„Boldog vagyok kicsit,/ mert gondjaim kicsik,/ fut a nagyja előlem…” – írta Szabédi László 1936-ban A szabédi Nagyréten című nagylélegzetű versében. Múlékony a boldogság, a kicsi meg a nagy is. A lírikus huszonhárom évvel e költeménye megírása után öngyilkosságba menekült. A diktatórikus rendszer kényszerítette erre a lépésre az elveihez és emberi méltóságához ragaszkodó humanistát. Annak kapcsán jutott ez eszembe, hogy ma van a boldogság világnapja. Hol a boldogság mostanában? Ezt a kérdést sűrűn feltehetjük magunknak, annál is inkább, mert az érzés nagyon viszonylagos. Nehéz kiköbözni, kit mi tesz boldoggá. Elméleti és gyakorlati megközelítése is lehet a dolognak. Különös véletlen, hogy éppen ezen a napon, vagyis március 20-án, de a Szabédi-vers megszületése előtt két évtizeddel adta közre relativitáselméletét Albert Einstein. Ő azt nyilván nem a boldogságra fókuszálta, de a viszonylagosság kérdéskörét ilyen vonatkozásban is továbbgondolhatjuk. Ami az én boldogságomat növeli, azt nem biztos, hogy a szomszédom is úgy értékeli. És fordítva. 1990-ben például, amikor tetőpontjára hágott Marosvásárhely fekete márciusa, a két szekértábor merőben más alapállásból közelíthetett a boldogság fogalmához. Ez az érzés különben akkor aligha uralhatott bárkit is, persze kivéve azokat, akik a tragikus eseményeket kiötölték, kiprovokálták, megszervezték, véghezvitték. Ezért is furcsa az, amikor jól kimódolt adatok, társadalmi hangulatgörbék s egyebek alapján a boldogság világnapja alkalmából kimutatják, melyek a Föld legboldogabb országai. Az idei boldogságlistához még nem jutottam hozzá, a mindenütt feltörő természeti katasztrófák és a szűnni nem akaró hadi állapotok ezt alaposan megkavarhatták, de az első helyezettek névsorában nem hinném, hogy alapvető változás következett volna be. Az utóbbi hat évben minden alkalommal Finnország állt az élen. A második helyet Dánia bérelte ki. Az északi országokban valamiért mindig többet mutat a boldogságindex. Pedig bajok arrafelé is jócskán vannak. Rég mondják, hogy valami bűzlik Dániában. Négy évvel ezelőtt épp akkor voltunk ott, amikor teljes gőzzel robbant ki a covidos világjárvány, és csak a karantén előtti utolsó repülőjárattal tudtunk hazamenekülni. Most újra arra araszolunk, remélve, hogy hasonló veszélyek nem fenyegetnek. Ha mégis történne valami hasonló, azt már nem a rokonszenves királynő, II. Margit jelentené be, ő nemrég lemondott fia, a korábban gondtalan „bulihercegnek” tartott, de mára alaposan megkomolyodott X. Frigyes javára. Vannak helyek, ahol egy időn túl a királyok is hajlandók megválni a tróntól. De bizonyára továbbra is nagy az igyekezet, hogy a dánok boldogságérzete ne romoljon. Megtapasztaljuk, ha igaz. A kétkedés nem kishitűség. Az élet készteti az embert arra, hogy olykor a saját szemének se higgyen. Tavaly ilyenkor, amikor az európai boldogságlajstromot böngésztem, azt hittem, nem jól látok. Az Eurostat statisztikái szerint az osztrákok bizonyultak a legboldogabbaknak, a 2. helyen pedig Románia, Finnország és Lengyelország népe osztozott. Igen, hihetetlen, de azt mondják, kitűnően érzik a bőrükben magukat a romániaiak. Ők maguk mondják, mi magunk gondoljuk így?! Tessenek továbbgondolni. Nem viccnek szántam. Azt viszont halkan megjegyzem, hogy ma van a békák világnapja is. Ami különösebben nem boldogít innen, az ő ülepük alól, ahol mostanság tanyászunk. Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt? Sokan ismerik a mulatódalt, fel lehet vidulni tőle. Ami ellenben valóban feldobhatja némiképp a hangulatunkat, az bizonyosság: ma van a csillagászati tavasz kezdete. Hajrá!
