Játék az idővel. Megy ez nekünk? Akár igen, akár nem, benne vagyunk a nagy tilitoliban. Pár nap ugyan már eltelt az óraátállítás óta, de még mindig nem tudom, mit kezdjek a vasárnap nyert pluszórával. Az alvásrendemben zavar keletkezett, gondolom, a másokéban is, a szervezetem bolygó hollandiként próbálja megemészteni a nagy átverést, de előbb-utóbb biztos minden helyreáll. Az előző években is így volt, miért lenne most másképpen? Persze tavaly, sőt talán már korábban is arról vitáztak az illetékesek, hogy az intézkedés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, jelentéktelenek az előnyök, amelyeket az ilyen időszámítási manőverek révén világszerte el lehet érni, vissza kell tehát térni a normál időszámításhoz. Az eljárást amúgy sem alkalmazták, nem érvényesítik a földgolyó minden részén, jobb, ha visszavezetjük a standard, illetve normál időt. Ami állítólag a mostani, az őszi időszámítás. Mit tudom én ma már! Arra sem emlékszem, mikor kezdtük. És ha tényleg van is szándék a visszatérésre, az ilyen döntések, s pláne a kivitelezésük világszintű életbe léptetésének esélye elenyésző. Már a gépek meg kütyük is rég erre vannak beállítva. Mert mondanom sem kell, nem keltem fel vasárnap hajnalban, hogy visszaállítsam az órámat. Viszont amikor felébredtem, ránéztem a telefonomra meg a hagyományos óránkra is, s egyből megállapíthattam, megnyugodhatok, bekövetkezett, amit vártunk. És ismét bebizonyosodott, a telefonom okosabb, mint én, amíg alszom, vigyáz reám. Nem úgy van, hogy csak úgy a nyakamba zuhan egy óra! Akár ilyen, akár olyan. A gép megbízható. Vagy nem. Ezen is vitázhatunk. Az okostelefon után a számítógépemet is bekapcsoltam, azon írom a szerdai jegyzeteimet is. A komputer is az őszi időszámítást mutatta. Nem is vártam mást tőle. Viszont neki is elvárásai vannak velem szemben. Ha valami olyat írok, ami helytelen, azonnal aláhúzza pirossal. A mostani jegyzet első sorában aláhúzta a tilitoli szót. Illetve annak ragos változatát. El is kezdtem keresni a helyesírási szótárakban meg másutt is, melyik a helyes alak. Egybe vagy külön írják, netán kötőjellel? Sehol nem tudtam a nyomásra bukkanni, pedig így is, amúgy is próbáltam. Ha a helyzet megkívánja, a mesterséges intelligenciával is szóba elegyedem. Ő aztán igazán tudja, amit én nem, elvégre még doktori disszertációkat is képes hamisítani. De mit reméltem? Az AI-chatbot sem segített. Persze erre is számíthattam volna, elvégre botfülű. Nem szép, hogy megszólom, többet érdemel. Mindig udvariasan, készségesen válaszol, de az ember nem szereti, ha az elvárásaiban csalódnia kell. A szeszélyes természet bezzeg nem csapott be mostanság. Igazi szép, békebeli ősszel ajándékozott meg október második felében. Aki tehette, a szabadban örült a melegnek, napsütésnek szombaton, vasárnap. A marosvásárhelyi temetőket is sokan keresték fel. A sírkertek kezdenek halottak napi díszbe öltözni. A főtéren s a piacokon bámulatos a felhozatal, nem csoda, hogy sok sírhelyen már ott a virág. Igaz, az is feltűnik a bóklászónak, hogy számos síremléken ott a feliratos sárga szalag: lejárt a sírhely megváltásának határideje. Jönnek, jönnek a hozzátartozók, ellátogatnak szeretteik nyughelyéhez az áttelepültek is, de sajnos soraikban is túl sokan elvesztették már az idővel vívott csatát. Vagy csak az van, hogy idővel a kötelékek is lazulnak? Ne találgassunk. A régi beidegződések nehezen felejtődnek. A temetőkapuk környékén most is hívogatón füstölögnek a gesztenyesütő kályhák, csábítóan szállong a frissen sült gesztenye emlékébresztő illata. Voltak évek, amikor mindenszentekkor, halottak napján a lehántandó csemegétől melegedett fel a kezünk. Talán a mostani október végén, november elején nem fenyeget a fagy, azt kicsivel későbbre jelezték az időjósok. Miért érzem mégis úgy, hogy egyre ritkulóbb a baráti kézmeleg? Ezen aligha segíthet a korábbinál jóval több és modernebbül felszerelt, iparkodó gesztenyeárus.
