Hát ezek a gyerekek, hogy milyen neveletlenek! Akár újságíróknak szánt polgármesteri dorgálásból is származhatna ez a jól ismert mondás. De nem itt!
Hát ezek a gyerekek, hogy milyen neveletlenek! Akár újságíróknak szánt polgármesteri dorgálásból is származhatna ez a jól ismert mondás. De nem itt! Vásárhely „fura ura” nem ilyen tréfásan finomkodó, ha kirohanós kedvében van, és pláne nem, ha úgy érzi, hogy a szavait folyton kiforgató sajtósok piszkos bandáját kell megleckéztetnie. És sajnos folyamatosan úgy érzi. Különféle reakciói szerint az lehet a benyomása, hogy egyesek mást sem tesznek, csak őt akarják lejáratni. Így aztán elég gyakran mérges, aminek nyilván a környezete sem örül, mert pillanatokon belül érzékelheti, milyen az, ha akaratán kívül hirtelen villámhárító szerepbe kényszerül. És a zeuszi dühkitörés, a főnöki dörgedelem után máris írhatja a cáfoló, feddő, helyesbítő, magyarázkodó, imázsszépítő sajtóközleményt. És még bonyolítja a helyzetet, hogy mivel mindannyiunk vehemens városatyája nem tud magyarul, az anyanyelvünkön megjelent cikkeket le kell neki fordítani, ami nem egyszerű feladat, főleg, ha többértelműen árnyalt szöveget kéne pontosan, hűségesen tolmácsolni. Tudjuk, milyen kicsi ennek az esélye, ezzel a jegyzettel is meggyűlik a fordító baja. Nem véletlen a fordító, ferdítő – traduttore, traditore szójáték. Persze sok minden írható a fordítás rovására. Néha az újságíró is tévedhet, félreért, félrehall, rosszul értelmez valamilyen kifejezést, és írásában, rádiós, tévés tudósításában abból indul ki. De a dolog kétesélyes, a nyilatkozó, akit magával ragad saját heve, dölyfe, szenvedélye, és kontrollálatlanul mondja, fröcsköli nyilvános beszédét, utólag arra hivatkozhat, hogy tévesen, rosszul értelmezték szavait. Még arra is, hogy hangfelvétel igazolja állítását. Ez egyébként fordítva is érvényes, alig van olyan médiaképviselő, aki ne rögzítené mindazt, ami egy ilyen alkalommal elhangzik.
A minap is olvastam egy ilyen polgármesteri közleményt, az juttatta eszembe most ezt az egészet. Tudják, azt a sajtónyilatkozatot, amelyik a magyar gyermekek anyanyelvi oktatásával és ebből fakadó hátrányos állapotával kapcsolatos sajátos véleményt próbálta szépíteni, magyarázni. Ebben a kérdésben a városatya megint jócskán túllőtt a célon, olyan kijelentést tett, ami politikailag nem szalonképes, még ha egyénileg ő úgy is gondolja. Akkor ne csodálkozzék, ha magyarok a városból arra szólítják fel, hogy mondjon le! Na, ezt mind várhatjuk, ha bele is gebbed Vásárhely választott vezetője egyre hosszabb és sikertelenebb regnálásába! Azt mondtam fennebb, hogy haragszik, mert véleménye szerint bizonyos újságírók megpróbálják lejáratni, ellehetetleníteni. Biztos a jegyzeteimben felvetett észrevételek is idegesítik. De azzal is tisztában kell lennie, a média nem azért van, hogy szépelegjen s a tisztségviselők arculatát fényesítse. Elsősorban a hibákat kell feltárnia, a vezetői túlkapásokat fontos jeleznie, hogy minél kevesebb legyen belőlük. Ami pedig a lejáratás tényét illeti, a sajtósoknak ilyen vonatkozásban nem kell különösebben ügyködniük, a szóban forgó úr mindenkinél eredményesebben járatja le önmagát azzal, amit túlbuzgó vehemenciával tesz, és még inkább azzal, amit nem tesz, pedig tennie kellene.
