Mielőtt meghalok… Óhaj kívánkozik a három pont után, szándék, ami a bármikor bekövetkezhető vég előtt talán még teljesíthető.
Mielőtt meghalok… Óhaj kívánkozik a három pont után, szándék, ami a bármikor bekövetkezhető vég előtt talán még teljesíthető. Budapest belvárosában bóklászva, a Gozsdu-udvar egyik boltíves átjárója előtt állított meg a minap egy krétafeliratos fekete hirdetőtábla. Rajta legfelül nyomtatott betűkkel folytatásra csábít a megkezdett mondat, mellette ugyanígy krétával sűrűn teleírt tábla, szemben hasonló közösségi üzenőfal a híres szórakozónegyed szívében, angolul: Before I die… Mielőtt meghalok… Ön mit írna ide, kedves olvasó? Hogy itthon nyugodtan silabizálhassam, lefényképeztem a keszekusza kézírásokat, volt vagy harminc sebtében odavetett kívánság. Messzemenő következtetéseket nem lehet levonni belőlük, általánosításra nem alkalmas, jelentéktelen a harmincas szám, és lehet, hogy az este tisztára törölt táblákon másnap egészen másféle vágyakat fogalmaztak meg a létkérdés kihívásának ellenállni nem tudó járókelők. Mégis érdekes, hogy változatosságuk ellenére sok rögtönzött szöveg egybecseng. Így vagy úgy, mindenik megszólaló boldogságra vágyik. És legtöbbjük ezt nem otthon, hanem valahol a nagyvilágban, lehetőleg egzotikus tájon képzeli el. És, ki tudja, miért, a megszólalók nagy hányada nő, ez névtelenül is nyilvánvaló. Noha azon a helyen legalább annyi férfi megfordul, mint lány vagy asszony. Vannak álmodozók, olykor meg felszínre tör a gyakorlatiasság. „Mielőtt meghalok… Vegyél el!” A vágy itt paranccsá szigorodott. Az írás idején jelen lehetett a közvetlenül érintett is. Hiába kerestem, az ő óhaját nem tudtam felfedezni. Több viszont a romantikus lélek. Soroljam? Mielőtt meghalok… „Meg kell találnom a nagy Őt.”, „Boldoggá tenném szívemet.”, „Bejárom az egész világot! Élek.”, „Nagyon boldog leszek.”, „Visszaszerzem a szíved, s többé nem engedem el a kezed.”, „Szerelem és szex.”, „Tudni akarom, mennyire vagy férfi.”, „Megtanulok szeretni.”, „Nyomot hagyok a világban.”, „Rendezővé válok, no meg a világ legboldogabb emberévé.” Itt már közeledünk a konkrétumok felé. Van, akinek ilyesmi jár az eszében: „Elmegyek Hawaiira.”, „San Franciscóban fogok élni.”, „Megszeretem a vezetést és a sóskát.”, „Elrepülök Honoluluba és megtanulok profin szörfözni.”, „Nyitok egy saját csokiboltot.”, „Piknikezem Párizsban az Eiffel-torony előtti réten.”, „Bejárom Ágival gyalog és pucér lábbal Európát.”, „Honvédelmi miniszter leszek.”, Megtanulok svédül és Svédországban nyitok konditermet.” Hagyjuk abba. Ki többel, ki kevesebbel beéri. Ezt a Facebookról is tudhatjuk.
Különben a világhálón utánanéztem: a Before I die kezdeményezés mozgalommá kezd válni, itt is, ott is felbukkan a világon. Egy tajvani származású amerikai művésztől, Candy Changtól származtatják. 2011-ben egy barátja halála után döntött úgy, hogy egy New Orleans-i házfalon elindítja a projektet, létrehozva a közösségi felületet, ahova bárki feljegyezheti, mire vágyik, mit vár az élettől. Sikeres akciónak bizonyult. Budapesti fiataloknak is megtetszett, két ifjú hölgy vezette be az említett helyen. Támogatóik is akadtak. Persze az angol változat is népszerű. Még olasz felirat is volt a két tábla egyikén. Így hangzik: „Voglio aiutare tutti ad essere felici”. Szabad magyar fordításban: „Mindenkit segíteni szeretnék, hogy boldog lehessen”. Rendhagyó kívánság, az illető másokra is gondolt, nem csak magára.
Van egy feljegyzés a magyar táblán, amit még nem idéztem, pedig tetszetős. „Mielőtt meghalok… Gazdag, boldog nyugdíjas leszek.” Nem tudom, ki írta, de aligha lehet romániai az illető. Mert boldoggá talán még válhat egy itteni nyugdíjas is, de gazdag holtbiztos nem lesz, hacsak nem volt már korábban is az. Persze, írni bármiféle hülyeséget lehet. Azt még itt se tiltják meg senkinek. Egyelőre!
