egybefogni a sokat szenvedett grafikus sokszorosan felnagyított arcvonásait, és egyszer csak észrevétlenül az anyaföld arculatává lényegül át a látvány. Az arckép szimbólummá nemesül. A tábor életét ugyancsak aktívan végigkövető másik fotóművész, Bálint Zsigmond egy korábbi kompozícióval mutatja fel Kusztos Endre régebbi arcát, amelyhez szervesen társulnak a grafikus megtépázott, meggyötört, jelképes fái is. A környező Kis-Küküllő menti táj bőven kínálja az ilyen jelenségeket. De a természet szépségét, színekben, formákban dúskáló különlegességeit, a népi építészet elmúlásra ítéltetett s ezért is megörökítésre váró értékeit, a helyi népszokások, népművészeti remekek maradványait is. Mindez gazdagon vissza is tükröződik a festők, grafikusok, szobrászok termésében. Fekete Zsolt, Sz. Kovács Géza, Suba László, Nagy Dalma, Sándor János, Moldován Gyula, Hintea Szabó Máriusz, Kováts Mátyus Erzsébet, Orbán Irén, Fülöp György, Joó Dénes más-más törekvések, korosztályok képviselőiként a maguk sajátos módján adták vissza a tapasztaltakat, de mindannyiuk munkáiban benne érezhető e nagy múltú, ősi tradícióit folytatni kívánó, az újra is nyitott település kultúraszeretete, a makfalviság szelleme, a közösségi tenni akarás wesselényis elszántsága. Ezt a művésztelep önkéntes szolgálatába állt ifjú néprajzkutató grafikus Nagy Zsolt talán még a többieknél is jobban tudatosította magában, a kívülről, távolabbról érkezett leendő néprajzkutató Ilyefalvi Emese pedig további munkáját meghatározón vihette haza magával Budapestre ezt a táborról táborra megnyilatkozó értéktisztelő szellemiséget.
Mint minden ilyen létesítmény, a Nagy Pál Alkotótábor is egyéni indíttatásból született, de az együvé tartozás tudatából fakadó széles körű összefogásnak is köszönhető, hogy két évtizeden át fennmaradhatott, fejlődhetett, gazdagodhatott. A folytatás szükségessége pillanatig sem kétséges, de az is biztos, hogy a távlati lehetőségek egét kémlelve csakis azt hangsúlyozhatjuk: a jövőben még nagyobb szükség lehet majd a közös erőfeszítésekre. Értéket és mértéket kellőképpen megőrizve, természetesen.